Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-159

A Nemsetgyülés 159. ülése 1921 amelynek egyik tényezője az igen t. előadó ur is, amit szívesen elismerek és honorálok, a régi klasszikus büntetőjogból átmentünk egy egészen uj irányra. A régi klasszikus büntetőjogból, amely a bűncselekményt ismerte, rámentünk arra az irányra, amely a bűntettest bünteti, individualizáció történt és a társadalmi veszé­lyesség tana behatolt a törvényhozásba, a fiatal­koruaknak egész külön törvénykezés állapittatik meg, a gyermekvédelem szempontjából egészen külön törvénykezés állapittatik meg, a fiatal­korúak büntetése egészen más elvek alapján tör­ténik és a magyar törvényhozás ebben az ügy­ben lépést tartott a művelt Nyugattal. A feltételes elítélés, a fiatalkorúak büntetése itt egészen ugyanazon elvek alapján történik, amint Nyugat művelt államaiban is talál­ható. Amikor tehát a büntetőtörvény és a büntetőjogtudomány ilyen nagy előhaladást tett, akkor már elméletileg és elvileg megállapítható, hogy egy 120 év előtti törvény nem lehet al­kalmas a mai viszonyokra. (Ugy van ! a szélső­baloldalon.) De most menjünk a részletekre. Megálla­pítom ' azt, hogy a büntetőjogtudománynak tiszta, kifejezett tana az, hogy más a részesség és más a kísérlet, mint a bevégzett cselekmény. Az 1855-iki katonai büntetőtörvény nem külön­böztet, ez a kísérletre is a tett büntetését álla­pítja meg. 15. §-ában azt mondja (olvassa): »A bűntetthez nem szükséges, hogy a tett valósággal véghezvitessék. Ugyanazért mindazon esetekben, hol a törvény különös kivételt nem rendel, az egyes bűntettekre vonatkozó határo­zatok általában a megkísérelt bűntettre is al­kalmazandók.« Ez maga rendkívül lényeges különbség. Nem kell ahhoz jogásznak lenni, hogy megállapítsuk, hogy egészen más, ha egy befejezett bűncselekménnyel állunk szemben. De azonkívül ez a büntetőtörvény a súlyo­sító és enyhítő körülményeket taxatíve állapítja meg, holott a súlyosító és enyhítő körülmények szintén mindig az egyén mérlegeléséből kell hogy származzanak esetről-esetre. Nem lehet tehát általánosan megállapított, taxatíve felso­rolt súlyosító és enyhítő körülményeket alkal­mazni, a többit azután kizárni. Lehet, hogy valakinek az esetében valami súlyosít, másiknak az esetében ugyanaz talán enyhít. Lehetnek ilyen esetek. Ezért ez a régi büntetőjogi elv az 1803. év idejéből a mai világban semmi esetre alkalmazást nem nyerhet. Ugyanígy vagyunk a minősítő körülmények­kel. Pl. akármilyen súlyos gondolkodás van is ebben a Nemzetgyűlésben, akármilyen drákói szigort akarnak érvényesíteni, lehetetlennek tar­tom azt, hogy kötél általi halált mondanának ki arra, aki 100 forintnál több értékű dolgot lopott, mert van ennek a törvénynek olyan szakasza, amely megállapítja ezt a rettenetes büntetést. Itt van az, hogy 5 forintnál nagyobb évi márczius hó 4-én, pénteken. 387 összegnek elsikkasztása bűntettet képez, amely súlyos fegyházzal jár. Itt van a 45. §, amely kimondja a nemes­ség elvesztését, itt vannak az elévülésre vonat­kozó szabályok. Halálbüntetéssel sújtott bűn­cselekmény nem évül el. A korrekcionalizációt, azaz a bűncselekménynek bűntettről vétséggé való lefokozását, ha megfelelő szempontok van­nak, szintén nem ismeri ez a katonai büntető­törvénykönyv. Hogy komoly előadásomba némi humort is vegyítsek, (Halljuk ! Halljuk !) hogy a t. Nem­zetgyűlést, amely az én elméleti fejtegetéseimet talán nem szívesen hallgatja, némileg felderít­sem, méltóztassék megengedni, hogy felolvassam ennek a büntetőtörvénykönyvnek 603. §-át, amely csodálatos és nevezetes körülmények megbünte­tését mondja ki. Azt mondja ennek a büntető­törvénykönyvnek 603. §-a (olvassa) : »Ki a folyókban, a tavakban a hatóságtól e célra meg­határozott helyen kivül, vagy a hatóság által kibocsátott és közhírré tett tilalom ellenére für­dik, úgyszintén az is, ki télen az arra kijelölt téren kivül a jégen csuszkái, végre oly időben, midőn az a veszélyesség miatt megtiltatott, a jégen csuszkái, a jégen jár, három naptói egy hónapig terjedhető fogházzal büntetendő«. (De­rültség a szélsöbaloldalon.) Virter László : Hiszen a gyakorlat ezeket a szakaszokat régen hatályon kivül helyezte. Lehetetlen igy beállítani. (Zaj.) Balla Aladár : Milyen paragrafusokat? (Zaj.) Elnök : Balla képviselő urat és Virter kép­viselő urat is kérem, szíveskedjenek felirat­kozni, de ne méltóztassanak a szónokot zavarni. (Helyeslés.) Bródy Ernő: Azt hallottam az előbb igen t. képviselőtársamtól, hogy ő mint hadbíró is künn dolgozott a háborúban. Nekem alkalmam volt a háborúban, mint védőnek — ez az- én kedvenc és kedves hivatásom — közreműködni és akkor én ezen katonai büntetőtörvénykönyv alapján állottam, mert ez a kódex, ebből nincs semmi sem kihagyva, semmi nincs benne eltörölve. Virter Lászíó: Gyakorlatilag nincs igy. Bródy Ernő: Az alkalmazás az más. Fel­használom ezt az alkalmat annak kijelentésére, hogy az a katonai uj bűnvádi perrendtartás, amely kiterjesztetett a hadseregre és amely a régi copfoknak elhagyásával uj szellemet vitt bele a bíráskodásba, annak a katonai büntető­törvénynek alkalmazása a legszebb és a leg­eszményibb, ami elképzelhető. Miért? Azért, mert laikusok kvázi mint esküdtszék ülnek benn abban a katonatiszti bíróságban és azok igenis tapasztalt, melegszívű, derék emberek. Vala­hányszor a háborúban alkalmam és módom volt megtévedt embereket a katonai bíróság előtt, a tisztikar előtt védeni, mindannyiszor a leg­nagyobb megértést, a legmelegebb szivet tapasz­taltam a megbocsájtható esetekkel szemben, ugy hogy maga ez a katonai bűnvádi perrend­49*

Next

/
Oldalképek
Tartalom