Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-151

A Nemzetgyűlés 151. ülése 1921 '.. évi február hó 23-án, szerdán. 131 Mayer János: A helyi hatóság ? Somogyi István : A helyi hatóság áll a főszolgabíróból, aki szőlőt vett, a helyi hatóság áll a második szólgabiróból, aki szőlőt vett, a helyi hatóság áll a főjegyzőből, aki szőlőt vett, a másodjegyzőből, Pap Józsefből, akik szintén mind szőlőt vettek. Az államtitkár urnák össze .méltóztatik téveszteni a két dolognak időpontját, mert annak egyik részét én nem bolygattam. Nagyon helyesen . és lelkiismeretesen csinálta a földmivelésügyi kormány, hogy helybenhagyta az előbbi parcellázásokat, melyeket a kisgazdák maguk közt megcsináltak. En csak ónnak kezdem a gravament, hogy nem tudom, vájjon égető szükség volt-e arra, hogy ezeket a szőlőket mind ilyen emberek kapják meg és kimaradjanak belőlük teljesen a lehetetlen fizetési és adásvételi szerződések felvétele folytán mindazok, akiknek arra elsősorban van igényük. Ennél a szőlőnél már Bálintéknak semmiféle beleszólásuk nem volt. Ezt a szőlőt Lovas utján a helyi hatóság beleegyezésével a helyi hatóság en gros és detailban felparcellázta és meglette. Elnök : Ki a következő interpelláló ? Birtha József jegyző: Gróf Széchenyi Viktor! Gr. Széchenyi Viktor : T. Nemzetgyűlés ! Már két izben voltam bátor a t. Nemzetgyűlés figyelmét igénybevenni a magyar hadifoglyok sorsát illető interpellációim előterjesztésére. Az idő nagyon előrehaladott s ezért igyekezem a lehető legrövidebben felszólalni. Tudva azt, hogy én a hadifoglyok ügyeivel intenzivebben foglalkozom, többen fordulnak hozzám és bocsátanak rendelkezésemre adatokat. Természetesen, ezek a legtöbb esetben nem olyanok, hogy azokkal a Nemzetgyűlés szine elé hozakodhatnék. Most azonban egy olyan helyről került kezembe levél, amelyet hazafias kötelességemnek tartok idehozni, hogy erre az ügyre ugy a t. Nemzetgyűlés, mint a kormány figyelmét felhívjam. Braendström Elza svéd úrinő, a svéd Vöröskereszt szolgálatában öt évet töltött Oroszországban a háború alatt és pedig ugy a cári Oroszországban, mint később Szovjet-Oroszországban, ö a svéd akció élén állva, rendkivül sokat tett a magyar hadifoglyok érdekében. Kint tartózkodása alatt a magyar hadifoglyoknak oly nyomoráról győződött meg, hogy amidőn Oroszországból visszament hazájába, Svédországba, kötelességének tartotta, hogy onnan levelet intézzen Huszár Andorin úrhölgyhöz, Huszár Andorin bárónő a Magyar Vörös Keresztnek kiküldöttje volt és bejárta Oroszországot, hogy ott a magyar hadifoglyok sorsán javitson. Ott isemrkedett meg Braendström Elzával. Ez a Braendström Elza más magyart nem ismerve, de látva ott a magyar hadifoglyok rettenetes nyomorúságát, levelet intézett ehhez a Huszár Andorin úrhölgyhöz. Ezt a levelet leszek bátor felolvasni, ehhez kommentár nem kell, ez a levél maga elmond mindent. A levél eredetije németül van , én magyarul fogom felolvasni hevenyészett forditásban, melyben nem annyira a stílusra fordítottam a főfigyelmet, mint arra. hogy lehetőleg szószerint adjam vissza a levél tartalmát. (Olvassa) : »Stockholm, 1920 december 23.« Itt van az utca neve is. »Kedves Huszár bárónő ! Nem ismerek alkalmasabb egyént, mint önt, kihez az orosz hadifogságban sinylődő magyarok érdekében fordulhatnék. Az ő kétségbeesett leveleik, amelyekben arról panaszkodnak, hogy már hatodik éve kénytelenek rabságban szenvedni, nem hagynak békében nyugodni. Azon öt esztendő alatt, melyet Oroszországban és Szibériában a hadifoglyok között töltöttem, jobban megismerkedtem az ő lelkivilágukkal, minő bárki más. Ugy hiszem, teljesen és tökéletesen meg lehet érteni a magyar foglyok között most uralkodó kétségbeesést, ha az ember azt- az izzó hazaszeretetet ismeri, amely minden magyarban lakozik.« . . . Ezt még a svéd nő ishangoztatja . . . »Most, midőn országukat oly ret tentően megcsonkították és amidőn látják, hogy a német-osztrák és cseh kormányok alattvalóikért Moszkvába küldött képviselőik által minden lehetőt megtesznek, addig a magyar kormány támogatása teljességgel elmarad. Az egyetlen hivatalos hely, ahonnan a magyarok valamiféle támogatást várhatnának, a Magyar Munkás- és Katonatanács, amellyel azonban az a sok ezer magyar, aki a bolseviki eszméket magáévá nem tette, kapcsolatot keresni nem akar. (Felkiáltások : Derék emberek !) Ismeretesnek kellene lenni a magyar kormány előtt annak, hogy az Oroszországban és Szibériában még élő foglyok legnagyobb része magyar és azt is tudnia kell, hogy egy nemzethez tartozó hadifogolynak sem kell a kijutásnál annyi nehézséggel megküzdenie, mint épen a magyarnak. Körülbelül 50.000 magyarról van szó, akik hazájukért mindent feláldoztak és nem volna igazságos, ha épen ez a haza nem ragadna meg minden eszközt, hogy a fogoly magyarokat, hasonlóan a többi nemzethez, hazahozassa. Hiszen sok magyar érkezik haza a vegyes szállítmányokkal, de a magyar intelligenciát szisztematice tartják vissza és épen ezek köréből hatol hozzám a legkétségbeesettebb jajszó. A magyar tiszteket visszatartják és ha sikerül is némelyiknek Moszkváig eljutnia, börtönbe vetik és ott hagyják elpusztulni. Lehetetlen, hogy az ön hazájában ugyanazt a felfogást táplálják, amit a bolsevikiek a hadifoglyokkal szemben folyton propagandaeszközül használnak, t. i. hogy Magyarország nem akarja visszakapni az ő foglyait, mert fél, hogy azok behurcolják a bolseviki eszméket.« Benkő Gábor: Kun Béláék dolgoznak! Gr. Széchenyi Viktor : Ez a felfogás van t. i. elterjedve az Oroszországban sinylődő magyar hadifoglyok közt. (Olvassa) »Ezernyi és ismét ezernyi magyar nevében esedezve könyörgöm, kíséreljen meg minden lehető módot, hogy hazája hatóságait meggyőzze arról, hogy az Oroszországban és Szibériában még élő magyaroknak joguk 17*