Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-205

A Nemzetgyűlés 205. ülése 1921. évi június hő 9-én, csütörtökön, 603 A t. kultuszminister ur személye és politikája iránt bizalommal viseltetvén, a költségvetést elfogadom. Bizalommal várom azonban az őszre beigért kulturprogrammnak az előadását abban a reményben, bogy az batalmas lépéssel fogja előrevinni a magyar kultúrának az ügyét. Rátermettsége a kultuszminister urnák megvan liozzá, hisz tanárok véréből való vér, és bizonyára tudja, hogy mi mindent kell neki megtennie nemzetünk újjáépítése terén és ennek az újjáépítésnek nehéz, de dicsőséggel teljes munkájában. Kérve kérem az igen tisztelt kultuszminister urat, hogy javitson, segitsen az iskola ügyén, alkosson ujat, a régi formákat is változtassa meg, törje össze, ha kell. Nemzetünk jövője és iskoláink munkája között kapcsolat van. Ha tiszta erkölcsű, nemes jellemű, erős akaratú jellemes férfiakat fog kibocsátani az iskola falai közül, akkor nem félek a trianoni békeszerződésnek, a kegyetlen békeszerződésnek egyik pontjától sem. Ha a jövő iskolája jobb lesz, ha derekabb, és arravalóbb emberek fognak kikerülni az iskolából, akkor nincs okunk félni a demarkációs vonalaktól. Ha meglesz a magyar észnek az integritása, ha meglesz a magyar kultúrának az integritása, akkor meglesz a mi szegény hazánknak az integritása is. Enélkül csak szavalhatunk. A magyar kultúra integritása nélkül nem lesz integráns Magyarország. Tudom, hogy a katonaság és a gazdasági erők milyen fontos szerepet játszanak egy nemzet életében, de tudom azt is, hogy iskolai kultúra és műveltség nélkül nem lesz itt integráns Magyarországról szó soha. (Ugy van !) A magyar géniusz integritása jelenti számunkra ennek a hazának integritását. Iskoláinkat — legyenek azok akár falusi, akár városi iskolák, legyenek azok óvodák, középiskolák, vagy'egyetemek — megvédeni a legnagyobb nemzeti érdek, és azokkal a régi esetlegesen megnyilvánuló szükkeblüséggel elbánni a legnagyobb vétkek egyike, amit kormány, Nemzetgyűlés vagy nemzet iskolák ellen elkövethet. Ha valamikor szeretettel kellett felkarolnunk iskoláinkat és kultúránk ügyét, akkor ma százszorosan szent, magasztos és halálos kötelességünk a magyar kultúra ügyének a felkarolása. Nem hiszem, hogy akár a kultuszminister ur, vagy a pénzügyminister ur, vagy a kormány bármelyik tagja vállalná ezért a felelősséget azzal a mondással, hogy erre most nincs pénzünk. Minden rendű és rangú tanférfiu számára, aki az iskolai munkának hasznos, aki használható embere az iskolának, nem különleges elbánást, kedvezést kérek felszólalásomban a többi tisztviselőkkel szemben, hanem egyenlő elbánást, mert a mellőztetést, azt nem viselhetnék el. Nemzeti létünk biztosítása tekintetében nem fogja senki sem kétségbevonni, hogy a tanitói és tanári munkánál fontosabb munka nincsen. A társadalom és a kormányzat részéről ugy erkölcsi, mint anyagi tekintetben a legnagyobb megbecsülést érdemlik meg azok, akik becsülettel az iskolának élnek, akiknek minden percük, amelyet az iskolában tanítanak és dolgoznak, a haza oltárán a legszebb áldozatok egyike. Meggyötört idegzettel, nélkülözések között, lerongyolódva végzi nemzetépítő munkáját a tanári gárdának jóformán minden egyes tagja. Rettegve gondolok az esetleges leroskadás következményeire, és e félelemtől áthatva, tiszta erkölcsi alapon, nemzeti jövendőnk érdekében és kötelességem tudatában kérem azokat a szükséges anyagi eszközöket, amelyek ennek a szent célnak megvalósítására szükségesek. Amiként a háborúban a katonaságot is el kellett látnunk ruhával és élelemmel, mert enélkül nincs győzelem, ugy a tisztviselői gárdát, és itt többek között az iskola munkásait is, el kell látnunk mindazokkal a feltételekkel, amelyek képessé teszik nemzetünk újjáépítésének munkájára. Amilyen igaz hittel és meggyőződéssel, vallom azt, hogy az iskolának élő tanférfiakat és a tanszemélyzet minden egyes tagját meg kell becsülni, époly meggyőződéssel hirdetem, hogy az olyan tanférfiut, aki hivatásának magaslatán nem áll, irgalom nélkül el kell távolítani az iskolából. (Ugy van! Ugy van!) Ne essünk a múltnak hibáiba. Gyermekeink jövendőjét és jövőjét nem bizhatjuk mindenkire, hanem csak olyan emberekre, akikről joggal elmondhatjuk, nem azt, amit mindig mondani szoktak, hogy : »Akit az istenek gyűlölnek«, hanem olyan emberekre, és ezek az igazi tanítók és tanárok, akiket az istenek szeretnek, akikről elmondhatjuk, hogy : »Est Deus in illis, sedibus aethereis spiritus ille venit.« A legnagyobb gonddal válasszuk ki tehát a tanitói pályára készülő embereket, de azután, ha kiválasztottuk, becsüljük meg jobban, mint eddig tettük. Nekünk pedagógiai csodabogarakra és hasznavehetetlen tanszemélyzetre szükségünk nincs ; nekünk művelt, okos, tanítani, fegyelmezni, nevelni tudó, és jellemükkel, egyéniségükkel imponálni tudó emberekre van szükségünk az iskolában, akiket két vezércsillag vezet és irányit : a nemzeti gondolat és a keresztény igazságok diadalába vetett rendithetetlen hit. Ha jó államot akarunk, neveljünk jobb embereket; de jobb embereket csak olyanok nevelhetnek, akiknek megvan minden feltótelük arra, hogy tisztán ennek a nemes hivatásnak éljenek. Ha múlt idők kormányférfiai nagyobb megértéssel és szeretettel törődtek volna az iskolával és ha nem foglalkoztak volna a múltban az iskolával csak akkor, amikor az év elején és az év végén az egyes napilapok a gyengébb eredmény miatt megtámadták az iskolát, vagy ha nem foglalkoztak volna csak azok az iskolával, akiknek gyermekei rosszul tanultak, — mert még sohasem hallottam oly embereket beszélni az iskoláról, vagy ha igen, nagyon ritkán, kiknek gyermekei jó tanulók voltak s mindent gyermekük tehetségének tudtak be 76*