Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.
Ülésnapok - 1920-205
612 A Nemzetgyűlés 205. ülése 1921. tanítók, akik természetbeni járandóságokban — akár élelmiszerekben, akár faszükségletekben — részesülnek, ettől a 4800 koronás rendkívüli segélytől elestek anélkül, hogy beszámíttatott volna ez a kompenzáció. Ha például valaki bizonyos famennyiséget kapott, ha az csak párszáz korona értékű volt is, elesett a 4800 korona rendkívüli segélytől. Látom, hogy a kultuszminister ar helyesléssel kiséri szavaimat. Ezt a helyeslést én garanciának és ígéretnek veszem és ezért fölöslegesnek is tartom e tekintetben határozati javaslatom, benyújtását. A továbbiakra nézve igen nagy sérelemnek és a konzolidáció nagy gátj ának tartom, azt, hogy a kommunizmus és a forradalom alatti magatartás miatt igazán hihetetlen mértékben elharapódzott fegyelmi eljárás olyan lassúsággal meg} 7 . Az a rengeteg tanári és tanítói felfüggesztés nemcsak azzal jár, hogy az illető ad personam vonatik el attól, hogy ne legyen fertőzőképes a társadalomra, illetőleg pozíciójában a nemzeti kultúra terén, az : fjuság megrontásában, hanem legyen szabad reámutatnom arra, hogy tekintettel arra, hogy a magyar tanítók rendszerint soktagu családok fejei, —ismerek 7— S—10 tagból álló tanító-' familiákat — ha akár a tantó, akár a tanár a kommum'zmusban b : zonyos érdekeltségben vett részt, bizonyos megfeledkezéssel anyagi helyzetéből k : folyólag, beugrás folytán, felfüggesztetett állásától : az egész családja a tönk, a nyomor szélén áll és az egész község izgalomban van. Én a kommunizmussal szemben — amit már többször méltóztattak hallani — a legexponáltabb álláspontot foglaltam el akkor is, amikor nem voltam törvényhozó, most is a legexponáltabb álláspontot foglalom el ezzel szemben. De azért nem tudom eléggé hangoztatni a szeretetnek, a szociális megértésnek a szavát. Igen nagy számmal jönnek hozzám ilyen tárgyú kérvények. Épen ma reggel volt szomorú szerencsétlenségem egy salgótarjáni asszonyhoz, egy hat gyermekes tanítónak a feleségéhez, aki sirógörcsökbe esett előttem és elpanaszolta, hogy az ura fel van függesztve, nincs kenyerük, a hat gyermeket megöli, mert igy nem tudnak megélni. A kultuszminister ur is bizonyára tudatában van annak, hogy garmadával hevernek a felfüggesztést célzó tanítói és tanári akták a kultuszministeriumban» E tekintetben valami express megoldást ajánlanék. Amint az internálási osztályban az internálási ügyek kezelése tekintetében lehetetlen az aministráczió, dacára minden tiszteletemnek és elismerésemnek az ottani internálási közegekkel szemben és a vezetőséggel szemben : de technikailag tűrhetetlennek tartom, hogy a rendelkezések egy személy kezére fussanak össze, amikor ezer meg ezer akta van : azt hiszem, a kultuszministeriumban is egy-két tagból álló fegyelmi tanács dolgozik, amely technikailag, fizikailag képtelen sürgősebben, gyorsabb tempóban intézni ezeket a fegyelmi ügyeket. Igen t. kultuszminister ur, ezzel be is fejezet'? Junius hó 9-én, csütörtökön. hetem beszédemet. Határozati javaslatomnak csak az első részét nyújtom be, a másik részétől, amely a keresztény nemzeti intelligencia kitermelését célozza s a melyre majd a kultuszprogramm publikálása alkalmával lesz szerencsém rámutatni, most elállók. Határozati javaslatom első fejezete, mely az alsópapság fizetésének rendezését célozza, következőképen hargzik (olvassa) : »Határozati javaslat. Az alsópapság fizetésének rendezése, a kongrua felemelése» — amely a jelenlegi körülmények között nevetséges tétel a budgetben —• »függetlenül az autonómiától, átmenetileg is sürgősen megvalósítandó a főpapi és káptalani javadalmakból«. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Ki következik szólásra ? Gerencsér István jegyző: Ernst Sándor! Ernst Sándor: T. Nemzetgyűlés! Természetesen én is követni óhajtom Szilágyi Lajos képviselő ur példáját és csak azért szólalok fel, mert egy-két dolgot feltétlenül szükségesnek tartok felemlíteni, melyek a nagy, széles mederben terelődött vitában előfordultak. Először is, t. Nemzetgyűlés, engem is egy gondolat bánt, mint a pénzügyminist et urat, t. i. a pénzügyminister ur és Csukás Endre is nagyon kitűnő, jeles beszédében tegnap azt mondta, hogy az egyetemi ifjúság elvégzi az egyetemi pályáját, de hol fog kenyeret kapni ? Ez nem csekély kérdés, nem csekély probléma, és kell hogy a minister ur ezzel a problémával feltétlenül foglalkozzék. Annál súlyosabb előttem ez a probléma, mert komplikálva van egy uj ténnyel, t. L, csak itt a fővárosban tizenegy leánygimnázium van. Ez természetesen rendkívül sok növendéket küld az egyetemre, és én nem tudom, hogy mit fogunk tenni ezekkel a kisasszonyokkal és miképen fogunk nekik kenyeret adni, ha az egyetemi tanulmányaikat elvégzik. Mindenekelőtt azt szeretném tudni, hogy milyen álláspontot méltóztatik elfoglalni ezekkel a leánygimnáziumokkal szemben, a leányoknak az egyetemre bocsátása ffolgában. Ez a leánygimnázium és ez a leányegyetem nem csekély dolog és ha valaki a társadalm evolúcióját s a szociális kérdést nézi, akkor azt látja, hogy ez rendkívüli módon befolyásolta mindig a társadalmat, igy pl. az orosz társadalomnak evolúciójába a leánygimnáziumok roppant nagy nyomatékkal estek bele az utolsó egy-két évtized alatt. Semmi esetre sem szeretném, ha ilyesvalami, vagy hasonló analóg processzusba esnék bele a magyar társadalom. Es én, bármennyire tudom és elismerem, hogy a leányoknak is teljes joguk van "az élethez, mint a fiuknak, azért mégsem nézhetem jó szemmel, hogy egyik esztendőről a másikra rendkívül megszaporodtak a leánygimnáziumok. Nem tudom, hogy hova fog ez vezetni, és mit fogunk csinálni azzal a rendkívül sok maturált leánnyal. A másik a kongrua-kérdés, amelyet Csukás t. barátom és most Zákány t. képviselőtársam előadott. Természetesen én azt gondolom, hogy okvetlenül kell a kongrua kérdéssel foglalkozni, tehát a kongruakérdésről elsősorban az az én szerény
