Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.
Ülésnapok - 1920-168
78 A Nemzetgyűlés 168. ülése 1921 Természetes dolog, hogy az érdekeltek feljöttek ide a ministeriumba, elpanaszolták sérelmüket s az illetékes ministeri tanácsos odaadta nekik az 5440. számú rendeletet, amely szerint minden kisbérlet meg van hosszabbítva s azt mondta, hogy ezen rendelet alapján nyugodtan munkálkodhatnak. Ezek az emberek szót is fogadtak, elmentek haza és megkezdték a szántás-vetést. Á bérlet egyik részét bevetették őszi gabonával, a másik részt pedig leszántották tavaszi alá. Most azonban a szegény emberek által felszántott földbe az uraság vetett árpát. Griger Miklós : Ilyen a nagybirtokos ! (Felkiáltások jobbfélől : Ezek teszik tönkre az egész országot ! Ki volt ezl) Ke vet most nem emlitek, mert nem akarom kipellengérezni az illetőt, de a földmivelésügyi minister urnák hivatalos használatra átadtam az adatokat. (Zaj jobbfélől.) Somogyi István : Jobb ha megmondja, mintha általánosítanak ! Benkő Gábor : Mondja meg ! Hadd szegyei je magát az illető az egész nemzet előtt ! Ereky Károly : Jobb megnevezni, mint általánosan gyanúsítani. Szabó István ( sókor ópátkai) : T. Nemzetgyűlés ! Én nem általánosítok, én egy esetről beszélek, a nevet azonban nem mondm meg. Az én választókerületemben lévő egyik községről és egy 40.000 holdas birtokosról van szó. (Felkiáltások jobbfélől : Talán a vallásalap ?) Csontos Imre : Majd mondok én nevet is, csak engedjék ! Szabó István (sókor ópátkai) : Kérem tehát a földmivelésügyi minister urat, sziveskedjék odahatni, hogy ez az igazságtalanság kireperáltassék és ezek a kisbérlők visszahelyeztessenek bérletükbe. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök ". Az interpelláció kiadatik a földmivelésügyi minister urnák. A földmivelésügyi minister ur kivan szólni ! Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk I) Az interpelláló t. képviselőtársam által előterjesztettekre röviden válaszolni kivánok. Amit először kérdez t. képviselőtársam, hogy van-e tudomásom arról, hogy sok helyen a birtokosok túlmagas' árkövetelése teszi lehetetlenné ezeknek a házhelyeknek és kisbérleteknek kiosztását, arról igenis tudok és ez — sajnos — tényleg igy is van. De már a múltkor, egy interpellációra adott válaszomban volt szerencsém kifejteni, hogy ezzel a birtokos urak tulaj donképen a maguk szempontjából rosszul járnak, mert ha a házhelyeknél, ahol aránylag nagyon kevés földet kell nekik átadniok, ilyen magas árakat szabnak meg saját földjük értéke gyanánt ők maguk, akkor annak idején majd, ha jön a pénzügyminister ur törvénye a vagyonvaltsagról, a vagyondézsmáról és sor kerül arra, hogy az ő földbirtokuk értéke megbecsültessék, ha saját becslésük nyilvános szerződésekben már igy fel van tüntetve, akkor az évi március hó 18-án, pénteken. a finánc, aki ott el fog járni, aligha lesz hajlandó abból az értékből engedni, ugy hogy a vagyondézsma tekintetében a födbirtokos urak, amikor itt most magas árakat akarnak kifacsarni abból a szegény népből, tulaj donképen anyagi előnyt nem biztosítanak maguknak, ellenkezőleg saját anyagi kárukat mozdítják elő. (Felkiáltások jobbfélől : Megérdemlik !) Természetes, hogy ez végeredményben nem kárvótolja azt az igénylőt, aki most drágán kapja a földet. <•• *, T. Nemzetgyűlés ! Az eljárás eddig az volt, hogy a házhelyeknél a kiosztást nem akadályozhatja az, ha az igénylők a tulajdonossal nem birnak megegyezni. Megegyezés hiányában a bíróságra van bizva a föld értékének megállapítása. Nekünk tehát vagy ki kell mondanunk azt, hogy a bíróságot nem tartjuk- illetékesnek erre, vagy rá kell térnünk arra, amit t. kép-viselőtársam ajánl, hogy egy egyszakaszos törvényben határozzuk meg ezeknek a földeknek árát. (Altalános élénk helyeslés.) Ez a dolog nem rajtam múlik, s ha a t. pártok, amelyek itt a Nemzetgyűlést alkotják, ezt kívánják, én a magam részéről a legnagyobb készséggel hozzájárulok ennek kimondásához, sőt örülni fogok, ha ezt egy ilyen egyszakaszos törvényben megállapíthatjuk. (Általános helyeslés.) Héjj Imre: Nagyon méltányos volna! Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Hogy a rendeleteket kijátsszák, az tényleg tapasztalható. Somogyi István : Hozzá sem fognak a végrehajtáshoz ! (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Ezt így általánosságban nem lehet mondani, igen sok házhelyet kiosztottak már is, de tényleg vannak olyan vidékek, ahol még hozzá sem fogtak a dologhoz. Pedig nagyon egyszerű az eljárás és sokkal helyesebb volna, ha ahelyett, hogy a földmivelésügyi minist érhez nyújtják be a rengeteg sok kérvényt és panaszt, egyszerűen a vármegye alispánjához, vagy főispánjához fordulnának az. igénylők. (Zaj és felkiáltások a jobboldalon és a középen : Akkor vége van ! Oda jó helyre mennek !) Elnök : Csendet kérek ! Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Mit csinálok én az ilyen kérvényekkel, amelyeket százszámra küldöttségek hoznak hozzám. Le kell adnom azokat a gazdasági felügyelőnek, a községi elöljáróságnak, a főszolgabírónak és f : lhivom őket, hogy a törvény értelmében, miután rájuk van bizva a végrehajtás, járjanak el és tegyenek róla nekem jelentést. Engedelmet kérek, itt c r ak annyi a különbség, hogy a ministertől kapnak utasítást, hogy járjanak el, de különben a kérvény épen oda megy le, ahonnan hozzák. Griger Miklós : Azért jönnek ide, mert azokban nem bíznak ! Csontos Imre : Bizhatnak bennük, mégsem csinálják meg ! Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Sokkal gyorsabb az eljárás a következő-