Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-203

A Nemzetgyűlés 203. ülése 1921. évi június hó 7-én, kedden. 505 Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minis­ter: Tetszett volna máskép megkötni, ha tudta volna. Weiss Konrád." Nagyon helyes a minister urnák ez a közbeszólása és általánosságban talán meg is áll, de méltóztassék figyelembe venni, hogy azoknak az embereknek, akik dolguk el­végzése céljából a határállomásokról átjártak személyvonattal, ha most át akarnak menni, előbb be kell jönniök Budapestre, és Budapest­ről kell visszamenniök, úgyhogy egy útjuk több mint ezer koronába kerül. Azt hiszem, hogy amint Romániába lehetséges a határállomásig ugy menni, hogy folytatni lehet a személy­vonattal való utazást, épugy meg lehet csinálni ezt a cseh-szlovák állam vasúttal is, mely semmi­féle csatlakozási összeköttetést nem ad jelenleg a mi személyvonatainkkal. Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minis­ter : Tessék őket kényszeríteni. Én nem tudom. Weiss Konrád : Engedelmet kérek, minden­esetre lehetett volna őket erre valami módon kényszeríteni. Yégtére a magyar állam époly szerződő fél, mint a cseh állam. Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minis­ter: Akkor nem lett volna belőle semmi! Weiss Konrád: Ha mi is gördítettünk volna útjukba bizonyos nehézségeket, bizonyára ők is koncessziókat adtak volna nekünk. Módom­ban volt résztvenni ily természetű tárgyalások­ban, tehát tudom, hogy lehet ilyeneket ki­csikarni. Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minis­ter : De nem az ellenséggel folytatott tárgya­lásokon vett részt a képviselő ur. Weiss Konrád: Ezt, mélyen tisztelt keres­kedelemügyi minister ur, végtelen sajnálatomra nem tudom aláírni, mert ugy tudom, ugy látom, hisz érdeklődtem utána, hogy meg lehetett volna csinálni, ha egy kissé erélyeseb­ben léptek volna fel a magyar állam közegei. Fel kívánom hivni a kereskedelemügyi minister ur figyelmét a tisztviselői kedvezmé­nyes jegyekre, az u. n. arcképes igazolványokra. A családtagok arcképes'igazolványaiba betettek egy cédulát, hogy az illetők évenként csak hat menetre vannak jogosítva. Ez általánosságban talán helytálló, mert azt lehet mondani, hogy a családtagok ne utazzanak többször kedvez­ményes áron, mint hatszor és iparkodjék min­denki a dolgát ugy rendezni, hogy kevesebbet utazzék. De itt van a bökkenő, hogy a budapest­környéki 60 kilométeres körzeten belül a család­tagoknak u. n. kedvezményes jegyfüzetet adtak. Most az az anomália áll elő, hogy pl. Buda­pestet mint metszőpontot véve, az egyik irány­ból 60 kilométerről lehet Budapestre jönni és Budapestről tovább lehet az utat folytatni 60 kilométerre ugy, hogyha valaki Szobról elindul, az lemehet a szerb demarkációs határig, ellen­ben megtörténik, hogy Budapest környékén, NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1920—1921. — X. KÖTET. ahova a budapesti állami tisztviselők nagy része kijár, az államvasút kezelésében lévő ezen vici­nálisokon nem mehet tovább 20 kilométernél. Bár ez a helyi érdekű vasutak érdekkörébe vág, mégis csak lehetne itt valamit csinálni, miután állami tisztviselőkről van szó, és pedig olyan formában gondolnám ezt megoldandónak, hogy általánosságban a 60 kilométeres körzeten belül, mindazon vonalakon, melyek az államvasút kezelésében vannak, meg kellene adni ezt a ked­vezményt az állami tisztviselők családtagjainak is. Ha meg tudjuk adni hosszabb távolságra, akkor meg tudjuk adni rövidebb távolságra is. A vasutas karhatalmak kérdéséről is óhaj­tanék néhány szót szólni. jSTe méltóztassanak azt hinni, hogy ez valami különitmény. Ez egy­általában nem különitmény. A vasúti karhatal­mat 1919-ben, a proletárdiktatúra megdőlte után, a hivatalos államvasút és a ministerium hivta életre. Felhívást bocsátottak ki az államvasuti alkalmazottak között, hogy lépjenek be a vas­úti karhatalomba. Meg is alakították a karhatal­mat, a románok ittléte alatt is nagy nehézsé­gek között szervezkedtek, kitették magukat mindenféle torturának és veszélynek és amint a románok 1919 november 15-én kimentek, akcióba léptek és azóta is akcióban vannak. Ugyanazon feltételek mellett alkalmazták őket, mint a tényleges államvasuti alkalmazottakat, nem is használták őket másra és ma sem használják másra, mint tisztán az államvagyon őrzésére. Mi történt most ezzel a karhatalommal ? A múltkoriban, amikor szóvá tettem a pénzügy­minister urnái azokat a bizonyos állami ked­vezményeket és bizonyos dologra felhívtam figyelmét, óvatosságom nem volt hiábavaló, mert épen a vasúti karhatalmiakkal megtörtént az a csodabogár, hogy ők annak az állami kedvez­ménynek, melyet minden egyes állami alkalma­zott megkap, csak 50°/o-át kapják kézhez. Hogy milyen bölcseség eredményezte ezt vagy ki ennek az okozója, azt a jó Isten tudja meg­mondani. Ok államvasuti alkalmazottak, hisz legtöbbjük a vonatkisérethez tartozik, tisztjeik pedig államvasuti tisztviselők. Ezek ezidőszerint, minthogy már kiosz­tották az egész három hónapra szóló állam­segélyt, ennek csak 50°/o-át kapták meg. Nagyon kérném az igen tisztelt kereskedelemügyi minis­ter urat, méltóztassék talán ezt a dolgot meg­nézetni, — mert alig tudom elképzelni, hogy direkt a ministertől kapták erre nézve az uta­sítást, ezt valamelyik alárendelt hivatal gondol­hatta ki, hisz különösen a pénzügyi osztályokban szoktak ilyen dolgokat kigondolni — hogy ez a végtelen nagy sérelem, mely egyenesen törvénybe ütközik, elimináltassék és a tőlük jogtalanul elvont pénz nekik visszaadassék. De van itt egy további dolog. Ok szolgá­latot tesznek, ki vannak rendelve, de nem kap­ják meg a ruhájukat s amikor azt kérik, hogy 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom