Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-188

A Nemzetgyűlés 188. ülése 1921, évi május hó 10-én, kedden. 507 azt is tennem, hogy igen egyoldalú intézmény volt. Egyoldalú volt ez az intézmény azért, mert ez az intézmény, miután, mondhatni, ortodox módon ragaszkodott a 67-es törvény holt betűihez, mindazokat az eseményeket, amelyek körülöttünk lezajlottak, nemcsak külföldön, hanem belföldön is, mindig csak a már emiitett három szempont szemüvegén keresztül nézte. Ennek következtében egészen logikus, hogy nem tudta meglátni, vagy ha meg is látta, nem igen akarta megérteni azt, hogy a soknyelvű monarchia népeinek vannak különleges vágyódásai, vannak nemzeti vágyai, vannak nemzeti tradiciói és vannak ugyebár nemzeti érdekei, amelyek napról-napra erősödtek, amelyek el nem nyomhatók, meg nem fékezhetők, el nem taktikázhatok és el nem formulázhatok. Ezeket megsemmisiteni és egy nemzet életéből, mondjuk, a monarchia belső életéből kiradirozni semmikép sem lehet. Egyoldalú volt hitem szerint a közös hadsereg már csak azért is, mert hiszen a közös hadsereg a nép fiaiban nem látott mást, mint katonaanyagot, és aszerint klasszifikálta a népeket, hogy jobb, vagy gyengébb anyagot képviseltek-e. Egyoldalú volt különösen azért, mert a nép fegyelmezésénél nem támaszkodott azokra a nagy erkölcsi értékekre, vagy — mondjuk — erkölcsi erőkre,, nagy ideálokra, amelyeket egy hadsereg sem nélkülözhet, amely feltétlenül győzni akar. Való és szent igaz, hogy a fegyelmet, amely a fegyverbe szólított nép százezreit egy kormányozható, vezethető és vezérelhető egységgé összeforrasztja, meg lehet alapozni, meg lehet szilárdítani és fenn lehet tartani a katonai büntetőtörvénykönyv paragrafusainak drasztikus alkalmazásával és fenn lehet tartani a fegyelmi fenyítő hatalom szabályainak alkalmazásával is. Meskó Zoltán : Csakhogy az ilyen fegyelem nem ér sokat. Sréter István : De ép ugy igaz és való az is, hogy ha az isteni akarat — mondjuk — vagy pedig a legfelsőbb állami hatalom a haza védelmére a nép százezreit fegyverbe szólítja, akkor ezt a fegyelmet, amely ily módon jött létre, amint emiitettem, alá kell támasztani nagy és hatalmas ideálokkal, . . . Meskó Zoltán: Ugy van! Sréter István : . . . annak a végeseszü, annak az öncélos, annak a földi embernek lelkét meg kell acélozni. Ennek alfája — mint mindennek — a mély vallásosság és az istenfélós. (Ugy van!) De ugyanily mértékben alá kell támasztani a fegyelmet még a nemzeti öntudattal, különösen pedig a fajszeretettel. (Ugy van !) E kettőből ered azután szorosan véve a ragaszkodás az ezeresztendős Magyarországhoz. (Ugy van !) Ezeket az értékeket semmiképen sem lehet nélkülözni, mert ezek az értékek hozzák a valóságban létre az áldozatkészséget, a kitartást, a kötelességtudást, a lendületet, végül a lelkesedést, szóval, mindazokat a tényezőket, amelyek csak a sikerhez, a győzelemhez, tehát a haza védelméhez vezethetnek. Nem állítom én azt, hogy a mi hűségesen és derekasan küzdő hadseregünkben ezek az értékek talán hiányoztak volna. En igenis azt állítom, hogy ezek az értékek megvoltak, mert ha nem lettek volna meg, akkor ez a hadsereg négy és fél évig nem tudott volna ugy küzdeni, amint küzdött. (Ugy van!) Meskó Zoltán : A Kossuth-kutyákból hű magyarok lettek! Sréter István : Megvoltak ezek az értékek, megmondom hogy miért. Hiszen a háború első napjától az utolsóig együttéltem a néppel. Megvoltak, mert a rideg valóság, a szükségszerűség korrigálta a múlt bánéit és a békekiképzés összes hiányosságait akkor, mikor a szerajevói gyilkos pisztolya eldördült és lángbaborult egész Európa. Akkor, mikor a nagy Magyarország népei, azok a százezrek öreg királyunk hívó szavát oly hűségesen követték, akkor már senki sem mondotta azt, hogy pl. a Kossuth-nóta a közös baka ajkán felségárulás. Meskó Zoltán : A Kossuth-kutyák énekelhették akkor! Balla Aladár : De addig a közös hadsereg üldözte ! Sréter István: Mikor kitűzték a lokomotivokra és a vagonokra a magyar trikolórt és a katona nemzetiszínű pántlikát tett a sapkájára, akkor senki sem mondta többé, hogy ez merénylet a dualizmus ellen, és mikor lezajlottak a nagy tragédiának első véres csatái, ha akkor a magyar táborokban felhangzott a Rákóczi kesergője, és ennek hangja hátraröppent a magasabb parancsnokságokhoz és megzörgette a gondterhes vezérek ablakait, senki sem mondta már, hogy tiltsuk el ezt, mert megérezték, hogy nem egy izgága, egy politikailag megbízhatatlan, vagy talán egy rebellis nemzet dala ez, hanem aze a nemzeté, amelynek lelkében mélységes gyökeret vert a királyhűség és a hazaszeretet. (Élénk helyeslés jőbbfelől.) Balla Aladár: A határig szabad volt nemzetiszínű zászlót is elvinni ! Kerekes Mihály : Már akkor rezgett az inuk ; akkor már jó volt a ^magyar nóta ! Sréter István: És ha ezzel lezárom ezt a kort, amely a nagy háború dicstelen befejezésével véget ért és átmegyek az októberi lázadás idejére (Mozgás a szélsobaloldalon.) és a kommunista időkre, akkor mit látok? Azt látom, hogy az a tisztikar, amely a nagy háborúban oly bámulatosan és kiválóan harcolt és cselekedett, széthullott. Egyik része félreállt, másik része . . . Meskó Zoltán : Belépett a szocialista pártba ! Sréter István : . . . másik része behódolt az uj eszméknek. Az egyik pl. azt mondta : én a szociáldemokrácián át kívánom Magyarországot megmenteni. Ez egy balga nézet volt és azt 64*