Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.
Ülésnapok - 1920-128
A Nemzetgyűlés 128. ülése 1920, Ebben a gyászos pillanatban azonban az én lelkemből, és azt hiszem az egész Nemzetgyűlés lelkéből fel kell hogy fakadjon a földkerekségen lakó összes magyarok imája : »Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában. Hiszek egy isteni örök ig azságban, Hiszek Magyarország feltámadásában !« (A Nemzetgyűlés tagjai felállva kiáltják : Hiszünk ! Felkiáltások a szélsőbalon : Amen !) Elnök : A közjogi bizottság előadója következik szólásra. Balla Aladár előadó: T. Nemzetgyűlés! A külügyi bizottság előadójának ékes szavaihoz, mindnyájunkat megható kijelentéseihez, kényszerűségből — mert a sorshúzás ugy döntött — nekem is, mint a közjogi bizottság előadójának, erről a helyről csatlakoznom kell. Kétszeresen nehéz a helyzet reám nézve, mert az én politikai multam és meggyőződésem mindig az ok- és sziikségnélküli háború ellen foglalt állást. A mostani katasztrófát előidéző nagy háborút is egész lelkemből mindig elleneztem. Kétszeresen katasztrofális tehát reám nézve, hogy a sors döntése folytán nekem is hozzá kellett járulnom ahhoz, hogy csatlakozzam a külügyi bizottság indítványához. Ezt méltóztassanak tudomásul venni. Elnök : A közgazdasági bizottság előadója következik szólásra. Jármy József előadó : T. Nemzetgyűlés ! Mint a közgazdasági bizottság előadója e szomorú pillanatban rövidre fogom szavaimat. Az előttem szólók kifejtették már mindazt, ami a szivünkön fekszik. Engedjék meg tehát, hogy kijelentsem én is, hogy kényszerűségből hozzájárulunk ahhoz, hogy a békét ratifikáljuk, mert hazánknak szomorú sorsa kényszerit arra, hogy ezt elfogadjuk. T. Nemzetgyűlés ! Ajánlom a ratifikálásnak elfogadását. Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Friedrich István! Friedrich István : T. Nemzetgyűlés ! Aki nálunk az utóbbi idők külsőségeit figyelte, az másra lehetett ^elkészülve, mint arra, ami itt bekövetkezett. Én ugy érzem, t. Nemzetgyűlés, olyasmit is mutattunk, amit nem lett volna szabad mutatnunk, és ennek a sok mutogatásnak volt azután az eredménye az, hogy az entente ilyen sürgető lett és annyira, türelmetlen volt velünk szemben. Nem akarom most vitatni azt, hogy az entente csakugyan megfenyegetett-e minket, ezt tegnap elintéztük magunk között, csak le akarom szögezni most azt, hogy én még mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy ennek a békeratifikálásnak megtagadása csakugyan veszélyt jelentene-e, ahogy azt az igen t. ministerelnök ur, a külügy minister és gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam velünk sejtették, , évi nov. hó 13-án, szombaton. 5 T. Nemzetgyűlés ! Amig idebenn az országban a Ligák és az egyesületek szónokoltak és megint csak szónokoltak, ameddig nagy ünnepélyes külsőségekkel narkotizálták a nemzetet befelé, addig kifelé nem történt, ugy látom, semmisem. Nem történt semmisem, ami ennek a nemzetnek ebben a történelmi órájában segítségére juthatott volna. Tehát minden, ami benn történt, az csak kongó üresség volt, lélek nélküli üresség, külsőség, minden komoly, minden konstruktiv eltökéltség és célkitűzés nélkül. Hogy kifelé miért nem tudtunk eredményt elérni, t. Nemzetgyűlés, ezt ebben a szomorú ünnepélyes órában nem akarom szóvátenni, sőt hiba volna ez részemről. De a történelem meg fogja állapítani és el fogja dönteni azt, hogy azt az egy esztendőt, amely a nemzeti hadseregnek Budapestre való bevonulása óta eltelt, tényleg kihasználtuk-e szorgalmasan, önérzetesen, megfelelő célkitűzésekkel, vagy pedig könynyelmüen elherdáltuk, elmulasztottuk. A keresztény nemzeti pártnak, t. Nemzetgyűlés, erre vonatkozólag szerény álláspontja és meggyőződése, hogy az a rendszer, az az államhatalom, amely ezt az esztendőt ilyen meddőén elmúlni hagyta, teljes egészében megérett a bukásra. Ennek a teljes rendszernek és államhatalmi rendszernek le kell vonnia ebből a konzekvenciákat. Az üres pózok és külsőségek és a narkotizálások helyébe jöjjön végre a megváltó, konstruktiv és a gazdasági erőkre támaszkodó politika. Akkor, amikor arról van szó, hogy ratifikáljunk, méltóztassanak nekem megengedni, hogy itt felhívjam ünnepélyesen a figyelmüket arra is, hogy idebent is kell^ ratifikálnunk : a jogrendet kell ratifikálnunk. És itt a kormányhoz intézek néhány szót. Ne a tegnapelőtti éjszakánál kezdje a jogrendnek ratifikálását, hanem nyúljon vissza odáig, ameddig az úgynevezett atrocitások találhatók, amelyek még nincsenek megtorolva. Sokat beszélünk most a Kárpátokról, a Tátráról, Erdélyről, mindenről beszélünk, de ritkán halljuk azt, hogy mit csináljon tehát ez a nemzet. Nem érzek hivatottságot arra, hogy e pillanatban tanáccsal szolgáljak, csak hangsúlyozni kivánom a keresztény nemzeti párt nevében, hogy vonzódjunk e katasztrofális pillanatokban a felé a nemzet felé, amely hasonló keresztet cipel, mint mi, a germán nemzet felé. Ne kacsintgassunk többé hóhérainkra, ne várjunk azoktól semmit sem, ne dűljünk be semmiféle ámításoknak sem, forduljunk el mosolyogva attól az utolsó entente-blöfftől, a népszövetségtől. Szent meggyőződésem, hogy az épen olyan blöff, amilyen volt a pacifizmus és a népek önrendelkezési joga. De egyet le akarok szögezni ebben a pillanatban. Azt, hogy ez a magyar nemzet nem mint legyőzött nemzet fekszik itt ma a francia imperializmus előtt, hanem mint egy félrevez^-
