Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-176

A Nemzetgyűlés 176. ülése 1921. évi április hó 20-án, szerdán. 209 mindenekelőtt«. Meg vagyok róla győződve, hogy a protestáns papságot ez a gondolat vezeti és amikor ezt leszögezem, ugyancsak hangoztatom, hogy jóhiszemű ember a katholikus papság feltétlen hazaszeretetét sem vonhatja kétségbe, Ugy érzem, hogy kötelességet teljesítek, amikor a Rassay t. képviselőtársam által aposztrofált papságnak védelmére kelek, részint azért, mert ezzel igazságot szolgáltatok egy tisztes testületnek, amelynek a közelmúltban elég meghurcoltatásban és megaláztatásban volt része épen azért, mert mindig kitartott a keresztény és a nemzeti eszmék mellett, (Ugy van ! Ugy van ! balfelöl és a középen.) annyira, hogy tizenhét tagja vértanúhalált halt, (Ugy van ! balfelöl és a középen.) de azért is, mert attól tartok, hogy ha ilyen nyilatkozat itt akár a protestáns, akár a katholikus papságról nemzetgyűlési képviselő ajkáról elhangzott és kellő cáfolatban nem részesül, ha a"t kellő értékére nem szállítjuk alá, tüske maradhat az illető testület szivében és árthat a felekezeti békének. (Ugy van ! Ugy van ! Taps a baloldalon és a középen.) Én a felekezeti békének nemcsak hive, hanem rajongója vagyok. (Helyeslés.) Az voltam mindig és az vagyok különösen most. Ha valamikor, ugy most kívánom, hogy a nemzet organizmusában a katholicizmus és a protestantizmus azt a szerepet töltse be, amelyet az emberi szív két kamrája az emberi test szervezetében *: éltesse és erősítse a keresztény és nemzeti gondolatot a közös haza javára. (Helyeslés és taps a baloldalon és a középen.) Mivel nem tartozom azok közé, akik a királykérdésben Rassay igen t. képvieslőtársammal egy véleményen vannak, lehetséges, hogy engem is a tisztelt kisgazdapárt jóindulatú figyelmébe ajánl és nemzeti érzületem ellenőrzését üdvösnek véli. Hát, hogy szabadkirályválasztó t. képviselőtársaim helyzetén könnyítsék, nyíltan megmondom, hogy és mikép gondolkozom én a szóban lévő kérdésről. Eleve is kijelentem, hogy beszédemben csak egy szempont vezérel : az igazság. In virtute veritatis, az igazság erejével kívánok nyilatkozni, teljes közömbösséggel az egyik és a másik pártnak, a szabadkirályválasztóknak és a legitimistáknak tetszése és nemtetszése iránt, mert nem pártérdeket kívánok szolgálni, hanem a haza javát. Igaz, hogy ez háládatlan feladat ; az igazságnak minden pártérdek és pártszempont fölé való helyezése nem szerez barátokat, nem vált ki tapsot, nem nyújt babért, hanem annál többet és nagyobbat, azt az édes tudatot, hogy komoly és válságos időkben legjobb lelkiismeretem szerint töltöttem be azt a tisztséget, mellyel húszezer magyar testvérem felruházni szíves volt. Ismerem a Habsburg-dinasztiának a magyar történelem évkönyveiben megörökített bűnlajstromát. Tudom, hogy a rangban magasabbnak tartott császári korona el akarta homályosítani Szent István koronájának szuverenitását, (ügy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Tudom, hogy az e házból való királyaink nem tartózkodtak MagyarNEMZETGYÜLESI NAPLÖ. 1920—1921. — IX. KÖTET. országon, a magyar királyi udvartartást beolvasztották a császáréba, hogy Magyarország nemzeti egyéniségét magukra nézve veszélyesnek tartották és ezért fejlődését nem előmozditani, hanem gyengíteni iparkodtak, tudom, hogy I. Ferdinánd óta alig volt e házból fejedelmünk, aki megszűnt volna idegen lenni, aki alattvalóival az ő nyelvükön tudott volna beszélni, tudom, hogy a bécsi udvar tanácsaiban a korlátlan uralmi és beolvasztási törekvés mindig megújult, törvénysértésre törvénysértés, erőszakra uj meg uj erőszak, uj meg uj támadás következett, tudom, hogy hazánk a kamarilla járma alatt sokszor siralom völggyé lőn, alkotmányunk eltiportatott, törvényeink eltöröltettek és ősi szabadságunk szolgasággal váltatott fel. (Felkiáltások a jobboldalon : Mi is ezt érezzük ! Ez szép bizonyítvány a Habsburgokról.) Én mindezt tudom és nemzetem martirológiájából még igen sok fájdalmas emléket tudnék felidézni, de nem teszem, mert nem szeretem a hegedő sebeket felszaggatni és mert nem akarok alkalmat adni ama drámai mondás megelevenedésére : reerudescunt antiqua gentis Hungáriáé vulnera, megújulnak a magyar nemzet régi sebei. Ami engem illet, kijelentem, hogy lelkemet most is égeti nemzetem ezer kínjának és könnyei csorgásának emléke, de mint felelős politikus, köteles vagyok, ha nem is hallgatást, legalább mérsékletet parancsolni érzelmeimnek és a legnagyobb tárgyilagossággal kezelni a kérdést. Épen ezért, amikor a Habsburg-dinasztiának a királyi hatalommal való sáfárkodását bírálat tárgyává teszem és bűneikre rámutatok, köteles vagyok e vállalkozásomnak minden népszerűtlensége ellenére is azon előnyökre is rámutatni, amelyek jogaruk alatt osztályrészünkül jutottak. És amikor az ő alkotmányjogi destrukciójukat szóvá teszem, köteles vagyok azt a kemény kérdést is felvetni, megtette-e a nemzet is mindig kötelességét annak meghiúsítására és elháritására.^ (Zaj és felkiáltások a jobboldalon : Nem lehetett !) És ha az utóbbi kérdésre nem adhatok minden tekintetben kedvező választ, méltóztassanak elhinni, nekem fáj a legjobban. Vannak, akik nem tudják megbocsátani a magyar nemzetnek, hogy Mohács után Habsburgot ültetett trónjára, és hogy a Habsburg-dinasztiával lépett szövetségre. Ezek a jó urak tévednek, mert hiszen ez a frigy nem szerelmi, hanem érdekházasság volt. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Mikor a mohamedánizmusnak Keleten felvillant véres bárdja a mohácsi gyásztéren elvégezte kegyetlen munkáját, a nemzet ösztönszerűleg leghatalmasabb nyugati szomszédjánál keresett menedéket, felszólitván őt, hogy szent kötelessége az országnak a török járom alól való felszabadítása. Ez volt akkor az egyedüli helyes politikai kombináció, melynek értékét és érdemét nem ronthatja le az a körülmény, hogy csak félig ért el sikert, és hogy a Mohács után kötött szövetség csak másfél század múlva szabadította fel az országot a török járom alól. Tény azonban, hogy Magyarországnak a török járom alól való felszabadítása a Habsburg-dinasztiának ál27