Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.
Ülésnapok - 1920-160
À Nemzetgyűlés 160, ülése 1921. tisztviselőkről egyáltalában nem beszéltem. Kénytelen vagyok felolvasni beszédemnek azt a részét, amelyet a minister ur is felolvasott, hogy »a közéleti tisztesség terén nincs meg a kellő ellenőrzés«. így tehát a tisztviselőkről egyáltalában nem szólok és távol áll tőlem, hogy a tisztviselőket értettem volna, különben sem szoktam általános vádakkal senkit sem illetni. A továbbiak folyamán mondtam azt, hogy egy ember kezében olyan diszkrecionális hatalom van, amely jogos aggodalmat kelthet mindenkiben, aki a dolgot objektíve akarja vizsgálni. Ezt az állításomat fentartom most is, mert mikor egy ember kezében olyan jogok vannak, mint a fakormánybiztos ur kezében, hogy ítélhet erdők élete és halála felett teljesen belátása szerint, akkor igenis megáll az az állitásom, hogy ez jogos aggodalmakat kelthet mindenki szemében. Egyébként rá akarok még mutatni arra, hogy mivel pár napig távol voltam, nem hozhattam el azokat az adatokat, amelyeket az igen t. minister urnák múltkor Ígértem, de tudomásom van róla, hogy egyes erdők vágható fájának 60°/oát kivágták, továbbá kipusztítottak 25—30 éves tölgyfaerdőket. Méltóztatnak tudni, mit jelent ez az erdőre nézve ! (Mozgás.) Igenis történtek olyan esetek, — az erdők úgyis igen nagy veszedelemben forognak — amelyek ezt az aggodalmamat teljesen jogosnak és igazságosnak tüntetik fel. En tehát nagyon köszönöm a t. minister urnák, hogy ebben a kérdésben felszólalt és beszéde különösen azon részének örülök, amely a fakormánybiztosság mielőbbi megszüntetését helyezte kilátásba. (Helyeslés balfelöl.) Elnök : A földmivelésügyi minister ur kivan szólni. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : En mindenesetre kérném azokat az adatokat, amelyeket a t. képviselő ur ígért, . . . Örgr. Pallavicini György: El is fogom hozni. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : . . . mert még a kormánybiztosság fennállása mellett is ezek az ügyek bizonyos tekintetben a földmivelésügyi minister hatásköre alá vannak rendelve. Azok felett tehát én rendelkezem. Egyet még szükségesnek tartok megemlíteni. Ami a faár megállapítását illeti, én azt hiszem, hogy erdőtulajdonosaink nem nagyon panaszkodhatnak. A helyzet az, hogy amikor rekviráljuk és olcsó áron maximáljuk a gabonát, az erdőknél nem tettük ezt ugyanilyen mértékben. (Igaz ! TJgy van ! jobbfelöl.) En kijelentettem azt is, hogy hozzám jöttek kívánságokkal, hogy intézkedjék a kormány aziránt, hogy minden erdőtulajdonos köteles legyen erdejéből annyi fát eladni, amennyi a környéknek vagy a községnek ellátására feltétlenül szükséges és hogy határozza meg az áraér? mér ez. hó 5-én, szombaton. 413 kat, nehogy az erdőtulajdonosok, akik Magyarországon legnagyobbrészt nagybirtokosok, szertelen árakat kérhessenek. Ez az intézkedés azonban nem történt meg és a közönség a faellátás tekintetében igazán azoknak az erdőtulajdonosoknak jóindulatára volt utalva, akik hajlandók voltak a lakosságot fával ellátni. Etekintetben, azt hiszem, sem a kormányzatot, sem a fakormánybiztosságot semmiféle vád nem érheti. Elnök : Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet titán.) Elnök ; Az ülést megnyitom. Szólásra következik ? Gerencsér István jegyző: Berki Gyula! Berki Gyula: T. Nemzetgyűlés! Az utóbbi hónapokban egyrészt a magyar sajtónak a hasábjain, másrészt pedig privát értesülések alapján sok mindenféle hirek terjedtek el Baranyáról és a szerb királyi csapatok által megszállott területeken történt eseményekről. Miután baranyai ember vagyok, érdekeltek azok a viszonyok, amelyek ott vannak és hosszas távollét után módját ejtettem annak, hogy családom meglátogatása céljából lemenjek Baranyába és ott személyes tapasztalatok alapján győződjem meg azokról a viszonyokról, amelyek ott tényleg megvannak. Mert azok a hirek, amelyek a magyar sajtó hasábjain napvilágot láttak, már az első pillanatban is azt a benyomást keltették bennem, hogy ezek a hirek rendszerint szubjektív szempontokból származnak s vagy túlzottak, vagy talán jóakaratból olyan színezetűek, amelyek alkalmasak arra, hogy a magyar közvéleményt olyan irányba tereljék és vezessék, hogy azután azoknak az eseményeknek megítélésében hiányozzék ugy az illetékes tényezők részéről, mint a magyar sajtó részéről is az igazi objektivitás. Megvallom, t. Nemzetgyűlés, hogy bizonyos aggodalommal léptem át a demarkácionálási vonalat, mert a szerb megszállás első idejében az októberi forradalom után és a kommün alatt az ottani magyarság ellenállásának megszervezésében igen tevékeny részt vettem s el voltam arra készülve, hogy nem a legbarátságosabb fogadtatásban lesz részem. Barátaim intettek is attól, hogy ezt a vállalkozást megreszkirozzam ; azonban végre is győzött bennem a szülővármegyém és a családom iránti ragaszkodás és elhatároztam, hogy hazamegyek. Tartozom az igazságnak azzal, hogy megállapítsam, hogy az ó-szerbiai szerb királyi csapatok tisztjei (Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) és a szerb polgári hatóságok teljes udvariassággal viseltettek velem szemben s általában, — az információim szerint — általános meggyőződés Baranyában az, hogy ami baj és kellemetlenség ott a magyar lakosságra származott, az tulajdonképen az újvidéki Narodna Uprava tagjaitól ered, akik inscenálták a baranyai megszállást és a baranyai polgári igazgatás bevezetését.