Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.
Ülésnapok - 1920-152
164 A Nemzetgyűlés 152. ülése 1921 Karafiáth Jenő: Összeférhetlen! Őrgr. Pallavicini György : . .. először összeférhetlen, másodszor pedig nem is szabad, hogy ilyesmi megtörténhessék. Meskó Zoltán : Talán kormánybiztosok ? Balla Aladár: Kormánybiztos nem is lehet képviselő. Őrgr. Pallavícini György : Nem, nem kormánybiztosokról van szó. A másik eset pedig, amikor bizonyára szintén visszaéltek a minister ur nevével, egy füzet kiadásával kapcsolatos, amely »A földszerzés módja« cimen Drozdy Győző nemzetgyűlési képviselő neve alatt jelent meg, állítólag nagyatádi Szabó István előszavával, amit nem hihetek el, mert teljes lehetetlenségnek tartom, hogy a magyar királyi földmivelésügyi minister előszót irjon egy ma még bűnvádi eljárás alatt álló képviselő irodalmi munkájához. (Igaz! ugy van! Derültség balfelöl, Mozgás a jobboldalon.) Kérnem kell tehát a minister urat, hogy ezen visszaélésekkel szemben a legerélyesebben fellépni méltóztassék. A közéleti visszaélésekről is beszélni kívánok, ha csak egészen röviden is. (Halljuk! Halljuk !) Rubinek Gyula igen t. volt minister ur a múltkor keservesen panaszkodott itt a Házban, hogy őt mennyire támadják. En nem akarok belemélyedni abba, vájjon jogosan vagy jogtalanul támadják-e, de bizonyos, hogy ő maga is oka talán annak, hogy ilyen támadások folynak ellene. Mert soha még parlamentben nem fordult az elő, hogy interpellációkra csak olyan nagy általánosságokban, vagy egyáltalában ne válaszoljanak a ministerek, mint ahogyan itt történt. E tekintetben is tiszteletreméltó kivétel volt mindig a mostani földmivelésügyi minister ur, aki minden interpellációra a legrövidebb idő alatt megadta a választ. A többi ministerek — főleg a közgazdasági tárcák betöltői, és itt ismét kivételként kell említenem a mostani kereskedelemügyi minister urat, aki szintén rögtön felelni szokott — egyáltalában nem szoktak válaszolni, agyhogy ma már tucatszámra vannak olyan interpellációk, amelyek mind valaminő visszaélés tisztázására irányulnak, azonban válasz nélkül maradtak. Nem csoda tehát, ha támadások vannak, nem csoda, ha benne van a levegőben, hogy igenis voltak visszaélések, amelyek tisztázva még nincsenek s ezért nagyon szeretném, ha ez a kormány eltérne ettől a gyakorlattól s az elhangzott interpellációkra — tekintet nélkül arra, hogy egyes ministerek, akikhez interpellációk intéztettek, már nincsenek helyükön — visszamenőleg is választ adna, esetleg kiküldene egy parlamenti bizottságot a szóbanforgó kérdések megvizsgálására. (Élénk helyeslés balfelől.) Az is lehetetlen dolog, t. Nemzetgyűlés, hogy heteken át beszélnek itt arról, hogy egy u. n. kisgazdaminister egy kisgazdától elvitt egy lovat, beszéljenek erről anélkül, hogy az évi febr, hó 24-én, csütörtökön, ember hitelt érdeklő módon megállapíthatná, vájjon történt-e ilyesmi vagy sem. (Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Ki mondta est? Halljuk ! Halljuk ! Még egyszer ! Mi volt ez !) Arról van szó, hogy egy úgynevezett kisgazdaminister — azért mondom, hogy úgynevezett, mert hiszen az illető nem volt kisgazda — egy igazi kisgazdától egy lovat elkötött. Ezt mesélik. (Felkiáltások jobbfelöl : Pörölt !) Nem, kérem : elkötött. (Elénk derültség balfelöl.) Hát ez lehetetlenség. Mi ezt a mai irányzatot csak akkor fogjuk megmenthetni, ha a legnagyobb komolysággal magunk vetjük ki a konkolyt közülünk, mert ilyen dolgokat elsimítani nem lehet. (Altalános élénk helyeslés és taps.) Ha nem mutatjuk meg, hogy mi igenis tisztító munkát akarunk, akkor igazán oda fogunk sülyedni, ahol ma a Balkán van, amelyet szövetségeseik oly találóan neveznek »Balcan aille«-nak. Ezért a belpolitikai kérdésekre és mindenféle visszaélések szellőztetésére a cenzúrát eltörlendőnek tartom. (Helyeslés jobbfelöl.) T. Nemzetgyűlés ! Ezek után szeretnék még egy visszaélést is szóvátenni, illetőleg egy hibásan kezelt közgazdasági kérdésről is megemlékezni, amely szintén rávilágít arra az állításomra, hogy itt a közéleti tisztesség terén nincsen meg a kellő ellenőrzés és a kellő komolyság. Pár szót kívánok csak szólni a magyarországi erdőügyekről. (Halljuk! Halljuk!) Közismert tény, t. Nemzetgyűlés, hogy Magyarország erdeinek 83°/o-át elvesztette. Birtokában maradt 17%. Karafiáth Jenő:14 3°/ 0 ! Örgr. Pallavicini György: Az én adataim szerint 17%; tölgyfaerdő 29%, bükkfaerdő 19% és fenyőerdő 5%. Ez a kevés erdő is, amely birtokunkban maradt, ki van téve a végpusztulásnak. Szükségleütnk nagyobb, semhogy azt a normális termelésből, amely a megmaradt 17% erdőségből várható, fedezni tudnánk, ugy hogy importra vagyunk utalva. Az összeomláskor és talán már a forradalom letörése utáni első időkben is nagyon természetes volt, hogy a szénbányák üzemének fentartására kényszervágásokat kellett végezni, hogy a szükséges bányafát biztosítani tudjuk. Ma azonban már más a helyzet. Ezek a nagy kőszénbányatársulatok egészen jól megszerezhették maguknak a szükséges bányafát Cseh-Szlovákiából is. (Ellenmondás balfelöl.) Bocsánatot kérek, kaphatnak fát. Majd rá fogok erre mutatni. Felállították azonban az erdők és a faügyek országos kormánybiztosságát, amely oly belföldi irányárakat állapított meg a fára átalában, de kivált a bányafára, amelyek sem az import fa, sem pedig a szabad forgalom áraival semmiképen sincsenek arányban. (Igaz! Ugy van!) Ezenkívül derüre-borura kényszervágásokat kérnek és erre engedélyt kapnak a bányatársulatok, főleg a bányatelepek közelében lévő erdőknél, mert hiszen a fakormány-