Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.
Ülésnapok - 1920-198
A Nemzetgyűlés 198. ülése 1921. évi május hó 31-én, kedden. 255 sulyosult. Augusztus 8-ika a német hadsereg fekete napja a háború történetében.« Ugyanerről a napról mondta LudendorfE a következőt : »Arról lehetett már csak szó, hogy sorsunk beteljesülését kitoljuk. Hallanom kellett olyan eseményekről is, amelyeket, nyiltan be kell vallanom, lehetetlennek tartottam volna a német hadseregben : hogy a legénységünk csapatostul hogyan adta meg magát egyes lovasoknak, hogy egész zárt csapattestek hogy lobogtattak fehér zászlót egyes tankok felé. A tiszteknek sok helyütt nem volt már befolyásuk, sőt egyszerűen vele tartottak a csapatokkal. A háborút be kell fejeznünk.« Huber János : A szocialista izgatás eredménye! Sándor Pál : Én nem tudom, mivel adok alkalmat, hogy mindig félbeszakítsanak t. képviselőtársaim, hiszen olyan tárgyilagosan beszélek. (Zaj a középen.) LudendorfE továbbá ezt irja : »A császár utóbb azt mondotta nékem, hogy a júliusi támadások megtörése és augusztus 8-ika után pontosan tudta, hogy a háborút többé nem nyerhetjük meg. — Ez tehát augusztus 8-án volt. Békét már nem kaphattunk, igy hát megkisérlettem, hogy a háborút lehetőleg olyan végeredményre vigyem, mely egyedül menthetett volna meg attól a sorstól, amit most el kell szenvednünk. Végül azonban be kellett látnunk, hogy ezt a végeredményt elérnünk lehetetlen és közeledni láttam a szerencsétlenséget.« Ez 1918 augusztus 8-án volt. Mennyi magyar vér folyt el augusztus 8-ika óta ! Ha csak az utolsó csatát veszem, amely október 14-től november 4-ig tartott, látom azt, hogy pár százezer magyar ember, aki egyedül tartott ki, megmenthető lett volna. Mert hiszen a csehek átpártoltak az ententehoz. (Igaz ! Ugy van ! Zaj.) Augusztus 8-ika óta — ha csak ezt veszem is — mily irtózatos vagyont, mily irtózatos emberanyagot pocsékoltunk el, (Igaz ! Ugy van !) és mennyire meg lehetett volna még fékezni az ország belső romlását ! Hiszen augusztus 8-án ennek tudatában berendezkedhettünk volna arra az eventualitásra, hogy elvesztettük a háborút, mondhattuk volna : »most tehát előre emberek, tartsuk fenn a rendet idebent«. E célból azonban nem történt semmi. Most fel kell még olvasnom egy részt WindischGraetz herceg naplójából is. (Halljuk/ Halljuk ! jóbbfélől.) Azt irja Windisch-Graetz herceg (olvassa) : »Naponta telefonálták nekem a német főhadiszállásról eredő jelentéseket, amelyek világos képet nyújtottak arról, hogy a német katonai hatalom miként omlik össze lassan, de biztosan«. Tehát Windisch-Graetz ekkor már tudta, hogy összeomlott a hadsereg, tudta, hogy elvesztettük a háborút. Es ő akkor minister volt. (Igvz ! Ugy van ! jóbbfélől.) Bocsánatot kérek, milyen arccal lép akkor itt elő és milyen arccal meri. . . (Zaj. Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Balla Aladár : Ez az ! Sándor Pál : . . . azt mondani, hogy felizgatták a hadsereget . . . Balla Aladár : Holló Lajos lakásán ! Sándor Pál :... s hogy ez volt az oka, hogy nem tarthattak rendet a hadseregben, és azért vesztettük el a háborút és ezért kell egy Prügelknabe, egy kellemes, jó Prügelknabe, egy általában nagyon népszerű dolog : a zsidóság. (Mozgás. Derültség.) »1918 augusztus első felében, irja Erzberger, aki ministere] nök volt, hirtelen pontos ismertetést kaptam egész helyzetünkről a nagy főhadiszállásból, amely az összes hivatalos jelentésekkel szemben a következő szavakban csúcsosodott ki : Gyors békekötés immár nem csupán áhítatos vágy, hanem további életbenmaradásunk feltétele. Persze, azt mondja Erzberger, ilyen szavakat eddig nem hallottam soha a főhadiszállástól.« Október 2-án Károly király megígérte Wekerle ministerelnöknek, hogy a magyar csapatokat hazaparancsolja. Ez az ígéret, sajnos, be kell hogy valljam, mint rojalista, be nem tartatott. (Mozgás. Felkiáltások : Ez sem !) Érdekes azonban, hogy Wekerle egy intervjujában a következőket jelenti ki : IV. Károly megígérte, hogy a délszláv kérdést a magyar érdekeknek megfelelően fogja megoldani ; Tiszát leküldötte a délszlávokkal tárgyalni, ugyanakkor pedig Koroseczet megbízta, hogy csinálja meg ellenünk a délszláv államot. (Mozgás és felkiáltások : Hallatlan !) Ez olvasható a »8 örai Újság« 1918 november 27-iki számában. (Zaj.) Kérem, ez szükséges, hogy valaki ezt egyszer elmondja és hogy ezen túlessünk. Ez egy bizonylat arra, hogy mennyire vak eszközei voltunk Ausztriának. (Felkiáltások : Ezt tudtuk!) Amint hogy tudtuk is, de nem tettünk ellene semmit. Október 3-án megjelent Az Est-ben egy intervju Kramarztól. Ebben Kramarz — saját szavai szerint —: kijelenti, hogy ő többé nem magánszemély ; hogy a tótlakta megyékhez joga van a cseh népnek, mert a tót nép egy a cseh néppel, hogy Cseho-Szlovákia függetlensége többé nem fantázia, mert a központi hatalmak kivételével a világ minden külügyministere hivatalos aktán ismerte el az uj állam függetlenségét ; hogy a cseh-szlovák nemzeti tanács állandóan ülésezik és hogy minden előkészület megtörtént a független cseh-szlovák állam rögtöni életbeléptetéseért ; mindenkinek megvan a szerepe ; megvan a teljes államprogrammja. Tisztelt Nemzetgyűlés ! Ha mi tényleges állam vagyunk, akkor mindazt, amit Kramarz itt elmondott, elsősorban meg kellett volna torolni. De hogy október 3-ától kezdve, amikor egy magyar újságban közzéteszik az intervjut, az illető kormánykörök egy lépést sem tesznek, hogy Ausztriában ez megtoroltassék, ez bocsánatot kérek . .,
