Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-152

160 A Nemzetgyűlés 152. ülése 1921. évi febr. hó 24-én, csütörtökön. Ugy van! a jobboldalon.) Diplomáciánknak 1919 augusztus l-e óta elég ideje lett volna, hogy először különféle irányokban orientálódjék, később pedig egy adott irányt vegyen fel és egy adott irányban haladva, igyekezzék azt a körülöttünk; levő acélláncot legalább egyik szemében megpattantani, hogy ez utón levegő­höz jussunk. Sajnos, ez nem történt meg. Kül­ügyi helyzetünk, azt lehet mondani, talán még sokkal rosszabb, mint a valutánk, és nincs semmi kilátás arra, ha igy folytatjuk, ahogy eddig, hogy ebből az útvesztőből kiutat is talál­junk. Hiszen, aki figyelemmel kisérte a lapokat, többször láthatta, hogy egymásután kötnek körülettünk levő szomszédaink szerződéseket, titkos katonai konvenciókat, amelyeknek egyet­len céljuk van : Magyarország megsemmisítése. (Ugy van! Ugy van!) Mi pedig ahelyett, hogy erélyesen fellépnénk, ölhetett kézzel nézzük a körülöttünk történő eseményeket. A diplomáciánk mindig túlságosan udva­rias volt. Túlságosan gyenge volt a külügyi kormányunk. Mi sokkal gyengébbeknek mutat­tuk magunkat, mint amilyenek tényleg vagyunk. Ezért azután nem csoda, ha Benes ur minket pórázra akar venni és Magyarország belpoliti­káját Benes ur akarja Prágából diktálni. Nem szabad elfeledkeznünk arról, t. Nemzetgyűlés, hogy a csonka Magyarországon még mindig nyolc és fél millió magyar ember él és ezt a nyolc és fél millió magyar embert sem a cse­hek, sem a románok, sem a szerbek nem képe­sek megemészteni. Huber János : Félnek is tőle ! Mózer Ernő : Hogy mennyire félnek, főként abból látszik, hogy állandóan követelik a ma­gyar hadsereg leszerelését és a határ mentén tartott egy-egy gyakorlatról azonnal jelentést tesznek a különböző entente-diplomatáknak. Ha nem félnének, nem törődnének vele. Végzetes hibákat követtek el az előző kor­mányok véleményem szerint, hogy amikor ke­zükbe vették a hatalmat, nem vetették fel határozottabban a baranyai kérdést. A múltban mi voltunk Európában az egyetlen jó fiuk. Az entente parancsaival Magyarországon kivül senki sem törődött, azokat a parancsokat senki sem teljesítette, egyedül mi. Itt van Ba­ranya megye. 1919 novemberben fel kellett volna szabadulnia és a mai napig is ott vannak a szerbek, sőt Lindner ós társai ma már azon dolgoznak, hogy Baranya megyét önálló köztár­saságnak kiáltsák ki szerb cégér alatt. Nem tudom, mit tett a külügyi képviseletünk ebben az irányban, mert hiszen udvariassággal, az ententehez küldött Írásokkal elvégre is nem hi­szem, hogy eredményt tudnánk elérni akkor, amikor itt a szerbek erőszakosságával állunk szemben. (Ugy van ! Ugy van !) Pedig Európának a magyarságra szüksége van. Európának szüksége van egy erős Magyar­országra, különösen ma, amikor odafent az északi megyékben, a megszállott területen piros zászló­kat lenget a szél, amikor »Proletárok egyesül­jetek!« feliratú táblák alatt tömegek vonulnak fel és amikor keletről egy orkán dübörgését halljuk, amelyről nem tudjuk, hol fog megállni, de világcóljait ismerjük. Ezt az orkánt pedig, t. Nemzetgyűlés, nem fogja sem a román, sem a lengyel hadsereg egyedül megállítani, ezt a rohamot csak akkor fogják megállítani tudni Európában, ha a magyarságot is belekapcsol­ják. (Ugy van! Ugy van!) Egyedül a magyar hadsereg lenne az, amely­ről bizonyos, hogy nem fog meginogni akkor, amikor szembe kell szállania a vörös hullám­mal, mert a magyarok már a saját testükön próbálták ki a kommunizmus áldásait. T. Nemzetgyűlés! Épen ezért nem tartom helyesnek a pénzügyminister ur programmját, ugy ahogy a külügyministerium költségvetését tárgyalja. En magam megjelentem a nyáron a varsói követségen, — szinte röstellem a dol­got elmondani — azon a követségen, amely ma, azt lehet mondani, a legfontosabb követségünk, mert Európa összes nemzetei között talán a lengyel nemzet az egyetlen, amely irántunk érdeklődik és amely esztendők óta azon dolgo­zik, hogy Magyarországgal közös határt kapjon. Varsói követségünk a város egyik kis mellék­utcájában, egy bérkaszárnya hátsó udvarán, a cselédlépcső mellett két-három szobás lakásban van elhelyezve, ahol az egyik szoba circa két méteres fallal van elválasztva, a fal egyik olda­lán egy attache ül, jelenleg külügyi főtanácsos, a másik oldalán pedig az ügyes-bajos nép tolong. Követünknek akkor még nem volt Varsó­ban lakása és kénytelen volt tudomásom szerint naponkint mintegy hét kilométert kocsikázni, hogy hivatalába mehessen, a szobája pedig oly kicsi, ha ott négy-ötén, találkoznak, ott abszo­lúte nincs semmi hely. En azt hiszem, t. Nemzet­gyűlés, a magyar királyság reputációja megköve­teli, hogy egyes fontosabb helyeken követségeink kellő elhelyezésre találjanak. Meskó Zoltán: Ez a követnek hibája is lehet ! Mózer Ernő : Nem a követ hibája. Multunk bizonyítja, hogy feltétlenül megbízható nép vagyunk, mert hiszen szövetségi esküt soha meg nem szegtünk. Multunk bizonyítja, hogy Kelet­Európának legkulturáltabb népe vagyunk, a forradalmakon való gyors győzedelem és a kon­szolidációnak gyors folyamata pedig azt bizo­nyítja, hogy nekünk ebben az európai koncert­ben igenis szerepet kell kapnunk, mert élet­képes, államfentartó faj vagyunk. Szerepet kell hogy adjanak annál is inkább, mert a mai csonka Magyarországon csak a tiszta magyarok élnek, tehát egységesek... Karafiáth Jenő: De nem az egész! Mózer Ernő : ... alig valami nemzetiséggel, nagyon kevés a kivétel, reméljük, ezek is fel fognak szívódni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom