Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-203

^í Nemzetgyűlés- 203. ülése 1921 Érdekes még ennél a tételnél a következő szám. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztatnak tudni, hogy felmerült az a terv is, hogy a magyar államvasutak egy francia konzorcium kezelésébe menjenek át, vagy bérbeadassanak, ami azonban szerencsésen meghiúsult. Most rendkivül finom point-el mutatott rá Kelety Dénes arra, hogy amig a franciák azt mondották, hogy ők szanálni fogják a magyar államvasutak üzleteredményét is és ezt az Ígéretet használták mézes madzagul, addig a magyar államvasút a magyarság saját erejéből és ennek a sokat gáncsolt rendszernek közreműködésével kiemelkedett a deficitből s ugyanakkor a La grande nation elérte azt, hogy az ő üzemdeficitje vasutjaiban 3 milliárd — nem koronát, hanem frankot tesz ki. (Derültség.) Mi tehát, — Istennek hála — ezt különben csináltuk meg a franciák segitsége nélkül is (Igaz! Ugy van!) és ez csak igazságszolgáltatás azoknak, akiknek kezében ezen ügy vezetése volt. (Igaz! Ugy van ! Felkiáltások : Éljen Kelety Dénes ! Taps.) T. Nemzetgyűlés S A szanálásnak és a szénmegtakaritásnak következő lépése s az egész szénkérdés megoldása a vasutak elektrifikálása, amelyről igen sok szó esett és amelyről röviden csak azt akarom örömmel konstatálni, hogy épen a kereskedelemügyi minister ur teljesen felfogta ennek a kérdésnek a horderejét. Szerencsém volt résztvenni azokon az alapvető tárgyalásokon, amelyeket a középitési tanács erről a kérdésről folytatott. Ott kibontakozott egész világosan annak a képe, hogy az elektrifikálás, — ha természetesen a nagy anyagi befektetés következtében csak lassan haladhat is előre — az az ut és az a mód, amelyen mi, mint a poroszok, vizierő felhasználása nélkül, de barna szenünkre alapozva a villamosítást, ugy a vasút kérdését, valamint a szénkérdést is megoldhatjuk, csak arra akarok rámutatni, hogy az elektrifikálás szénmegtakaritásban 30—60%-ot fog hozni és még megold ezenfelül is egy rendkivül fontos problémát. Magyarországnak van hála Istennek szeneddé amilyen szerencse ez, épen olyan sajnálatos, hogy,nagyon jól tudjuk, ennek a szénnek a minősége annyira alacsony, mondjuk ki kereken, anynyira rossz, hogy mikor egyszer jó szénnek a konkurrenciájávai kell számolni, szénbányászatunk sok helyütt válságos helyzetbe fog kerülni. Ha már most arra az álláspontra helyezkedünk, hogy akkor hozzuk be a külföldi szenet, amikor ez olcsóbb a miénknél, nem szabad elfelejtenünk, hogy ezért a szénért valamit adni kell és nem fogadják el a nyomtatott papirost, amit Svájcban vagy akárhol csinálnak, hanem ezzel szemben nekünk valamely értéket kell szolgáltatnunk és hogy mi lesz az az érték, azt igazán nem tudjuk, mert gabonatermésünk nem, ad olyan fölöslegeket, amire különben Apponyi Albert gróf egypár szóval oly szépen rámutatott s gyapjú stb. tekintetében valóban válságos perspektívával állunk szemben l. évi június hó 7-én, kedden. 511 Világos dolog, hogy minden erővel arra kell törekednünk, hogy amit nekünk adott az Isten, ha silányabb is, azt megfelelő igyekezettel kiaknázzuk. És minthogy a rossz szén nem bixja el a szállítás költségeit, mig az elektromos áramot vékony dróton gazdaságosan igen is elvihetjük, tremészetes az a projektum, hogy a silányabb szén lelőhelyére telepítsük az elektromos telepeket és onnan hálózzuk be az országot. Csakhogy ezt könnyű ám így elmondani, mert a fogyasztó nagyon kis tételekre oszlik fel és ha nincs egy nagy vevőnk az egész országban, akkor ezt a kis fogyasztót kielégíteni nem lehet. Ez a nagy vevő a magyar államvasút az ő 27%-os szénfogyasztásával. így ki van jelölve előttünk az az ut, hogy az elektrifikálás irányában kell tovább haladnunk, amint azt különben mindazok az országok is teszik, ahol, ha nincs vizierő, de legalább olyan szén van, mint amilyen a mi barna szenünk. Mindkét dolgot felemiitette báró Szterényi is. ö azonban teljesen nem vonta le a konzekvenciákat. Nem egészítette ki azzal, hogy ha ezt valóban meg is akarjuk csinálni, ehhez sok áldozat kell és akkor az a vád, hogy mi túlságosan: pocsékolunk költségvetésünkben, ebből a szempontból az én meggyőződésem szerint semmiesetre sem helytálló. Ezzel kapcsolatban méltóztassék megengedni, hogy rámutassak az ipar köréből is egy dologra, s ez az állami vasgyárak kérdése. Ezekkel szemben nézetem szerint Szterényi báró ur igazságtalan kritikát gyakorolt . . . Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minister: Ugy van ! Herrmann Miksa : ...és a számadatokat ugy csoportosította, ahogy azt épen tőle nem vártam volna. Méltóztassék megengedni, hogy a következőkre mutassak rá. ö azt mondotta : a magyar állami vasművek körülbelül egy fél milliárd kiadás mellett mindössze 8 millió korona tiszta hasznot hoznak ami szerinte tulajdonképen már deficitet jelent s ha egy más ipari vállalat, egy magánvállalat igy dolgoznék, azt be kellene csukni. Nom egészeg igy áll a dolog. Ha csak ridegen vesszük a számokat és megint összehasonlítunk — mert ugyebár méltóztatnak megengedni, összehasonlítás nélkül nem kapunk mértéket az abszolút számokra — akkor a következőket látjuk. Az állami vasgyáraknál 1914—15-ben kiadás volt : rendes 79' millió, átmeneti félmillió, beruházás 7 és % millió, összesen 871 millió korona. Ezzel szemben a bevétel 88 milliót tett ki. Már most báró Szterényi ezt a két végtételt vonta ki az uj költségvetésből és kapott 8 milliót, h a pedig ezt megtesszük a réginél, akkor még csak egy millió tiszta nyereség sem jön ki. Ha ellenben, amint ez helyes, a bevételekből csak a kiadásokat és nem a beruházásokat vonjuk ki, akkor az eredmény az, hogy 1914—15-ben a bevételek és a kiadások közötti különbség 8*9 millió volt, ami majdnem pontosan a bevétel 10%-át