Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-203

A Nemzetgyűlés 203. ülése 1921. évi június hó 7-én, kedden. 4-77 Mindannyian a legnagyobb bizalommal nézünk azon nagy programm megvalósítása elé, amellyel a t. pénzügyminister ur az ország pénzügyi egyensúlyát helyre akarja állítani, ehhez azonban feltétlenül szükséges, hogy a kiadott törvények özöne pontosan és lelkiismeretesen végre is legyen hajtva. A vidéken azonban azt látjuk, hogy a pénzügyi adminisztráció nem képes a nehézségekkel megküzdeni. Szilágyi Lajos: Nem birják a jegyzők! Fertsák Jenő: A középfokú pénzügyi hatóságok legyőzhetetlen nehézségekkel állanak szemben. Kosárszámra küldik le a törvényeket, a végrehajtási utasításokat, a középfokú hatóságoknál, a pénzügyigazgatóságoknál pedig felére leapadt létszámmal dolgoznak. A meglévő tisztviselők is olyan kimerültek, annyira nyomorgók és szánalomraméltók, hogy teljesítőképességük ennek következtében is csökkent. Nem akarok a kérdésnek ezzel a részével hosszasabban foglalkozni, mivel az előttem szólott t. képviselő ur már részletesen ismertette a tisztviselői kérdést, s mert különben is tudom, hogy a pénzügyminister ur maga is teljesen tisztában van azzal, minő kétségbeesett helyzetben vannak ma a tisztviselők. Ilyen megapadt létszámmal az adminisztráció rendes menetét fentartani és a tervezett óriási reformot keresztülvinni, teljes lehetetlenség. A t. pénzügyminister ur — és ez egyik nagy előnye, amiért én irigylem is — nem a bürokráciában nőtt nagyra. Bankokban, kereskedelmi vállalatokban töltötte életét s ott olyan vezérkar állott mögötte, amely munkaképes volt, emberek akikből ki is vették a munkát, de akik jól meg voltak fizetve. Most azonban egy igazán szánalomraméltó tisztviselői kar áll a pénzügyminister ur háta mögött, egy olyan tisztviselői kar, amely kétségbeejtő anyagi helyzetén felül számbelileg is leapadt. Mindezekhez a nehézségekhez járul még az is, hogy a pénzügyminister ur által kontemplált egyes rendeletek végrehajtásához szükséges nyomtatványokat legtöbbször elkésve kapják meg. A rendeletekben dátum szerint meg van állapítva, hogy mi annak a tisztviselőnek teendője, mondjuk a hónap 15-óig, 30-ikáig, aztán megint a jövő hónap derekáig, ezzel szembon azonban akárhányszor megtörténik, — meg vagyok róla győződve, hogy a pénzügyminister ur ezt nem tudja, mert hiszen nem is tudhatja — hogy már olyankor kapják meg a vonatkozó nyomtatványokat, amikor túl vannak a határidőn, úgyhogy nem képesek intézkedni. A publikumra is olyan feladatokat rónak ezek a nyomtatványok, amelyeknek nagyon sok helyütt nem tud megfelelni, úgyhogy a felek dolga is a tisztviselőkre hárul. Példaképen említek egy 51 kérdőpontból álló ivet, amelyet minden egyes község lakosságának ki kellene töltenie. Aki fogalmazta ezt az ivet, az talán ugy gondolta, hogy mikor az a szegény pénzügyi tisztviselő kimegy, már kész munkát kap, egyszerűen összegyűjti a kitöltött iveket, és csak a feldolgozás marad reá. A valóság nem igy fest. Mikor az a pénzügyi tisztviselő kimegy, kénytelen meggyőződni arról, hogy a kiosztott kérdőiveknek legalább a fele elveszett, azokat ujjal kell pótolni, viszont a meglévő kérdőivek sem töltettek ki, egyrészt azért, mert a lakosság jelentékeny része intelligencia hiányában talán nem tudja kitölteni, másrészt pedig azért sem, mert vannak községek, amelyeknek német vagy vagy horvát az anyanyelvük, ugy, hogy az odavalók nem is értik meg azt a magyarnyelvű ivet. A kitöltés munkáját is az a szegény pénzügyi tisztviselő kénytelen tehát elvégezni. így áll a helyzet a középfokú hatóságnál. T. Nemzetgyűlés ! Az igazi nehézségek azonban még csak a községekben vannak. Én csak a magam megyéjéről beszélhetek, de magában Sopron vármegyében közel 30 adóügyi jegyzői állás betöltetlen. Ilyen helyeken a jegyzőre háramlik ezeknek a teendőknek az ellátása, ugyanarra a jegyzőre, akinek a község igazgatását, egész közélelmezését, minden ügyesbajos dolgát intéznie kell. A jegyzőnek ennek következtében arra sincs ideje, hogy az ezen óriási pénzügyi reformokra vonatkozó törvényeket és utasításokat elolvashassa, megtanulhassa, nem is beszélve arról, hogy végrehajtsa. De még ez sem volna a legnagyobb baj. A főveszedelmet abban látom, hogy a kapkodó munka folytán rettenetes igazságtalanságok történnek. (Igás! Ugy van!) Olyan önkénytelen visszaélések állanak elő, amelyekről, ha a pénzügyminister urnák tudomása volna, meg vagyok győződve róla, hogy sürgősen gondoskodnék a bajok orvoslásáról. Az orvoslás más módját nem látom, mint azt, hogy a községi jegyzők mellé, mint adóügyi előadók, vagy bármi más címmel, külföldi mintára, rendszeresítsenek egy-egy állandó munkaerőt, aki lehetőleg kinevezett ember legyen, és más vidékről való, hogy igazságosan, elfogulatlanul járhasson el. A választott tisztviselőre önkénytelenül is befolyással van egyik vagy másik ember; a közönség egy részével szemben hálával tartozik, eljárásában befolyásolhatja a jövő választások kimenetelétől való félelem, egyszóval semmi esetre sem lehet olyan pártatlan, mint ember, aki ha máshonnan jött oda, ismeri a viszonyokat, s aki mint kinevezett nem függ egyesek jóakaratától, emellett pedig állandóan hasonló kérdésekkel foglalkozva, nagyobb szakértelemre is tett szert. Én magam egész életemet a közigazgatási pályán töltve, nagyon jól tudom, hogy azt a jegyzőt hol az alispán, hol a törvényszéki elnök, hol a pénzügyigazgató ráncigálja elő s ahány hatóság van a címtárban, annyi gazdának kell eleget tennie. Nagyon kérném ezért a pénzügyminister urat, hogy saját javaslatainak sikeres végrehajtása érdekében is tegye személyes vizsgálata tárgyává ezt a kérdést, mert