Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-169

114 A Nemzetgyűlés 169. ülése 1921. évi március hó 19-én, szombaton. rendelete a magyarságnak a békeszerződésben biztosított jogait, vagyis, hogy mindenki a maga nyelvén tanulhat és taníthat és végezheti vallá­sos szertartásait, egyenesen lábbal tiporja, ami­dőn ugy intézkedik, hogy annak megállapítására, hogy ki szlovák és ki magyar, a születési vagy lakáshely az irányadó.« A rimaszombati egyesület protestáns fő­gimnáziumában már tót szó hangzik és tótul tanítanak. Hogy milyen felháborodást keltett a magyar protestáns egyházakban ez az intézke­dés, mutatja a somorjai községi képviselőtestület kiáltványa, amelyet Svigruha Pál községi jegyző küldött széjjel, kérve védelmet és oltalmat az iskolának. így panaszkodnak (olvassa) : »A cseh­szlovák teljhatalmú minister ur többszöri nyilat­kozataival ellentétben a megszállás alatt levő színmagyar vidéken iskolásgyermekeinkre a tót nyelv tanítását rákényszerítik, a tantermek be­járata fölé a cseh-szlovák nemzeti szinü táb­lákra a nálunk senki által nem értett tót vagy cseh nyelvű felírásokat alkalmaznak, a földrajz és történelem tanítása elé akadályokat gördíte­nek. A cseh-szlovák érzületet egyáltalában nem sértő arcképeket, nemzeti imádságunkat tartal­mazó falitáblákat, címereket, térképeket a leg­súlyosabb következmények kilátásba helyezésé­vel a tanárokkal és tanítókkal az iskolafentartó előzetes tudta és beleegyezése nélkül eltávolít­tatták, anélkül, hogy erről akár csak utólag ér­tesítette volna a fentartó testületeket. A tan­könyvekből a cseh-szlovák érzületet épenséggel nem is érintő lapokat, vagy nagy királyainkról szóló részek kitépését elrendelte, a növendékek jelenlétében a tanítóknak adott azon utasítással, hogy e megcsonkítást a tanulók könyveiben ők maguk hajtsák végre.« Mózer Ernő : Ez a kisebbségek védelme fran­cia protektorátus alatt! Birtha József (tovább olvassa) : »Hosszas volna felsorolni csak a tanügy terén a lakossá­got ért összes sérelmeket, de mindezideig kerül­tük a nyílt állásfoglalást, mert bizottsági fel­terjesztések és személyes tárgyalások után is elérni véltük az orvoslást. Megértést kereső el­járásunkra válasz az iskolaszékek felfüggesztése lett és a sérelmek ujabb sorozata. A mérték betelt, összes keserűségünk most tiltakozásban jajdul fel, annál is inkább, mert a látszatát is el akarjuk kerülni annak, mintha hallgatásunkkal a tett sérelmes intézkedéseket szentesítenénk.« Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Eöviden szólok a református egyházak egyházjogi sérelmeiről is. Ezek még eddigelé nem olyan szembeötlőek és nem olyan veszedelmesek, :mint evangélikus testvéreinkéi. A magyar reformátusokhoz ugy­látszik nem mernek olyan módon nyúlni a csehek odafenn, mint evangélikus testvéreink­hez. A magyar református egyház kebelében nem akadt még ezideig egyetlen egy hazaáruló sem és hisszük, hogy nem is fog akadni, aki áruba bocsátotta volna az egyháza autonómiá­ját, vagy pedig az esküjét ; nem akadt egy sem, aki hazaáruló lett volna. Sőt, ab ovo, tiltakoz­nak minden olyan merénylet ellen a felvidéki reformátusok, amely bántaná, vagy sértené az egyházi autonómiájukat. Az esetnek és az általam mondottaknak jellemzésére legyen szabad elmondanom Ipoly­ságon történt azt az eseményt, amely egy törvény­hatósági közgyűlés alkalmával folyt le. A tör­vényhatósági közgyűlésen az egyik jelenlevő meg­interpellálta az elnököt, a zsupánt, hogyan lehet­séges az, hogy az összes felekezetek lelkészei jelen vannak és képviselve vannak a törvény­hatóságban, csak egyedül a magyar református lelkészek képviselőjét nem látja ott. Erre a zsupán kijelentette, hogy a magyar felvidéki református­ság, illetőleg azoknak képviselői, a lelkészek, nem tartoznak cseh nemzeti szempontból a megbízható elemek közé. Ez reánk nézve a leg­messzebbmenő dicséret és adja az Isten, hogy ki tudják állani a megpróbáltatásokat, de ezek a megpróbáltatások, különösen a békeszerződés ratifikálása óta mindig nagyobbak és súlyosab­bak a református egyház életében is. Ujabb időben a magyar reformátusoktól azt követelik, hogy mondják ki végleges elszakadásukat a magyarországi egyetemes egyháztól, alkossanak uj egyházi szabályokat és azokat jóváhagyás végett küldjék fel a cseh államnak. A magyar reformátusok a kényszernek engedve ujabb idő­ben külön egyházkerületben tömörültek a Fel­vidéken. Megalkották a dunántúli és a tiszán­inneni egyházkerületet. Az utóbbi már meg is választotta a püs­pökét Pálóczy Czinke István rimaszombati lel­kész személyében. Érdekes azonban — és ez is azt mutatja, hogy a mi egyházunk autonómiája is veszélyben van, — hogy ezt a választást a csehek megsemmisítették. (Felkiáltások a jobb­oldalon : Hallatlan !) Hegy miért, milyen indok­ból, az még idáig nem került napfényre, erről értesülésem nincs, de minden bizonnyal nem azért, mintha kellemes lenne Pálóczy Czinke püspök ur a csehek előtt s minden bizonnyal azért, mert az ő magyarsága a cseheknek egy­általáp nem tetszik. Áttérek már most a személyi sérelmekre, melyeknek egész sorozata van a felvidéki pro­testáns egyházak életében. Meg méltóztatnak bocsátani, talán nem leszek nagyon szerényte­len, ha elsősorban is előhozakodom az én saját személyes sérelmemmel. Akkor, amikor 1918-ban bekövetkezett Magyarországon a nagy felfordu­lás, én mindjárt láttam, hogy nagy veszedelem fenyegeti a Felvidéket, a cseh beözönlés meg fog kezdődni. Felhívtam a Felvidék lakosságát a fegyverkezésre. Beállottam r abba a nemzet­védelmi munkába, amelyet Érsekújváron szer­veztünk s az én hivatásom az volt, hogy a Garam mentén ellenállásra szervezzem a ma-

Next

/
Oldalképek
Tartalom