Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.
Ülésnapok - 1920-142
A Nemzetgyűlés 142. ülése 1921. < legalább megközelítő igazságom, megközelítő méltányos eszközt arra a célra, hogy tényleg tudjuk biztosítani az ellátatlanokat abban a minimális mértékben, ahogy az eddig volt. Ezért hivtam össze nem egyik-másik barátságos alispánt, mert nekem mindegyik egyforma —• legyen barátom vagy nem barátom —közigazgatási szerv, amelynek munkásságára és lelkiismeretességére egyformán számitok, akár ismerem személyesen, akár nem, mondom, összehivtam az alispánokat, főispánokat — szívesek voltak ott a képviselő urak közül is néhányan megjelenni — és ott állapítottuk meg azokat a megyei maradék kontingenseket, amelyeket közös elbírálás szerint az illető törvényhatósági területek megközelítő mennyiségben be tudnak szállítani. Igen tisztelt Nemzetgyűlés 1 Sokkal nagyobb a távolság a gondolattól a cselekedetig, mint amekkora a távolság az elgondolástól az elhatározásig. Minálunk az elgondolástól az elhatározásig nem volt nagy a távolság, mert megértéssel találkoztam minden oldalról, de a gondolattól és elhatározástól a megvalósításig, amint látom, siralmasan nagy a távolság. Oly nagy a távolság, hogy a minister szeme nem tudja ezt a távolságot áttekinteni, nem tudja megnézni minden egyes alkalommal és minden vonalán a hatósági intézkedéseknek, vájjon az az intenció, amelyet közösen megfogalmaztunk és határozattá emeltünk, csakugyan a méltányos módon és a körülmények oly mérlegelésével hajtatik-e végre, mint ahogyan elgondoltuk. Ez az ország nagyon kicsi ahhoz, hogy nagy legyen, de igen tisztelt Nemzetgyűlés, nagyon nagy ahhoz, hogy két forradalom után tökéletes rendet lehessen teremteni benne, Következőleg én szívesen elismerem, hogy az emberi gyengeség, gyarlóság miegymás oly dolgokat idézett elő, mint amilyeneket t. képviselőtársam is felhozott, hogy egy községet megsújtanak akkora mennyiséggel, amennyi talán egyáltalán nem is termett abban az egész községben. Ennek egyetlenegy orvossága van, az, hogy abban a községben becsületesen odaadják azt az adógabonát, amelyet oda tudnak adni és amelyet oda kell adni, odaadják, ami esetleg még azonfelül van, mert én tudom, hogy odaadják, ha becsületes jóravaló, őszinte magyar szóval fordulnak a kisgazdákhoz. Csak a napokban beszéltem egy nagy küldöttséggel, amely tele panasszal jött hozzám, de amikor megmagyaráztam neki, hogy édes pajtás, arról van szó, hogy a gyerekek éhen ne haljanak, azt mondták egyhangúlag, kérem, rendben van, csak fegyvert ne alkalmazzanak, a kenyerünket is ketté vágjuk, hogy az egyik felét odaadjuk. Következőleg, t. Nemzetgyűlés, mivel én nem tudok se a hangommal, se magam elérni mindenhova, ép azért kérek mindenkit, hogy ahol, mint ebben az esetben, valami konkrét panasz van akár amiatt, hogy felhatalmazás nélkül rekvirálnak, akár azért, mert oktalanul keményen bánnak ott, ahol esetleg sima, okos bánásmód- | NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1920—1921. — VII, KÖTET. évi február hó 3-án., csütörtökön. 360 dal kétannyit lehetne elérni, akár pedig azért, mert annyit vetettek ki, hogy már a kivetésnek igazságtalan nagyságától szinte megdermed az a nyomorult ember és azt mondja, amit —- bocsánat a hasonlatért — a csökönyös ló, hogy most már nem megyek egy tapodtat sem és nem adok semmit sem, kérem a konkrét panaszt és segítek, amennyire tudok segíteni. Valamikor, ha jól emlékszem, boldogult Tisza Kálmán mondotta, hogy a ministerségben egy szép dolog van, az t. i., hogy hatalom van az ember kezében és segíteni tud azon, akit igazságtalanul, vagy méltánytalanul eltiportak. Ï. Nemzetgyűlés! Ma még nem hatalmas ennyire a magyar minister; talán jönnek idők, amikor majd lesz akkora hatalom megint a kezében, hogy egy ministeri sző, egy akaratnyilvánítás, egy igazítás elég lesz arra, hogy a villám gyorsaságával és pontosságával szétmenjen az országba és elérje célját. Most még nem vagyunk ennyire, de ha konkrét panasz jön hozzám a jelzett értelemben, amit meg tudok tenni a rendelkezésemre álló eszközökkel, méltóztassék meggyőződve lenni róla, azt a legnagyobb készséggel és kötelességem tudatának lelkiismeretes érzetével meg fogom tenni. Végül a harmadik kérdés, hogy »hajlandó vagyok-e én a Csonka-Komárom megyére kivetett kontingenst a vármegye termő területének megfelelő mennyiségre lecsökkenteni?« Mivel én ezt a számítást nem ismerem, — végre is az én fejem nem váci káptalan, amelyről azt mond* ják, hogy annak mindent kell tudnia, valamikor t. i. hites hely volt •— most nem tudom ezt közvetlenül ellenőrizni és azt hiszem, hogy sem a t. képviselőtársam, sem a Nemzetgyűlés nem szeretné, ha a minister előkészületlenül mindjárt konkréten felelne olyan kérdésre, amely ^előkészületet és pontos vizsgálatot követel. Épen azért erre a kérdésre most nem tudok mást válaszolni, mint azt, hogy rögtön meg fogom vizsgálni a dolgot és amennyiben ez is olyan konkrét panasz, ahol méltánytalanság van, rögtön és azonnal fogom ezt a panaszt orvosolni. (Élénk helyeslés.) Csak még kettőre kérem innét, a Nemzetgyűlésen keresztül, ennek az országnak egész közvéleményét. Az egyik az, hogy ahol panasz van, amely keserűséggé hajlamos átfejlődni, méltóztassanak azt akár a t. nemzetgyűlési képviselő urak, akár pedig bárki, akivel az történik, velem konkrét formában tudatni, hogy módom legyen segíteni ott, ahol segíteni kell és esetleg lehet. (Élénk helyeslés.) A másik pedig, amit kérek ugyanilyen határozottsággal és a felelősségem teljes tudatában, az, hogy mivel a nehéz tavaszi hónapom küszöbére értünk el és mivel én tudom, hogy a magyar gazdatársadalomtól lehet várni az áldozatkészségnek azt a mértékét, amelyre még szükség van, —- mert, amint említettem oda adja a kenyerének a felét is, ha ugy kérik tőle, hogy kérik és magyar ember módjára kérik,— 47