Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-184

À Nemzetgyűlés 184. ütése 1921. évi május hó 4-én, szerdán. 397 kőművesek között a zsidók 50—60, sőt 90%-ban szerepeltek. Hiszen azt láttuk, — ez tény volt előttünk — hogy a marxizmus szervezetét, a szociáldemokráciát a többségen lévő zsidó vezetők valósággal ugy irányitották a maguk céljaira, mint a rabbi az ő golemját ós amikor az velük is szembe fordult, ezt a golemet, ezt a szociáldemokráciát belelökték a kommunizmusba, összetörették önmagával, mint ahogyan a rabbi tette az ő golemjával. Csizmadia Sándor: A polgárság gyávasága ! (Zaj.) Elnök : Képviselő urat másodszor figyelmeztetem, tessék tartózkodni a közbeszólásoktól. Meskó Zoltán: Te is golem voltál! (Zaj.) Elnök : Huber képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Nagy János (egri) : Talán Vészi József is valami igézet hatása alatt állott, amikor Tormay Cecilnek ezeket mondotta : »Igenis, zsidók tették tönkre Magyarországot. Nem a zsidók, hanem zsidók. Ezt én mondhatom magának, aki magam is zsidó vagyok.« Én is csak ezt mondom : nem a zsidók. Itt helyt adok annak, hogy ne általánosítsunk. (Helyeslés.) De ugyanakkor, amikor mi a bűnösöket meg akarjuk büntetni. Amikor el akarjuk venni a lehetőségét annak, hogy a könnyen vállalkozó vér valahogy bele ne ugorjon egy vak bizonytalanságba, amelybe azután magával rántja a nemzetet is, és amikor itt szigorúbb törvényeket hozunk a jogrendnek és a rendnek a fentartására, akkor azt kell látnunk, hogy a jobb irányú és helyesen gondolkozó zsidók az ő szeplőtlen, tógájukat állítják oda takaróul és védőül. Én arra kérem őket, fogjanak össze velünk, és ha akadt közöttük gazember, azt ők büntessék meg elsősorban. Ebben mi segédkezet adunk nekik. Bocsássunk meg — ezt mondják — mert ez keresztény feladat. Igen, megbocsátani keresztény erény, 4

e csak a megtérő bűnösöknek. (Helyeslés.) Am a folyton destruáló, folyton izgató, az ország helyzetét folyton kihasználó és felfordítani akaró bűnösök számára nincs bocsánat, nekik bocsánatot adni hülyeség. (Ugy van!) Es megbocsátani más, mint feledni. Hát mi nem feledjük el, hogy liberalizmusunkért mit kaptunk cserébe köszönetül, hálául. Azt is megköszönjük, hogy bennünket figyelmeztettek arra, hogy mi magunk voltunk a bűnösök, amikor a zsidóságot igy magunk fölé engedtük anyagilag és szellemileg egyaránt? De már azt megköszönjük, hogy amikor mi keresztény nemzeti alapon és nemzetünk megerősödése végett szervezkedünk és törvényes alapon helyet akarunk szerezni az elvérzett, a lerongyolt magyarnak, akkor ezt antiszemitáskodásnak, a kisebbség letaposásának nevezzék el. (Helyeslés.) Ezeket az izgató momentumokat a leghidegebb számítással kell mérlegelnünk ma, amikor még társadalmi, nemzeti életünk valósággal forrongásban van. A bor is piszkos, mikor még forr, mikor még le nem csapódik. Adja a jó Isten, hogy lecsapódjék ez az erjedő nemzeti szellem, amely itt van. De vigyázzunk, hogy a lecsapolás ne ugy történjék, hogy a seprővel együtt a tiszta bor is elfolyjon. Minálunk Széchenyi szava örök igazság marad. Itt minden forró vérrel forraltatik, szalmalángra lobban, azután csigavérrel hajtatik végre. Mivel ez volt eddig a munkánk, ezért nem értünk el nagy eredményeket semmi téren. Nagy eredményeket e tekintetben csakis a hideg megfontolás és a kérlelhetetlen, vissza nem rettenő, akaraterőtől duzzadó, forró végrehajtás szülhet. Én ezzel a hideg számító ésszel vizsgálgatom a mi költségvetésünket is, és mondhatom, hogy lelohad bennem mind az a forró vágy, amelyet a nemzet gazdaság nemzet pénzügyi és társadalmi újjáépítése tekintetében magamban tápláltam. Mindent pótolni rövid idő alatt, évtizedek szociális mulasztásait pótolni, megoldani itt azt a sok függő kérdést, amely gazdasági életünket jellemzi, a mi pénzügyi költségvetésünk alapján lehetetlen, mert egyszerűen nincs hozzá teherbírásunk. Epen ezért én nem festek szivárványszíneket, nem lelkesedem és másokat sem ugratok, nem ígérgetek és nem lelkesítek e tekintetben. A pénzügy minister ur rideg valóságán állok, akit ezért a józan, igazi pénzügyi politikájáért nem tudok eléggé bámulni és csodálni, aki a kérőnek azt mondja, hogy nincs, az adózónak pedig azt mondja, hogy : adjatok minél többet. A magam részéről a legnagyobb elismeréssel vagyok ez iránt a politika iránt nemcsak azért, mert koncepciókat adott a nemzetnek és a világnak is, hanem azért is, mert a takarékosság alapelvére helyezkedett, mely a mi nemzeti háztartásunkban eddig kivihetetlen volt. Nálunk, t. Nemzetgyűlés, a köztulajdon még a nép lelkében is Csáky szalmája. A mi pénzügyministerünk pedig az állam pénzével sokkal fukarabban bánik, mint a magáéval, mert anyagi áldozatokat dobott oda a maga részéről azért, hogy a nemzetnek minél többet tudjon pénzügyi téren cselekedni. De azt kérem a pénzügyminister úrtól : ne csak az autókat nézze, hanem méltóztassék azokat az állami vállalatokat és üzemeket is tekinteni, melyek közül némelyikre a költségvetés szerint ráfizetünk, némelyik pedig alig jövedelmez valamit. Legyen szives ott is megindítani az intenzív munkát, hogy azok ne a dolce far niente-nek legyenek a helyei, hanem az igazi nemzeti vagyonnak legyenek forrásai. Meskó Zoltán : Az anyagértékesitőben ! Nagy János (egri) : Nemcsak a pénzügyi kormányzatnak, hanem az egész kormányzatnak tekintetbe kell venni, hogy ebben az országban a pénzzel nagyokat alkotni nem lehet, hanem a kormányzat szellemének megváltoztatásával, a közigazgatás irányításával igenis lehet még ebben a