Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.
Ülésnapok - 1920-152
172 A Nemzetgyűlés 152. ülése 1921 badságnak kell lenni, mint amennyi szabadság a szomszédos, minket környező államokban van, mert ha itt kevesebb szabadság lesz, akkor a mi magyar véreinkben is megrendül a haza iránti hit és ragaszkodás. A hatásköröket szét kell választani, mert a közszabadságok gyakorlásának legnagyobb akadálya az, hogy amikor egy illetékes hatóság valamely közszabadságot védelme alá vesz, akkor jön egy másik illetéktelen hatóság az ő kivételes hatalmával, beavatkozik és megfosztja a szabadságjogától azt a magyar polgárt. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a katonaságot távol kell tartani a politikától, mert sajnos, a sok ígéret, a sok megígért szigorú rendelet dacára azt tapasztaljuk, hogy a katonaság egyes különálló osztályai — tájékoztató, meg nemzetvédelmi osztályok — még ma is politikával foglalkoznak. Legutóbb is, mikor Debrecenben jártam, ott olyan adatokat hallottam az ottani nemzetvédelmi osztálynak a működéséről, amelyek igazán lesújtók s amelyek a katonaság mai fegyelmezettségében való hitemet némileg megrendítették. Nagyon kérem a, sajnos, távollévő honvédelmi minister urat, tegyen meg mindent, hogy ezek a különálló osztályok, osztagok megszűnjenek, s hogy a hadsereg egyetlenegy gondolatban tömörüljön és egyesüljön : a haza mindenek felett! (Helyeslés balfelöl.) Most pedig engedje meg nekem a t. Nemzetgyűlés, hogy rátérjek egy kérdésre, az utolsó kérdésre, amelyet itt fejtegetni akarok még s amellyel untatni akarom még a t. Nemzetgyűlést, (Halljuk! Halljuk!) s ez a cenzúra kérdése. Itt a kormányt támogató összes szónokok kiemelték azt, hogy a cenzúrát tovább tűrni nem lehet. (Egy hang jobbfelöl : A relcvirálást sem !) Én is, aki a kormányzópártnak tagja vagyok, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ha a kormány a cenzúrát továbbra is fentartja, én semmi szin alatt nem leszek hajlandó tovább támogatni. Meskó Zoltán : Határidőt ! Meddig ? Orbók Attila: Az időt majd én szabom meg. (Derültség.) Balla Aladár: Két széken nem lehet ülni! Orbók Attila: Bocsánatot kérek, én egyen sem ülök, hanem állok. (Derültség.) Nem tudom, mivel érdemeltem ki Balla Aladár t. képviselőtársamtól ezt a megjegyzést, mert én sohanem voltam kétkulacsos ember, ezután sem leszek az, Szent meggyőződésem, hogy válságokat felidézni ma nem szabad s én egyelőre támogatom a kormányt és támogatni fogom a türelem végső határáig; ha azonban azt látom, hogy a közszabadságokat a kormány nem adja vissza ennek az országnak, amely pedig a közszabadságok gyakorlására már megérett, akkor nem fogom támogatni. De az időpontot, t. képviselőtársam, magam fogom megállapítani. évi febr. hó 24-én, csütörtökön. Balla Aladár : A közvélemény fogja megmondani ! Orbók Attila : A cenzúra — bocsánatot kérek a szóért — egy misztikus butaságnak a tanúbizonyságát teszi napról-napra. Éreky Károly: Nem is olyan buták azok, csak ugy teszik magukat! Orbók Attila : Lehet, hogy zsenialitás tőlük, hogy butáknak teszik magukat. Meskó Zoltán : Mások meg okosnak teszik magukat ! (Derültség. ) Orbók Attila: En nem vagyok ennyire jó véleménnyel róluk. Azonban nem arról a pár hivatalnokról van sző, akiket a kormány oda beültetett, hanem egy nagy elvről, a sajtószabadság nagy. és szent elvéről, s nekünk kifelé is demonstrálnunk kell a világ felé, hogy igenis mi megértünk már arra, hogy szabadságjogainkat gyakoroljuk. Nagyon mulatságosnak, szomorúan komikusnak tartom azt, hogy a kormány hatesztendei cenzúrázás után ma is a kivételes állapotokat látja szükságesnek fentartani, ugyanakkor, amikor folytonosan deklarációkat tesz arról, hogy igy meg ugy, mennyire jól, okosan, erélyesen vezeti az ügyeket. A kormányprogramm vitája folyamán is a kormány egy olyan terjedelmes, szép, mondhatnám erőteljes — bizonyos pontokban igaz, hogy homályos — programmot mutatott, hogy egyáltalában nem értem, hogy aki ilyen programmot bátran, férfiasan, önérzetesen magáénak vall: miért fél a sajtótól? Hiszen a kormánynak is megvan a maga sajtója, s ha a sajtó egyik része támadja, a kormánynak mindig módjában van a maga sajtóját igénybe venni. Az igaz, t. Nemzetgyűlés, hogy a sajtótörvény nem korszerű és nem megfelelő . . . Ereky Károly: Itt van a hiba! Orbók Attila: ... ez azonban nem lehet akadály, mert novelláris utón három nap alatt módosítani lehet az érvényben lévő Tisza-féle sajtótörvényt ugy, hogy 30 napon belül minden rágalmazási és becsületsértés! port le kell tárgyalni. Ha ez a rövid határidő megvan, akkor nagyon meg fogja gondolni az az újságíró, hogy mit ir, akkor érezni fogja a felelősséget, nem ugy, mint ma, amikor esetleg két év múlva kerül a sor csak a sajtóporre, s az illető cikkírónak még mindig alkalma nyilik arra, hogy visszavonja az irt cikket, vagy pedig kiegyezkedjék azzal az ellenfelével, akit esetleg megbántott. T. Nemzetgyűlés! Nem szoktam soha személyes kérdésekkel foglalkozni, most sem akarok. De egy eklatáns példát kell felhoznom arra, hogy a cenzúra, ezen szükséges rossz ellenére is — ahogyan a ministerelnök ur ki szokta magát fejezni — micsoda szédületes sajtószabadság van ebben az országban. (Halljuk ! Halljuk!) Be fogom ezt bizonyítani, és nagyon sajnálom, hogy a példa, amit felhozok, épen a keresztény sajtóra fog szomorú világot vetni, de