Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.

Ülésnapok - 1920-139

284 A Nemzetgyűlés 139, ülése 1920 Én nem emlékezem, hogy itt a Nemzet­gyűlésen felhatalmazást adtak a pénzUgyminis­ternek arra, hogy a bányászati monopóliumok és kutatások címe alatt a sóeladásből befolyt 440 millió koronát belefúrják ezekbe a kutákba. Nem tudom, mit jelent ez. Remélem, választ kapok rá. A sőeladásból befolyik 440 millió korona és ez épen a bányászati kutatásoknál van. Ez a régi praxis szerint azt jelenti, hogy ezekből van fedezve az állam által eszközölt fúrások költsége, (Ellent­mondás a középen.) amikor kétszer annyit el­furatott a kormány. Nincsenek a régi költségvetések a kezem­ben, nem tudom, mit fúrtak korábban, ez csak az 1920—21. évre vonatkozik, de ha egy milliárdot elfurt a magyar állam, legfeljebb 200 millió megtéritést kaphat, miután a megállapo­dások értelmében az alakítandó részvénytársaság alaptőkéjéből a kutatási időszak alatt teljesített készkiadások a szindikátusnak megtérítendők és a részvénytársaság vagyonából a szindikátusnak igy járó összegnek megfelelő összeg, legfeljebb azonban 100 ezer font jár a magyar államnak. Tehát ha a pénzünk értéktelenedése követ­keztében előállott valutadiö'erenciát is tekintetbe vesszük, akkor ezt a 200 millió, amelyet a magyar állam kap, valóban nem mondható reá­lis összegnek, különösen amikor azelőtt a ma­gyar állam viselte a kockázatot, mostan pedig kockázat nincs. Herrmann Miksa előadó : Hohó ! Ereky Károly : Kockázat nincs, mert Hor­vátországban van petróleum és ugyanaz az ér átjön Magyarországba is. A világ első szak­értője azt mondotta, hogy ez igy van. Tehát igenis van petróleum. Tessék tehát arra pályá­zati hirdetést kiirni és akkor száz petróleum­vállalkozó jön ide Németországból, Francia­országból, Hollandiából, Angliából és egyéb államokból és Magyarország ezer milliókat fog kapni azért, hogy itten ezek a vállalatok fúr­hassanak. Nem szabad magunkra haragítanunk mindenkit és nem szabad engedni, hogy elmond­hassák azt, hogy Magyarország titokban, nyil­vános kiirás nélkül egy államtitkár, JBöekh állam­titkár, Pikker Ugynökkel egyetemben átadta ezt az ezer milliókat érő vállalatot, a világ legha­talmasabb vállalatát, egy D'Arcy cégnek. Tessék nem titkosan, hanem a világsajtó igénybevételé­vel nyilvános pályázatot kiirni és megmozdítani a világ tőkéjét, amely ha elmegy Mezopotá­miába, Kolumbiába, Obiéba és Texaszba és a többi országokba, akkor eljön hozzánk is. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Hivatkozom arra, hogy ez nem pártkérdés. A pénzUgyminister ur ezt készen találta. Arra kérem az ország érdekében és az etikai alap érdekében, amelyre mi helyezni akarjuk Hege­dűs pénzUgyminister urat, hogy vonja vissza ezt a javaslatot, illetve ne ragaszkodjék ahhoz, hogy ezt ma fogadjuk el; fogadjuk ezt el négy vagy hat hét múlva, mikor ez a javaslat megérik és K évi december hó 20-án, hétfőn. a közvélemény tisztában lesz evvel a kérdéssel és én akkor, ha jónak fogom látni, akkor ismét hozzászólok, mert a szerződés ismét idejön a Nemzetgyűlés elé. Arra kérem csak önöket, a Nemzetgyűlés t. többségét, hogy ne csináljanak ebből pártkérdést, hanem nézzék a nemzet érde­két és ne fogadják el a jelentést. (Élénk he­lyeslés a szélsobaloldalon.) Elnök : A pénzUgyminister ur kivan szólni. Hegedüs Loránt pénzUgyminister: T. Nem­zetgyűlés! Nem vagyok még a Nemzetgyűlés vitáihoz hozzászokva, ezért bocsánatot kell kér­nem, ha nem tudom esetleg a helyes hangot eltalálni. De azt kell mondanom, hogy Ereky t. képviselőtársam jóhiszeműségével valaki vissza­élt, és valaki őt felültette, mert máskép nem tudom elképzelni, hogy előállt volna evvel a kritikával. Állandóan azt emlegette, hogy meg­vakarja a dolgot és megnézi, ki áll mögötte. Es amikor megvakarta és látta, hogy senki más nem áll mögötte, mint az angol-perzsa társaság, hogy itt nem szerepel Budapest semmiféle utcája, amikor látta, hogy ott vannak az aláirások, akkor megint csak a Rombach-utcát emlegette és mindenféle kenésekre tett célzást. Ez a vál­lalat Anglia egyik legnagyobb vállalata. Óriási cég. Mindenki tudja a tisztességét. Ereky Károly : Nem vontam kétségbe ! Hegedüs Loránt pénzUgyminister : Senki nem áll más mögötte, csak az angol-perzsa társaság ; itt tehát nem lehet liombach-utcát keresni. Bocsánatot kérek, ez nem járja. Hogy állunk akkor Angliával szemben, ha meggyanúsítjuk Anglia egyik legnagyobb vállalatának tisztessé­gét? (Felkiáltások a szélsobaloldalon: Nem azt gyanúsította ! Tudni akarjuk, ki van mögötte !) Benne van a szerződésben, hogy ki áll mögötte. Ereky Károly .* Szindikátus nem áll két em­berből ! Hegedüs Loránt pénzUgyminister : A szindi­kátus ugyanaz, mint az angol-perzsa vállalat. Ezt méltóztassék tudomásul venni. Beszédének egy része a román petróleum­forrásokra vonatkozott. Erre nem válaszolok, mert ennek ehhez a dologhoz semmi köze nincs. De bocsánatot kérek, hogy megtámadta Böckh Hugó államtitkárt, ami igazán nem járja. (Ugy van! a jobboldalon.) Böckh Hugó államtitkár egyike a mi legkiválóbb szakembereinknek. Neki köszönhetjük, hogy Magyarországnak ma ilyen kincsei vannak, senki másnak. A legtisztább kezű emberek egyike. Visszautasítom, hogy itt bármely tisztviselő tisztességét ilyen módon meg­gyanúsítsák. (Elénk helyeslés a jobboldalon. Fel­kiáltások a szélsőbaloldalon : Nem gyanúsítot­ták !) Most már rátérek arra, miért nincs igaza a t. képviselő urnák. On összezavar mindent, amit rosszul elolvasott. (Derültség.) A földgáz­kérdésben a helyzet a következő. Ezt a kincset Böckh Hugó államtitkár ur teremtette meg. En magam tiz évig dolgoztam a földgázUgyben, az-

Next

/
Oldalképek
Tartalom