Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-204

A Nemzetgyűlés 204, ülése 1921. évi június hó 8-án, szerdán. 549 területet liasitott ki Mezőhegyesen arra a célra, hogy a háborúban kiváló és megmentett kancaegyedeket odakoncentrálják és ott megfelelő méneknek beosztá sa mellett tenyésztésre használják. Feladatává lett ennek a 27 ezer katasztrális holdnak emellett az, hogy a hadsereg részére szükséges vágómarhákat ott neveljék és onnan szolgáltassák be a kincstár részére. Nem akarom untatni az igen t. Nemzetgyűlést azzal, hogy a mezőhegyesi ménes ezt eleinte hogyan és miképen csinálta, csak megemlitem, hogy amihez az akkori kincstár hozzáfogott, az meg volt csinálva. Két szekerészezredet rendeltek ki két esztendő tartamára Mezőhegyesre a ménesintézet céljaira, nevezetesen a faültetésekhez, mert Meőzhegyes 21 ezer holdja egy szikra fa nélkül szűkölködött és két esztendő alatt fásitották be a területet két szekerészezred állandó locsolása mellett. Csekonics kapitány volt a müvelet vezetésére kirendelve és négy ménesosztályt létesítettek. Jellemző az akkori felfogásra, hogy szin szerinti méneseket létesítettek: volt fekete, pej, szürke és sárga ménes. Azonban a mezőhegyesi óriási berendezkedés nem látszott az ország szükségletére teljesen megfelelőnek, és ezért négy esztendővel később, 1789-ben, Bábolnán létesítette ugyancsak a katonai kincstár, ugyancsak katonai célokra a bábolnai ménest gróf Szápáry József birtokán, amely birtokot kicseréltek egy másikkal. Később, a 48-as mozgalmak elmulta után, ha jól emlékszem, 1853-ban, gróf Batthyány Kázmérnak elkobzott kisbéri uradalmán szerveztek ismét egy katonai ménest, még pedig angol telivér és félvér tenyésztésére. Bábolnán kizárólagosan az orientális, keleti vért tenyésztették, Kisbéren pedig az angol telivért és félvért. Ezeknek a méneseknek fiatal ivadékai felneveltettek odakint, a teljes korú mének a mén telepek-osztályaiba soroztattak, onnan pedig a fedeztető-állomásokba osztattak ki. A katonai kincstár kezelése alatt volt ez a három ménesintézet a múltban ; katona volt az egész személyzet, katona volt a csikós, katona volt a béres, a kondás, mindenki. Uniformisban történt a szántás, trombitasző mellett a sorakozás, a kivonulás a mezőre és minden. A kiegyezés után, 1867-ben a magyar kormánynak a legelső dolg volt, hogy felismerve a lótenyésztésnek óriási fontosságát és azt, hogy Magyarország összes berendezéseivel, népeinek arra hivatottságával, szeretetével mintegy predesztinálva van arra, hogy kiváló lótenyésző gyüjtőmedencéje legyen Európának, elhatározta, hogy ezeket a ménes-, illetőleg lótenyészintézeteket házi kezelésbe veszi és — ami szinte hihetetlen, ha meggondoljuk — 1868-ban, tehát egy esztendővel a kiegyezés megkötése után sikerült a magyar bizottságnak Bécsben olyan megállapodást létesíteni, hogy ezek a lótenyészintézetek a császári katonai kincstár kezeléséből egyszerre a magyar kir. kormány kezelésébe, polgári kezelésbe bocsáttattak át. Ennek a bámulatos eredménynek egyik magyarázója az, hogy Andrássy Gyula gróf volt a mozgalom háta mögött és a mozgalom élére Bánffy Dániel báró mellé Kozma Ferenc akkori ministeri titkárt sikerült megnyerni, és az ő zseniális vezetése mellett sikerült az intézetek átvétele. Az intézeteket átadták magyar kezelésbe, de nem szívesen adták át. Megmondotta ezt a kisbéri kastélyban az átadással megbízott altábornagy a magyar kormány megbízottjának, kijelentvén : Uram, katona vagyok, a parancsnak engedelmeskednem kell, átadom ezeket a szegény katonai intézeteket a polgári kezelés alá; vérző szívvel teszem, mert tudom, hogy ezek ott tönkre fognak menni. Azt felelte erre Kozma Ferenc, a magyar megbízott: Kegyelmes Uram, átveszem a ménesintézeteket, a lótenyészintézeteket, átveszem a magyar kir. kormány megbízásából és nevében, de biztosítom Kegyelmességedet, hogy ezek az intézmények magyar kézen tönkremenni nem fognak, hanem fel fognak virágozni. Garanciát vállal erre a magyar államnak jól felfogott érdeke, garanciát vállal aziránt, hogyha az a kéz, amelynek rendelkezésére és kezelésébe bocsátják ez intézményeket, nem felel meg, lesz másik kéz, amelyiknek majd átadják, lesz századik kéz, amely végre mégis csak illetékesnek fog látszani a kezelésre. Ez történt 1868-ban. Néhány évre rá, talán 10 esztendő se telt még el, I. Ferenc József, a koronás király szemlét tartott Mezőhegyesen a ménesintézetben és olyan meglepő eredményt tapasztalt ott, hogy elragadtatásában, az alkotmányos formáktól és rendes sablontól eltérőleg, ministeri előterjesztés nélkül ministeri tanácsossá nevezte ki rövid utón azt a Kozma Ferencet, aki ezeket az intézményeket oly gyönyörű karban tartotta, Gaal Gaszton : Milyen nagy ur volt akkor még egy ministeri tanácsos ! Magyar Kázmér: Óriási ur volt. Igen t. Nemzetgyűlés! Ezek voltak a ménesintézetek: Bábolna, Kisbér és Mezőhegyes. A lótenyészintézetek fogalma alá csoportosultak ezek mellett a székesfehérvári, a nagykőrösi, debreceni és sepsiszentgyörgyi méntelepek. A lótenyészintézetek az öreg Kozma haláláig egy kézben, egy osztályban kezeltettek, később azután, nem mondom, hogy részekre bontattak, de bizonyos tekintetben két részre váltak kezelés dolgában a ministeriumban. Elkülönítették a ménesbirtokokat a ménesektől és a ménesek és a méntelepek külön osztályban, a ménesbirtokok is külön osztályban kezeltetnek. Az a mű, amelyet Kozma Ferenc a lótenyészintézeteknek jóformán megteremtésével, — mert újra teremtődtek azok — azoknak kezelésével és felvirágoztatásával létrehozott, olyan mű volt, olyan szerves, tökéletes egész, szinte