Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.
Ülésnapok - 1920-155
274 A Nemzetgyűlés 155.. ülése 192. ügyi bizottság ; de hogy valaki hibát követett el, az bizonyos. Somogyi István : Óriási hiba ! Ereky Károly : Meg vagyok róla győződve, hogy ha t. képviselőtársam mint ügyvéd, valahol a királyi törvényszék előtt ellenfelénél ezt a hibát találná, azt nagyon pointirozottan aláhúzná, most azonban, mintán a kormányt támogató többséghez tartozik, igyekszik ezt egy gesztussal jelentéktelen hibává tenni. (Mozgás.) Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés ! A borkereskedelem nálunk ma még nem alkalmas arra, hogy ilyen formában cégjegyzett üzletekké tegyük a bornagykereskedőket. Hiába rendelné el a pénzügyminister ur azt, hogy a kofákat a vásárcsarnokban törvényszékileg bejegyzett kereskedőkké tegye. Ma számolnunk kell azzal, hogy a borkereskedelem struktúrája Magyarországon nem birja meg a cégjegyzett kereskedést. Mert tudja, t. pénzügyminister ur, mi lesz ennek a következménye ? Majd megmondom. Ma rendkívül sok kisgazda és hivatalnok van az országban, akinek van pár quadrátöl földje és azon bort termel. Ha most megtiltják azt, hogy a cenzálok, a közvetítők odamenjenek hozzájuk — mert a cenzálnak is törvényszékileg bejegyzett cégnek kell lennie — és ha megtiltják azt, hogy bárki, az egyik kisgazda a másiktól, az egyik bortermelő a másiktól megvegye a bort, akkor mi lesz ennek a következménye ? Az, hogy lesznek egyes borbeváltó helyek, lesz egy pár nagy cég, ahova be kell majd mennie annak a kisbortermelőnek, az előszobájában kell várnia és kérnie, hogy nagyságos borkereskedő ur, szíveskedjék az én boromat is megvásárolni. Ha ugyanis a cenzál elmegy hozzá, azonnal megbüntetik 10.000 koronára. Hogy lehetséges az, hogy a pénzügyminister ur a szabadkereskedelem apostolának ideáival ezt a törvényjavaslatot idehozza a Nemzetgyűlés elé, amelyben a borkereskedelmet egyenesen meg akarja kötni és monopolisztikus alapon, állami monopolisztikus alapon és egyidejűleg bankokratikus monopolisztikus alapon is, — rögtön rá fogok térni — a borkereskedelmet korlátok közé akarja szorítani, meg akarja fogni ! Ez az a revolver, amely a rózsacsokorban volt, tisztelt pénzügyminister ur ! ( Egy hang half elől : Elsült !) Orbók Attila : Visszafelé sült el ! (Zaj.) Ereky Károly: Nem tudom, hogy Reischl Richárd t. képviselőtársam mint sörnagykereskedő; ha majd a sörre is rátérek, akkor talán helyeselni fog. (Derültség.) A borbeváltóhelyekre még egyszer viszszatérek. Méltóztassék elképzelni, hogy egy hivatalnoknak, akinek Budapesten van valami állása, és lenn a Balaton partján van egyholdas szőlője és villája, a Balaton vidé. évi február hó 28-án, hétfőn. kén terem bora; a vincellér korrespondencia utján szokta őt értesiteni arról, hogy jött egy borvevő. Ez most megszűnik, mert a bortermelőhöz nem szabad elmennie a cenzálnak, a közvetítőnek, mert különben 10.000 korona büntetést fizet. Tessék elképzelni, hogy egy olyan egyszerű ember, aki öt-hat hektó bor közvetítésével szokott foglalkozni, bemenjen s iparengedélyt és a törvényszéknél cégbejegyzést kérjen, azonkivül alávesse magát a pénzügyigazgatóság azon intézkedésének, hogy könyvet vezessen, mert ez feltétlenül szükséges minden bejegyzett cégnél. Azonkivül szükséges, hogy az összes adatokat, amelyek az adásvételi üzletében előfordulnak, azonnal bizonyos formulák szerint kitöltve, bejelentse, holott ezek az emberek rendszerint irni-olvasni sem tudnak. Nekem tehát az a kifogásom, hogy a borkereskedelem nálunk nem alkalmas még erre, s ezáltal elérjük azt, hogy borbevásárlók keletkeznek egyes városokban, központokban, akikhez el kell járniok az illető bortermelőknek. De ez csak a kisebbik baj. A nagyobbik baj abban rejlik, hogy én tudom és mindenki tudja azt, hogy Magyarországon a bortermelés és a kereskedelem a háború alatt a nagybankok érdekszférájába jutott. S ha nem tévedek, az a napokban sokat emlegetett Stern Samu szintén óriási borkereskedelmet bonyolított le, s ha nem tévedek, a borkivitel ma engedélyhez van kötve s ez az engedély ma talán, ha nem tévedek, monopólszerüen van kezelve. Az idevágó rendeleteket majd a részletes tárgyalásnál leszek bátor felolvasni. Ma tehát egypár nagy, erős, százmilliós cégnek és embernek a kezében van a központi borkereskedelem. Ezeknek most az kell, hogy ők kiválogathassák azokat a cégeket, amelyek a vidéken nekik gyorsan pariroznak s ezekkel együtt a következő haditervet dolgozhassák ki. Kiadja a rendeletet a központban, mondjuk, Stern Samu, vagy a Kereskedelmi Bank, vagy akármelyik nagy cég és azt mondja, hogy két hónapig nem szabad bort vásárolni ; s mivel az nem kormányzópárt, hanem azok engedelmeskednek, azokban nagy diszeiplina van, (Derültség.) egyetlenegy liter bort meg nem vesznek az országban. Ennek az lesz a következménye, hogy a bor árát egyszerűen diktálják és annyit fognak fizetni, amennyit akarnak. S akkor, amikor már a gazda torkán lesz a kés, mert jön a szüret és hordóra lesz szüksége, akkor egyszerűen kiadják az ordrét, hogy most pedig szabad vásárolni, azonban természetesen a bevásárlóhelyen be kell várni, amig a szőlőtulajdonos odajön hozzá az előszobába kunyerálni, hogy nagyságos borkereskedő ur, legyen szives átvenni a boromat. Ez gyarmatpolitika, tisztelt pénzügyminister ur ! így
