Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.
Ülésnapok - 1920-170
132 A Nemzetgyűlés 170. ülése 1921. évi március hó 21-én, hétfőn. régi rendszer rendelkezéseinek megváltoztatása. Azfc hiszem t. képviselőtársaim is igazat adnak nekem abban, hogy nem méltányos, ha a mozitulajdonosokat négy-négy hónapra mindig bizonytalanságban hagyjuk abban a tekintetben, hogy újra fognak-e kapni engedélyt vagy nem. (Igaz! ügy van !) Tekintettel épen a moziszinházaknak erre a fejlődésére, más rendszerre kell áttérnünk. A rendeletnek ez az intézkedése tehát — azt hiszem — a kritikát nyugodtan megállja. Ugron Gábor : Stead nyugodtan fog tudni aludni ! Tomcsányi Vilmos Pál beliigyminister: Tény, hogy négy hónapra adatott engedély és a négy hónap leteltével minden joguk megszűnt, és a kormánynak teljesen szabad keze volt, hogy az uj rendelet alapján bírálja el azt, hogy kiknek adjon engedélyt és kiknek nem. Természetesen az már a továbbmenő méltányosság kérdése, amit a kormánynak szem előtt kell tartania, hogy az uj engedélyek megadásánál figyeljen arra, hogy ok nélkül, alap nélkül exisztenciákat tönkre ne tegyen és egyeseket ne károsítson. Amint méltóztatnak hallani majd a későbbiekből, ennél a re vizionál a belügyministerium ezt a szempontot szem előtt tartotta. (Zaj a haloldalon.) A t. képviselő ur hivatkozott arra, hogy pár évvel ezelőtt az akkori kormány szintén foglalkozott a mozikkal és törvényjavaslatot akart az országgyűlés elé hozni. Az a kifogása a képviselő urnák, hogy most miért nem tartották szükségesnek, hogy a kérdést szintén törvényjavaslatban szabályozzák. A kettő között azonban nagy különbség van, mert akkor egyenesen monopóliumot akartak létesíteni, monopóliumot létesíteni pedig természetesen csak törvénnyel lehet. Most azonban nem állami monopóliumról van szó. Pető Sándor : Magánosoknak adnak kedvezményt. (Zaj a középen.) Taszler Béla : Eddig kik kapták ? Drozdy Győző : Azóta tanultak Kun Bélától. (Zaj.) Elnök : Drozdy képviselő urat kérem, ne zavarja a .szónokot. Meskó Zoltán : Egy embernek hét van, más meg nem jut hozzá. A középosztály tagjai éheznek. Tomcsányi Vilmos Pál igazságiigyminister: Most tisztán arról van szó, hogy azt a rendeletet, amelyre utaltam, miután a mostani viszonyok között már nem felel meg, módosítsuk és egy más rendelkezéssel helyettesítsük. Ugron Gábor: Törvényes utón. Tomcsányi Vilmos Pál igazságiigyminister: Hogy ennek törvényes alapja van, erről ezek után nem is kívánok bővebb vitába bocsátkozni a képviselő úrral. (Élénk helyeslés a középen.) Hiszen eddig belügyministeri rendelet szabályozta a kérdést, most ministeriumi rendelet szabályozza. Megjegyzem, hogy a rendelet azért hivatkozik a kivételes törvényekre, mert bizonyos vonatkozások vannak benne a helyiség átengedésére vonatkozólag, már pedig a lakásügyekben — a kivételes törvények alapján — kivételes szabályok állanak fenn. Itt is szükségesnek mutatkozott ezt a rendelkezést bevenni, de nem a régi engedélyesek érdekében vagy azok sérelmére, vagy azok érdekei miatt, hanem a háztulajdonosok miatt. Rassay Károly : Hogy a régi engedélyes ne követelhessen az uj engedélyestől kártérítést. Tomcsányi Vilmos Pál igazságiigyminister: Nem arról van szó, hanem arról, hogy azt a helyiséget, amelyet eddig a régi engedélyes vett mozi céljára igénybe, a háztulajdonos köteles az uj engedélyesnek átengedni, illetve a lakáshivatal köteles az uj engedélyes részére kiutalni. (Zaj a haloldalon.) Ennek semmi köze a régi engedélyes érdekeihez. Ez a lakhelyiség kérdése. Miután ezeket a kérdéseket csak a kivételes törvény alapján volt módja a kormánynak szabályozni, azért kellett erre hivatkozni'. Pető Sándor : Értékes ajándékot kapnak. Tomcsányi Vilmos Pál igazságiigyminister: Abban a tekintetben, hogy az engedélyeket meg kell-e ujitani és milyen időre és kiknek lehet adni, ebben a tekintetben külön ilyen hivatkozásra nem is lett volna szükség, mert hiszen a régi rendelet is csak kormányrendelet volt és a mostani rendelet ép olyan jogalapon szabályozza ezt a kérdést. Én teljesen meg vagyok nyugodva, hogy a bíróságok az 1869 : IV. te. alapján tudni fogják, hogy mi a kötelességük és egész nyugodt vagyok abban, hogy Ítélkezéseiknél nem azt a konklúziót fogják levonni, amit a t. interpelláló képviselő ur. Pető Sándor: Nem illik egy kormánytól az emberek vagyonát elvenni ! (Zajos derültség a középen.) Tessék adóban beszedni. (Zaj a középen.) Elnök : Pető képviselő urat rendreutasítom. (Élénk helyeslés a középen.) Tomcsányi Vilmos Pál igazságiigyminister: Ami most a szabályozás kérdését illeti, méltóztatott említeni, hogy amennyire helyeselte a képviselő ur, hogy uj engedélyesként legalább 10 évig csak magyar állampolgár szerepelhet, annál nagyobb sajnálattal látta, hogy egy későbbi rendelet megengedi, hogy a külföldiek is kaphassanak engedélyt. A kormánynak tényleg az volt az intenciója, hogy csak magyar állampolgár kaphasson engedélyt ; ez azonban beleütközik abba a rendelkezésbe, amely a békeszerződésben is benne van, hogy ilyen tekintetben nem lehet különbséget tenni belföldiek és külföldiek között. Sándor Pál : Belfölditől elveszik és külföldinek adják. Ezt nem mondja a trianoni szerződés ! Ugron Gábor : Hát az italmérésről szóló javaslatot ? Tomcsányi Vilmos Pál igazságiigyminister: Az italmérés és a dohányjövedék, az monopólium, az tehát más szempont alá esik. Ugron Gábor : Legyen ez is monopólium. Tomcsányi Vilmos Pál igazságiigyminister: Ha törvényjavaslatban megcsináljuk, hogy ez monopólium lesz, akkor ott lehet ilyen rendelkezést bevenni. De ez tulaj donképen olyan foglal-