Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-156

296 A Nemzetgyűlés 156. ülése 192 azon ált al az ilyen üzletekkel csak az foglalkozhatik, aki erre iparigazolványt nyert.« Ennél a pontnál az előbb hangoztatott elvekbői kifolyólag azt tartanám indokoltnak és helyesnek, ha bizonyos jogokat biztosítanánk bizonyos társadalmi rétegekhez tartozó egyének számára. A t. pénzügyminister ur azt mondotta, hogy a trianoni békeszerződés rendelkezése folytán a hadsereg abba a helyzetbe fog jutni, hogy nagyon sok aktiv tisztet kell elbocsátania. Ugyancsak tudjuk azt, hogy ugyanez a helyzet fog később előállani a tisztviselői állásoknál, mert hiszen ma olyan nagytömegű tisztviselő van elhelyezve kényszerűségből, amennyire szükségünk nincs és csak az államnak okoznak óriási terhet. En ennek a kategóriának tisztességes, becsületes foglalkozást szeretnék nyújtani és épen azért a magam részéről helyesnek tartanám, ha ennél a szakasznál az a módosítás történnék, hogy ilyen engedélyek tekintetében, t. i. a szeszesitalok eladásának közvetítésére, továbbá bornak, bormustnak, gyümölcsbornak és sörnek nagyban való eladására iparigazolványokat elsősorban rokkant vagy elbocsátott tiszteknek, (Helyeslés.) vagy olyan tisztviselőknek kell kiadni, akik önhibájukon kivül voltak kénytelenek állásukat elhagyni. Evvel bevezetjük az illetőket a magyar kereskedelembe is és mintegy példát szolgáltatunk a jövő generációnak arra, hogy a kereskedelem nem szégyen, hogy ezt a foglalkozást űzni nekünk keresztény intelligenciának is nagyon érdekünkben állt. A törvényjavaslat 3. §-a, amely az engedélyekről szól, egyik pontjában azt mondja (olvassa) : »Az üzletvezető állítására kötelezett engedélyeken kivül minden más engedélyes az üzletet személyesen és saját felelősségére tartozik vezetni, kivéve, az üzlet személyes vezetésében tőle egyáltalán nem függő és el nem hárítható akadály gátolja, amely esetben akadályoztatásának tartamára a pénzügyi hatóság kivételesen üzletvezető alkalmazását is megengedheti.« T. Nemzetgyűlés ! Én nem szívesen járulok ahhoz, hogy az üzletvezető alkalmazása egy ilyen kivétellel legyen engedélyezve, t. i., hogy az a törvényben igy legyen kifejezve, hogy az az illető, ha »tőle egyáltalán nem függő és el nem hárítható akadály gátolja«, akkor üzletvezetőt alkalmazhat. Mi lesz és mi volt eddig is ennek a következménye? Az, hogy nagyon sok olyan ember kért és kapott italmérési engedélyt, aki nemcsak italmérő nem volt, hanem kereskedő, földbirtokos és más egyéb hasznothajtó foglalkozást űzött. Ezek beállítottak italmérési üzletükbe egy üzletvezetőt, aki csak bizonyos kis percentet kapott, a jövedelem legnagyobb részét azonban az engedélyes vágta zsebre. Ha mi szociális tekintetekből azt akarjuk elérni, hogy ez a törvény bizonyos megélhetést biztosítson azok számára, akik valóban rá vannak utalva, akkor nem tartom helyesnek azt, . évi márczius hó 1-én, kedden. hogy mi megengedjük és a törvénybe felvegyük, hogy bizonyos különösebb esetekben joga legyen az engedélyeseknek üzletvezetőt tartaniok, mert higyjék el npkem, hogy ezek a különös esetek igen gyakran meg fognak ismétlődni. En csak azt az egy esetet ismerem el különösnek, ha az engedélyes elhalt és az özvegyére száll a jog, aki ennek az alapján tudja csak megélhetését biztosítani, vagy ha kiskorú gyermekekre száll a jog. Ebben az esetben igenis van értelme annak, hogy a pénzügyi hatóság üzletvezetőt engedélyezzen, vagy pedig, ha súlyos betegségben szenved az engedélyes, de egyébként nem látom értelmét annak, hogy az illető italmérő, üzletvezető alkalmazására engedélyt nyerhessen, mert azt hiszem, hogy ebben az esetben nagyon sok olyan példa fog előttünk állni, hogy az engedélyes be sem megy majd az üzletébe, hanem mással dolgoztat, neki pedig lesz 2—3—4 más egyéb foglalkozása és ily módon elveszi a jogot azoktól, akiknek megélhetését az tulajdonképen biztosítaná. Mahunka Imre: Igaza van! Kolozsi Endre: A törvényjavaslat 13. §-a azt mondja, hogy (olvassa): »Az egyes községek területén engedélyezhető korlátlan kimérésü üzletek meghatározott számhoz vannak kötve, amelynek megállapítás állandó és hullámzó lakosság szükséglete, s a közlekedési, forgalmi, társadalmi és gazdasági viszonyok mérlegelésével történik.« Ez szerintem nagyon tág fogalom, s ha arra akarunk törekedni, hogy ne adassék ki túlságosan sok engedély s ne érvényesüljön az itaiméréseknek az az erkölcsromboló hatása, amelyre épen az előttem szólott VI. egri Nagy János t. képviselőtársam rámutatott, akkor ennél a szakasznál valamelyes formát, valamelyes szabályt kell megállapítanunk, mely az italmérések számát korlátozhatja. Nekem az a nézetem, hogy a lélekszám aránya szerint kellene megállapítani, hogy az egyes községekben hány ilyen korlátlan italmérést lehessen engedélyezni. Amennyiben a község vagy város viszonyai kívánatossá és szükségessé teszik, hogy ennél a számnál, mely a lélekszámhoz idomulna, több italmérés legyen engedélyezhető, abban az esetben nagyon természetes, hogy az itt lefektetett intézkedések alapján a pénzügyministernek módjában fog állni, hogy az italmérések számát szaporítsa. De nehogy indokolatlan esetben is előállhasson ez a körülmény, azt javasolnám, hogy az illető község, vagy város lakosságának aránya szerint, mondjuk 1000, vagy 2000 lélekre legyen megállapítva egy-egy korlátlan engedélynek a kiadhatása. Ennél a szakasznál Kerekes Mihály t. képviselőtársam azt javasolta, hogy a létszámemelés kérdésében, melyre nézve a törvényjavaslat ugy intézkedik, hogy az illető községi elöljárósággal egyetértőieg a pénzügyi hatóság határoz, ne az elöljáróság bizassék meg, hanem a községi képviselőtestület.