Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.
Ülésnapok - 1920-187
486 A 'Nemzetgyűlés 187. ülése 1921. évi május hő 9-én, hétfőn. sokkal szomorúbbnak látom a jövő helyzetét, mert egyrészről az óriási munkabérek még mindig nem szállíthatók le az élelmezési, a megélhetési viszonyok súlyosságánál fogva, másrészt utalok a minimális értékesítési lehetőségekre; a mezőgazdasági ágaknak egész sorozatában feltétlenül biztos csökkenő értékesítési irányzat van ; a termelési költségek ellenben óriási mértékben emelkednek, annyira, hogy egy előkelő szőlőbirtokos azt közli velem, hogy ő a szőlőjét meg sem miveli, mert azt tartja, hogy az lesz a jövedelme, amit megtakarított azon, hogy a költségek nem lesznek magasabbak, mint amennyi az eladásból folyó vesztesége lehet, így áll, t. Nemzetgyűlés, a mezőgazdaság helyzete. Azt hiszem, objektive világítottam meg, ha talán nagyon éles színekkel is, de ezek a színek megfelelnek a valóságnak. Hogy áll mármost az ipar helyzete? Az ipart illetőleg teljes sötétségben vagyunk, hiányában minden elképzelhető adatnak arra nézve, hogy miből áll ezidőszerint csonka Magyarország ipara. Yártam, hogy kapunk adatokat erre nézve ; sajnos, nem kaptunk. így tehát a béketárgyalás gazdag anyagára vagyok utalva, amelyből kiszedhettem egyetmást. Nem fogom a t. Nemzetgyűlés türelmét a részletes számadásokkal terhelni, csak a végösszegre utalok. Nevezetesen megmaradt csonka Magyarországon, összehasonlítva az 1913-as állapottal, mint amelyről az utolsó adataink szólnak, átlagban, a gyárak számát illetőleg, 49'02%, a termelést illetőleg 56%, a munkások számát illetőleg pedig 55%. Méltóztatnak tehát látni, hogy az körülbelül Nagy-Magyarország iparának fele az összes vonatkozásokban. Szomorú a kép önmagában véve, de még szomorúbb, ha már most azt kutatom, hogy hogy áll ez az ipar a foglalkoztatást illetőleg; minő helyzetben van ez ugyanazon vonatkozásban, mint az imént a mezőgazdaságot illetőleg kerestem. Ismét magánadatokra vagyok utalva, melyeket egyik-másik iparágból sikerült összeszednem. Itt azt látom, — csak néhány példát hozok fel — hogy a magyar vaskohászat teljesen szünetel, az összes kohók hidegen állnak. Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minister (tagadólag int). B. Szterényi József: Bocsánat, t. minister ur, ezek januári adatok. Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minister: Azóta már február is volt! Meskó Zoltán : Az még a januári kormány alatt történt! B. Szterényi József : Januári adatokat mondok, majd megmondom, hogy mi történt azóta. A vasfeldolgozó gyárak 15%-ban voltak foglalkoztatva, a Budapesti Gépgyárak Egyesületének kimutatása szerint ezek 48%-ban, az üvegipar 25%-ban, a faipari gyárak, amelyek a legjobban vannak foglalkoztatva, 20—30%-ban, a papíripar — mindössze egy gyárunk maradt — 45%-ban és a fonó-szövőipar 10—20%-ban. Mi volt az oka ennek a csekély foglalkoztatásnak? Az anyagés szénhiány. Azóta, amikorról adataink szólnak, — a minister ur azt mondotta közbeszólásában, hogy február is volt azóta — a helyzet megváltozott ugyan, de, sajnos, csak romlott. Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minister : A kohókban ? B. Szterényi József: A kohókat illetőleg megjavult, a többi iparágra nézve azonban kivétel nélkül megromlott s a helyzet az, hogy a gyárak foglalkoztatása még kisebb, mint akkor volt. De most már nem az anyag- és szénhiány miatt, mert most már anyag is volna és jó részben szén is volna, sőt a gyengébb minőségű szeneket már egyáltalában nem lehet eladni amiatt, mert külföldi szénajánlatok vannak. Igaz, hogy nagyon kis mértékben jön be szén is, de az ajánlatok zavarják meg a felvevőképességet. Most egyrészt a világhelyzet az oka annak, hogy a helyzet romlik, másrészt az osztrák valuta. A világhelyzet Amerikából indult ki az ottani túltermelés folytán, onnan jött Angliába az áram s elözönli mindazt, ami útjában van, úgyhogy a legsúlyosabb válság fenyegeti most a magyar ipart, a legsúlyosabb válság, aminőben 1867 óta nem volt a magyar ipar, olyan helyzet, mely a legsúlyosabb, legkomolyabb aggodalmakra ad okot. Ennek az lesz a következménye, hogy a magyar gyárak tömegesen fogják beszüntetni üzemeiket, nem tudják azokat fentartani, mert a munkabérviszonyok eltolódása olyan diszparitást idéz elő, hogy míg például a faiparban 1920 decemberében, amikor a magyar és osztrák korona paritásban volt, a magyar munkabérek 66 %-kal voltak olcsóbbak a osztrák munkabéreknél, — Bécset és Budapestet állítva egymással szemben — addig most az osztrák valuta leromlása következtében ugyanabban az iparágban 100 %-kal magasabbak a magyar munkabérek; ezt kizárólag a valutakülönbség idézte elő. Ebben a helyzetben fenyeget bennünket az ipar tömeges szünetelése s ezzel együtt jár a munkanélküliség ijesztő réme. Az ipari munkások százezreinek munkanélküliségével fogunk számolhatni. Ez az a helyzet, melyben az ipar ezidőszerint van, illetőleg amely az iparra vár. A helyzet az, hogy ma Magyarországon német vasat olcsóbban kínálnak, mint amennyibe a magyar termelésű kerül; a helyzet az, hogy német lakatot, mely nagy ipari cikk s amelyet nálunk kisiparilag rendeztünk be, Kampfpreis címen olcsóbban kínálnak Budapesten, mint amennyiért a magyar kisipar, amely tudvalevőleg a legkisebb költséggel tud dolgozni a legtökéletesebb munkát nyújtva, azt előállitani tudja. És emellett a német vasipar súlyos válságban van. A német vasipar redukálta üzemét most már heti három és négy napra, a német textilipar redukálta üzemét heti 24 órára, az elszászi textiláruk Berlinben olcsóbbak, mint a