Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-191

A Nemzetgyűlés 191. ülése 1921. évi május hó 20-án, pénteken. 15 a háborús kivételes intézkedésekről szóló 1912. évi LXIII. tc.-nek 6. §-a ,amely kiterjeszti a hatóságoknak azt a jogát, hogy külföldieket kiutasíthatnak, kivételes esetekben belföldieket is. De tulajdonképeni alapja a háborús internálásnak az 1914. évi L. te. a háborús kivételes intézkedésekről, és pedig ennek a 10. §-a. Ez a 10. § azt mondja, hogy (olvassa) : »Olyan egyének, akiknek az ország bizonyos vidékén való tartózkodása a hadviselés szempontjából az állam érdekeire, vagy a közrendre és a közbiztonságra aggályos, e vidékről, tekintet nélkül községi illetőségükre, kitilthatok és az ország más vidékein rendőrhatósági felügyelet vagy a szükséghez képest őrizet alá helyezhetők.« Beszél továbbá arról ez a rendelet, hogy a lakosság egy része is eltávolítható, tömegesen eltávolítható a hadviselés szempontjából. Kimondja végül, hogy a kitiltott vagy eltávolitott egyéneknek eltartásáról, akik magukat a saját erejükből eltartani nem tudják, az állam gondoskodik. Az eltartás fejében őket képességeiknek megfelelő munkára lehet kötelezni. Jól jegyezzük meg ezt az utolsó rendelkezést. A háborús internálás tehát vonatkozott elsősorban külföldiekre, ami nem képezi közöttünk vita tárgyát. Vonatkozott továbbá magyar állampolgárokra. Külföldieknek internálásáról legfeljebb abban az irányban lehet beszélni, hogy a magyar törvény és a magyar rendelet ebben a leghumánusabb és páratlanul áll egész Európában. A külföldiek internálása tekintetében a háborúban egyetlen ország annyi humanitást és jogtiszteletet nem tanusitott, mint Magyarország, mert a hatósági őrizetbe vételt, sőt az ország valamely községébe való kényszerutalást is csak a legkivételesebb esetben tartotta fenn és a legtöbb esetben megelégedtek egyszerűen a rendőri nyilvántartással, a hetenként vagy hónaponként való jelentkezéssel. T. Nemzetgyűlés ! Beszéljünk már most a magyar állampolgárok u. n. internálásáról. A háborús rendelkezésekről szóló törvény, valamint a törvény alapján kiadott rendelet szerint, amelyet 1915-ben adott ki a belügyminister és az igazságügyminister egyetértőleg, magyar állampolgárok internálása a hadviselés szempontjából történt és csak bizonyos fokok szerint ; maga az őrizetbe vétel az utolsó stádium volt. Az első stádium az volt, hogy az a bizonyos egyén, aki nem tartózkodhatott a hadviselés ' érdekében bizonyos hadterületen, vagy bizonyos vidéken, az az egyén utasittatott arra, hogy valamely neki kijelölt helyen tartózkodjék, és ott rendőri felügyelet alá helyezetetett, igen enyhe szabályzat szerint, abban az értelemben, hogy bizonyos időközökben jelentkeznie kellett. A második fok a veszélyesség mérvéhez képest az volt, hogy nemcsak a kényszerlakás, a rendőri felügyelet alá helyezés, hanem az őrizetbe vétel is elrendeltetett. Tulaj donképen ez az u. n. internálás. Ha elolvassuk ezt a rendeletet, amelyet a belügyminister a m. kir. igazságügyministerrel egyetértőleg 10962/1915. ein. szám alatt kiadott, akkor azt tapasztaljuk, hogy ezen a rendeleten végigvonul az a szellem, hogy itten nem büntetésről, hanem kizárólag prevencióról van szó. Gr. Bethlen István ministerelnök : Most is ugy van ! Vázsonyi Vilmos: Itt tisztán arról van szó, hogy valakit, aki a közbiztonságra a hadviselés szempontjából aggályos bizonyos vidéken, egy más vidékre kell áthelyezni és a veszélyesség szempontjából vagy rendőri felügyelet alá kell helyezni, vagy pedig őrizetbe venni. Az őrizetbe vételnek szabályai is igen enyhék. Ki van mondva ugyanis, hogy napközben az őrizetbe vettek is rendszerint szabadon járhatnak-kelhetnek a táboron kivül is, amennyiben megszökésüktől tartam nem kell. Már most először is, ha én az 1914. évi L. tc.-nek 10. §-át figyelembe veszem, kétségbe kell vonnom, hogy ez a törvény felhatalmazást ad arra az internálásra, amit a kormány most a maga internálási rendelete szerint végez. Az 1914 : L. te. 10. §-ában arról van szó, hogy internálni lehet azt a magyar állampolgárt, aki valamely vidéken a hadviselés szempontjából a közbiztonságra nézve veszélyes, és arról a vidékről más vidékre lehet kényszerlakásra utalni. Bocsánatot kérek, ez az internálás, amellyel itt állunk szemben, nem egy helyi megbizhatlanság alapján rendeltetik el. Akik itt politikailag internáltak, azok nem egy helyen veszedelmesek, nem abból a szempontból utaltatnak át más helyre, hogy azon a bizonyos helyen veszélyesek, hanem ezeket általában az egész országra nézve — bárhol volnának is •— mindenütt veszélyeseknek és aggályosaknak vagy gyanúsaknak méltóztatnak tartani. Én tehát nem látom a háborús internálási felhatalmazás és a jelenlegi között az összefüggést. Azt sem tudom, hogy milyen rendeleten alapszik tulajdonképen ma az internálás. Mert ha kizárólag azon a rendeleten alapszik, amely 1919 december 5-én jelent meg mint belügyministeri rendelet, akkor ez a rendelet sem felel meg az 1914: L. tc.-ben foglalt felhatalmazásnak, mert ezen törvénycikk 10. §-a szerint az internálási szabályzatot a belügyminister az igazságügyministerrel egyetértőleg bocsáthatja csak ki, az érvényben lévő internálási rendeletben pedig erre való utalás nincs, hanem az kizárólag belügyministeri rendelet. Nem tudom, jóvátették-e ezt azóta. Talán a ministerelnök ur, vagy a belügyminister ur fel fog majd világosítani, hogy ezen hiba jóvátétetett-e. Már most a háborús internálási törvény s az ennek alapján kiadott rendelet szerint az, aki teheti, a maga költségén élelmezheti magát. Gr. Bethlen István ministerelnök: Ma is! Vázsonyi Vilmos: A rendelet miről szól? Az internált nem tartózkodhatik bizonyos vidéken, vagy kényszerből kell bizonyos helyen tartózkodnia, ez az egész, de ettől eltekintve szabad