Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.
Ülésnapok - 1920-153
A Nemzetgyűlés 153. ülése 1921. a mélyen t. kormány tagjainak akkora tekintélyük és befolyásuk van, — miután ma közös elnöki tanács is dirigál a kormányzópártban — hogy még azt sem tudja megakadályozni, hogy a kormány programmja feletti vitát ne folytassuk heteken keresztül, ez, mélyen t. uraim, az ő belső házi dolguk, ez egy olyan menázs, amelybe nem akarok beavatkozni. De mindenesetre furcsa frigy, amely a mostani nagy többséget képező kormányzópárt és a kormány között van; hasonlít kicsit ahhoz a házaspári menázshoz, ahol mindennap reggel, mikor felkelnek és este, mikor lefekszenek, megállapítják, hogy kölcsönös utálattal vagyunk egymással szemben, de mégis csak valahogy maradjunk meg, ha nem is sokáig, legalább néhány napig. Meskó Zoltán: Vannak gyerekek is? Balla Aladár.' Itt gyerekek sincsenek. Itt semmiféle gyereket sem tudok felfedezni, mert eredményt ettől a kormánytól és frigytől nem láttunk, ez nagyon meddő egy menázs. (Egy hang half elöl : Csah most Tcezdödih !) Nagyon helyénvaló lett volna tehát, hogy amidőn egy olyan hatalmas állam képviselőjéről emlékeznek meg, akkor talán akár a ministerelnök ur, akár a külügyminister ur is szükségesnek találja a régi parlamenti szokásokhoz hi ven annak az államnak képviselőjét megvédeni vagy legalább is elsimítani azt az ellentétet, amely az elhangzott beszéd következtében a nemzet kárára a mi államunk és az aposztrofált állam között kialakulhatna. Bocsánatot kérek, azt mondani, hogy ez a hight commissionen ugy viselkedik a magyar nemzettel szemben, mint azon a párviadalban győztesként maradt fél, aki azt mondja : to kick the fellow whem he is down, bocsánatot kérek, ez a legnagyobb sértés az angol nemzettel és annak képviselőjével szemben, ha feltételezzük róluk, hogy ők ezt a szegény, nyomorult, annyira összetört magyar nemzetet még akkor is megrúgják, amikor az már a porondon fekszik. Ezt feltételezni az igazi gentlemanlike nemes angol nemzet képviselőjéről nem szabad, legalább nem visszautasítás nélkül. Más parlamentben a ministerelnök vagy a külügyminister megragadja ilyenkor az alkalmat arra, hogy az esetleges rossz hatást eliminálja és mindenesetre valami magyarázatot találjon a felszólaló képviselő kijelentésére nézve. (Zaj a baloldalon.) Azzal indokolják a közbeszóló urak és őrgróf Pallavicini György, gróf Andrássy Gyula és gróf Apponyi Albert igen t. képviselőtársaim, azért helytelenítik az angol nemzet méltó képviselőjének, hight commissionernek a nyilatkozatát, mert ezt beavatkozásnak tekintik a mi belpolitikánkba. (Ugy van! balfelöl) Azt hiszem, nincs önök közül egy sem, aki annyira kényes volna a magyar nemzet eme jogára, mint mi. Erről, mi, akik a függetlenségi eszmének voltunk évtizedeken át harcosai, még évi február hó 25-én, pénteken. 189 nehezebb időkben is tanúságot tettünk és tiltakoztunk még hozzánk közelebb álló nemzeteknek és államoknak, kormányoknak beavatkozása ellen is. Hisz perfidségnek tartottuk, hogy az osztrák mindig akkor avatkozott bele a magyar nemzet belügyeibe, amikor tulajdonképen tőlünk szolgálatot kért, követelt és azt rajtunk be is hajtotta. Amikor én ennek a felfogásnak hódolok, egyszersmind hangsúlyozni kívánnám azt, hogy talán kettőnkön múlik annak megállapítása, hogy mi képezi Magyarország belügyét. Mi ezt megállapíthattuk, — s ez helyes, hiszen e tekintetben szuverének vagyunk — de nagyon óvatosak legyünk a külföld intézkedéseinek bírálatában, különösen akkor, amikor az illető hatalom képviselőitől a szimpátia révén támogatást várunk majd a legközelebbi időben. Legalább is olyan brüszken ne állítsuk róla, hogy ő nem tudja, mi a kötelessége, amikor beavatkozik a mi belügyeinkbe. Ha ők azt mondják, hogy a szétbomlott osztrák-magyar monarchia volt dinasztiájának a kérdése egyszersmind a monarchiából kialakult utódállamoknak és a többi szomszéd államoknak, az entente hatalmat is érdeklő kérdés, ezt mi helyteleníthetjük, de megtiltani nekik nem lehet. A történelemből különben is igen sok esetet méltóztatnak ismerni, •— nem is beszélve Napoleon idejéről — ahol a győztes államok nemcsak elkergettek bizonyos országok éléről fejedelmeket, hanem egyes országok élére beültettek ujabb dinasztiákat is. Gerencsér t. képviselőtársam, mint történettudós, ezt bizonyára igen jól tudja. Amikor én ezt megállapítom, talán joggal több óvatosságot ajánlhatnék, mert hiszen hiába tagadjuk, mi még nem élünk békeidőket, a békeállapot még nem következett be nálunk, igyekezzünk tehát mi is diplomatikusan viselkedni, hogy ne ellenszenvet váltsunk ki a békeszerződésben velünk szemben álló szerződő felekből, hanem megértéssel simítsuk el azokat a félreértéseket, amelyek a múltból és különösen a szerencsétlenül végződött háborúból fakadtak. Azzal is indokolta az én mélyen t. képviselőtársam Hohler nyilatkozatának elitélését, hogy hiszen csak blamálhatják magukat az entente államok az ilyen beavatkozásokkal, mert íme, látjuk, hogy Görögországban is hiába tiltakoztak Konstantin király visszajövétele ellen, Konstantin mégis csak visszajött, trónra jutott. Mindenekelőtt meg akarom állapitani, hogy a tavaly november 26-án Londonban tartott ministerelnöki konferencián épen Anglia volt az, amely désintéressement-ját, érdektelenségét a görög király visszatérése kérdésében kijelentette, és csak Franciaország ragaszkodott ahhoz, hogy Konstantint ne engedjék többé vissza a görög trónra. Egyidejűleg megállapítani kívánom azt is, hogy ez az eset a mienkkel nem egészen analóg. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Mert Görögországban először a képviselőválasztások során meg-