Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-169

112 A Nemzetgyűlés 169. ülése 1921, évi március \ö 19-én, szombaton. állóságunk jogát önként fel nem adjuk, mert olyan jog ez, melyről elmondhatni az irás szavaival : »Tartsd meg ami nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat.« Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés ! De mindezzel semmit se törődött a hazaáruló papok és világiak társasága. 1919 április 2-án összejöttek Pozsonyban és végérvényesen szentesitették Síobár minister rendeletét az autonómia felfüggesztésére vonatkozólag. Hogy kik voltak jelen ezen a gyűlésen, a névsort tanulságul fel fogom olvasni, hogy láthassa a magyar kormány, kikkel bánt sok időn át lojálisán, évről-évre dédelgetve ezeket a magyarfaló papokat, adott számukra korpótlékot, családi pótlékot s államsegélyt juttatott nekik, a hazaárulóknak, az állam kasszájából, akik csak az első alkalomra vártak, hogy a hatalom kiessék a magyar kormány, a magyar nemzet kezéből és rögtön odaálltak a hazaárulók táborába. (Igaz ! ügy van 1 Zaj.) Erdélyben a dászkálok és a pópák, a Felvidéken pedig a hazaáruló protestáns papok és világiak régóta szövögetik és rajzolgatják már nagy Romániának és Csehszlovákiának térképét, amit állandóan ott tartottak az iskolák asztalának fiókjában, mig Magyarország térképét csak akkor tanították, ha a magyar királyi tanfelügyelő véletlenül megjelent az iskolában. Egyéb alkalmakkor mindig nagy Románia és Csehszlovákia térképe volt előttük kiteritve, erről tanítottak, ennek szeretetére nevelték a felvidéki tótokat s Erdélyben az oláhokat. És mi, t. Nemzetgyűlés, ezeket az embereket tápláltuk, kígyókként keblünkön melengettük, akik állandóan, időről-időre szívták a mi vérünket. Ahelyett, hogy olyan kegyetlen kézzel bántunk volna el velük, mint ahogyan ők most már két esztendeje bánnak velünk, dédelgettük őket, akik ma viszont semmi jogot, még a nemzeti kisebbségek jogát sem adják meg nekünk. Kállay András : Jön még a kutyára dér ! Birtha József : Hiszem, el fog következni a feltámadás nagy napja, . . . Mózer Ernő : Hisszük, hogy eljön ! Birtha József : . .. amikor majd elveszik a hazaárulók méltó büntetésüket, de mégis, hogy kéznél legyen ezeknek neve, abból a jegyzőkönyvből, amit az 1919 április 2-án Pozsonyban tartott ülésen vettek fel, felolvasom, hogy kik vettek részt a felvidékiekből, e hazaárulók közül, az autonómiát felfüggesztő gyűlésen. (Halljuk ! Halljuk I) Az egyháziakból ott volt Jánoska György liptószentmiklósi alesperes, Skro Ottó turóeszentmiklósi esperes, Cobrda Vladimir szmrecsányi dékán, dr. Bella Method esperes-jegyző, dr. Argay György Pál klenóci lelkész, Koncek László almási lelkész, Slávik János dobronyai lelkész, Palic János kohanóci lelkész, Sekerka Pál nyitrai esperes és Zoch Sámuel modori lelkész, aki Jánoskával együtt a leghirhedtebbek közé tartozik. A világiak közül pedig ott volt dr. Ivánka Milán, dr. Éuman János, Makoviczky Vladimir, dr. Stodola Emil és mások. Mózer Ernő: Szép névsor! Birtha József: T. Nemzetgyűlés! Akik a Srobár-féle rendeletnek nem akartak eleget tenni, akik a hűségesküt és fogadalmat nem akarták letenni, akik nem hódoltak be a cseh államnak és nem akarták elismerni az autonómia felfüggesztését, azokkal szemben a legkegyetlenebb eljárást Zoch Sámuel püspök tanúsította abban az időben is, amikor az autonómia felfüggesztését kihirdették és attól az időtől kezdve is állandóan. Mindazokat a magyar érzelmű protestáns lelkészeket felfüggesztették, akik nem hódoltak be e rendeletnek. (Zaj.) Hogy minő félj aj dulásra adott ez alkalmat, azt mutatja a somorjai magyar gyülekezet kiáltványa, amit a világ minden népéhez, de különösen a protestáns világhoz intéztek, kérve, hogy védelmezzék meg a nemzeti kisebbségek jogait a Felvidéken. Kiáltványukban igy panaszkodnak (olvassa) : »Felhagyunk már eddigi passzív magatartásunkkal és az önfentartási ösztön kényszerítésére a hatalmi önkénnyel szemben egyenes őszinteséggel, ig gnak tartozó hűséggel, minden áldozatra kész lelkülettel, felvesszük a küzdelmet egyházunk legszentebb törvényes jogaiért, legdrágább érdekeiért, szabadságáért és az 1919. november 8-án kelt feliratunkban jelzett legvégsőbb eszközhöz fordulunk, bármi vész is zúduljon reánk. Tudatában vagyunk eme lépésünk rendkívüli nagy horderejének, esetleges súlyos következményének is, de Isten es a történelem Ítélőszéke előtt felemelt fővel, tiszta lelkiismerettel vállaljuk tettünkért a felelősséget. Zoch Sámuel modori lelkész, Felső-Magyarországnak a cseh csapatok által megszállt területén a cseh-szlovák teljhatalmú minister által autonómiánkat felfüggesztette s ezáltal evangélikus egyházunk évszázados szervezetét, intézményeit, történelmi fejlődésünk eredményeit megsemmisítette.« Elpanaszolják a somorjaiak, hogy ez a Zoch elüldözte a somorjai gyülekezet magyar érzelmű lelkészét. A gyülekezet követeli, hogy a lelkész foglalja el ismét állását, megnyugtatják, hogy ne féljen senkitől sem, a gyülekezet megvédelmezi az ő lelkészét, ne féljen a hatalom önkényétől, ne féljen Zoch Sámuel hatalmától, mert mellette áll a gyülekezet. (Tovább olvassa) :• »Ami eddig teljesen ismeretlen volt előttünk, — mondják — cseh politikusok, nemzeti hősök, nemzeti ünnepek egyházi és iskolai ünneplését általánosan kötelezővé tette, cseh légionárius alapra templomi offertoriumot rendelt el.« (Zaj.) Nem akarom untatni a Nemzetgyűlést azokkal a sérelmekkel, amelyeket a somorjai gyülekezet kiáltványában felsorol, csak' annyit mondok, hogy minden magyar ember lelkében visszhangra találnak ezek a szavak s annyival is inkább fájdalmasan érintenek minket mindnyájunkat, mert ezekben a napokban e hatalmi túltengessél szemben teljesen tehetetlenül állunk, védelmünkre senki sem kel. (Igaz ! ügy van ! jobbfelöl.) Áttérek már most, mélyen tisztelt Nemzetgyűlés, ezen egyházjogi sérelmek után az iskola-