Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-186

458 A Nemzetgyűlés 186. ülése 1921. évi május hó 7-én, szombaton. mélyen t. pénzügyminister ur előtt, nem azokért az intézkedésekért, amelyeket külön-külön tett, mert azokban lehetnek hibák, ugy, amint minden emberi műben vannak is hibák, hanem azért, hogy meg volt benne a férfias bátorság odaállani és abból a semmitevésből, abból a se ide, se oda való kapkodásból, abból a stagnálásból ezt a nemzetet és az ország pénzügyeit kiragadni, (Igaz ! Ugy van !) amit ha egy évvel ezelőtt csináltak volna meg, — és ezt az őáltala elért eredmények bizonyitják — azóta ez az ország már pénzügyileg más állapotban volna. (Igaz f Ugy van !) Én tehát a legnagyobb elismeréssel hajtom meg lobogómat e téren a mélyen t. pénzügyminister ur vállalkozása előtt s a sikerekért, amelyeket a nemzet érdekében elért, lelkemből gratulálok neki. (Élénk helyeslés és éljenzés.) Egyet azonban kérnem kell tőle, — egyébként a pénzügyi tárcával nem is kivánok foglalkozni — kérnem kell azt, hogy az adókivetések körül tapasztalható atrocitások, lehetetlenségek, igazságtalanságok, (Ugy van! Ugy van!) az egyes vármegyék között is mutatkozó égbekiáltó egyenlőtlenségek megszüntettessenek. (Felkiáltások jobbfelol : . Az egyes községek közt is nagy az aránytalanság !) És itt különösen figyelmébe ajánlom a minister urnák azt a módszert, amelyet nem tudom, hogy ő vezetett-e be, de amelyről mostanában hallottam először Magyarországon az adóbehajtások körül, hogy t. i. az adókivető közegek a megállapított adóösszeg után percentet kapnak. (Zaj.) Ezt az államhoz nem méltó . . . Hegedüs Loránt pénzügyminister: Nem is kapnak ! Gaal Gaszton : Bocsánatot kérek, a behajtott összeg fél percentjéig menő jutalmat kapnak. B. Szterényi József: Ez újság

Î Gaal Gaszton : Ezt a rendszert, amelyet erkölcstelennek, csúnyának, az államhoz méltatlannak tartok, méltóztassék azonnal eltörölni. Mélyen t. Nemzetgyűlés ! A fennálló jogrend egyik legfőbb biztositékának tartom továbbá a gazdasági élet szabad erőkifejtésének útjából a fennálló bürokratikus korlátozások elhárítását. (Helyeslés.) Teljes lehetetlenség az, hogy a mi gazdasági érdekeinkkel ugy bánjanak, mint ahogyan azzal a háború egész idejében, de különösen most, a háborút követő újjászületés évében egy tehetetlen bürokrácia elbánt. Én egyes példákra hivatkozom, (Helyeslés a szélsőbaloldalon) mert a példák beszélnek. (Halljuk ! Halljuk !) Itt volt a lisztkivitel. Lehetett volna százmilliókat nyerni rajta, de addig bürokratizálták, amig a liszt itthon maradt. (Igaz ! Ugy van ! Zaj ) Itt volt a zabkivitel. (Ugy van!) Milliárdokat lehetett volna rajta keresni, de addig bürokratizálták, amig ez is elmaradt. (Zaj és jelkiáltások jobbfelol : A bab !) Kérem, sorra veszek mindent, de csak röviden, mert az idő már úgyis előrehaladt. Itt van a köleskivitel kérdése. A kereskedelem nem kapott kiviteli engedélyt, aminek következtében nyakunkon maradt a köles ; ma már semmit sem ér, az állatokkal etethetjük meg, mert Magyarországon ember nem eszi. (Zaj !) Itt van a fehér bab. Százmilliókat lehetett volna keresni rajta, 26 koronájával vette volna a külföld. Ugron Gábor: Ki foglalta le ? Gaal Gaszton : Nem keresem, mélyen t. Nemzetgyűlés, én csak a rendszer lehetetlenségére kivánok rámutatni ; a konzekvekciánkat utóbb egyetlen mondatban majd úgyis levonom. Szakértőktől azt hallom, hogy 4000 vagon bab van ma Magyarországon eladatlan . . . Ugron Gábor : Kinél ? Gaal Gaszton : . . . amit kilónkint 26 koronáért lehetett volna a külföldön elhelyezni és ma már hat koronáért sem lehet eladni. (Felkiáltások jobbfelol : Négyért sem !) Vagy itt van a borkivitelünk. (Halljuk ! Halljuk !) Másfél millió hektoliter bor rekedt itt az országban, amit mind ki lehetett volna vinni, ha ezek a bürokratikus tényezők nem kapcáskodnak ; ha a kiviteli engedélyek adásával nem késlekednek vagy nem tudom mit csinálnak. Ez a másfél millió hektoliter bor, amit literenkint 50—60 koronáért el lehetett volna helyezni a külföldön, ittrekedt az ország nyakán és ma 10—12 koronáért sem helyezhető el. (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Itt van azután, t. Nemzetgyűlés, a dohány kérdése. (Halljuk ! Halljuk !) A mélyen t. pénzügyminister ur most legutóbb óriásilag felemelte a dohány árát, azzal az indokolással, hogy kénytelen volt felemelni, mert olyan olcsó volt mindig a mi dohányunk és szivarunk, hogy nem volt képes megakadályozni a külföldre való csempészést. Amit ez az ország a dohánytermeléssel szemben csinál, eb/t cl bürokratikus tehetetlenségnek iskolapéldája. (Ugy van! Igaz! a szélsőbaloldalon.) Amikor olyan konjunktúra van dohányban, hogy a t. minister ur saját szivarkészitményeit kénytelen 100%-kal megdrágítani csak azért, hogy ki ne vigyék és hogy megmenthesse a dohánytermékeket saját fogyasztóinak : akkor kérdeznem kell, nem százszor jobb helyzet volna-e, ha annyi szivar és dohány volna, hogy jutna olcsó pénzért dohány a fogyasztóknak is, de jutna drága pénzért a külföldnek is ? És mi volt a megoldás Kolumbus-tojása, t. minister ur ? Végtelen egyszerű dolog, nem kell hozzá, csak egy csipetnyi józan magyar gazdaész, amely a konjunktúrák szerint azt csinálja és azt termeli, ami megy. Kérdezem, mélyen t. Nemzetgyűlés, micsoda veszedelem keletkeznék Magyarországra, a magyar dohányjövedékre és a magyar kincstárra is abból, ha átmenetileg 5—6, vagy akár 10 esztendőre is, felszabadítaná a bürokratikus bilincsek aló] a mélyen t. minister ur a dohánytermelést, — tehát nem a dohánykereskeddmet, hanem csak a termelést — annál is inkább, mert ma úgyis olyan már a helyzet, hogy akik eddig dohányt termeltek, azoknak legnagyobb része is apránkint abbahagyja a termelést ; a dohánykertészek elfognak fogyni, kitanulnak mesterségükből, ugy hogy