Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.
Ülésnapok - 1920-132
A Nemzetgyűlés 132. ülése 1920. évi nov. hó 18-án, csütörtökön. 105 Az entente tehát, a-mint ő mondta, a kis népek protektoraképen lépett fel a monarchia ellen és azért indított háborút, mert Szerbiát a kivitel lehetőségétől a monarchia és Magyarország teljesen megfosztották. Mi az ententenak ezt az érvét most az entente-al szembefordíthatjuk és azt mondhatjuk, hogy ha az entente a kis államok protektora, vegye védelmébe ezt a lerongyolt, szerencsétlen és a háborúban ártatlan Magyarországot, épen ugy, ahogy védelmébe vette Szerbiát és szorítsa rá most a román és a jugoszláv kormányt arra, hogy adja vissza nekünk közlekedési eszközeinket, amelyek nélkül pusztaság vagyunk és gazdasági tekintetben elsorvadásra vagyunk ítélve. Hiszen a közlekedési eszközök minden államnak a vérkeringését alkotják és tudjuk azt, hogy ha a vérkeringés megáll, akkor az organizmus megszűnik működni és elhal. Magyarország közlekedési eszközeinek visszaszerzése ennek a szerencsétlen országnak létérdeke s épen ezért kérem a külUgyi kormányt, hogy a mai kedvező pillanatot felhasználva, tegyen meg mindent arra nézve, hogy a román királyi kormány a nekünk visszajáró vasúti anyagot, amelyet a jóvátételi bizottság jegyzékével máris nekünk ítélt, azonnal visszaadja. Nemcsak vasúti anyagunkról akarok azonban beszélni, hanem hajózási anyagunkról is, még pedig tengerhajózási anyagunkról. Az entente a békefeltételekben rövid öt sorban az osztrák-magyar monarchia egész hajóparkját lefoglalta, — tehát nem vette el — hogy majd a jóvátételi bizottság annyit utaljon ki az egyes ellenséges országoknak, amennyit azok a velünk folytatott háborúban veszítettek ; szóval amelyik százezer tonna hajóteret veszített, annak az osztrák-magyar hajótérből juttasson a jóvátételi bizottság százezer tonnát. Hajózási vállalatainkra reá is tette már a kezét az entente. Az Oriente, az Austro-Americana, a Libera, a Navigazione Triestina, legutóbb az Adria ma már olasz, illetőleg jugoszláv vállalatokká lettek. Két tengerhajózási vállalat maradt mindezideig magyar kézen : az Atlantica és a Levante, amelynek igazgatósága eddig minden utat megragadott, hogy ezekre a hajózási vállalatokra az entente egyik kormánya se tegye reá a kezét. Mondom, két magyar hajózási vállalat ma még effektive, tényleg a magyar kormány kezében van, miután ezeknek a vállalatoknak igazgatósága még ma is itt van Magyarországon, Budapesten, és a vállalatok Ugyeinek irányítása teljesen magyar kézben van, a vállalatok jövedelmeivel az olasz kormány ennek: a két igazgatóságnak itten elszámol. Nyilvánvaló tehát, hogy erre a két vállalatra az entente valószínűleg azért nem tette reá a kezét, mert az osztrák-magyar monarchia ellenséges államai már nemcsak kielégíttettek a tonnaveszteségek arányában, hanem még a tonnaveszteségeken felül is nagy hajóparkhoz jutotKEMZETGYÜLESI NAPLÖ. 1920—1921. — VII. KÖTE'J tak. Erre vonatkozólag szabadjon csak felhívnom a t. Nemzetgyűlés figyelmét arra, hogy Franciaország 150.000 tonnával több hajóteret kapott a német hajóparkból, mint amennyit a Németországgal szemben viselt háborúban veszített, Olaszország pedig 700.000 tonnával több hajóteret kapott vissza, mint amennyit az osztrák-magyar monarchiával viselt háborúban elveszített. Ëz a magyarázata, azt hiszem, annak, hogy az Atlantica és a Levante hajóstársaságokra az olasz kormány még nem tette reá a kezét. Egy másik körülmény is amellett szól, hogy ezek a hajóstársaságok magyar vállalatok maradhatnak, ha a magyar kormány lépéseket fog tenni és nem felejti el ezeket a közlekedési vállalatokat, még pedig az, hogy nagy elasz és angol tőkék igyekeznek érdekeltséget vállalni az Atlanticánál és a Levanténél és itt elhelyezkedni. Az a körülmény, hogy különböző nemzetiségű " tőkék versenyeznek, hogy ebben a két vállalatban érdekeltséget vállaljanak, szintén azt bizonyítja, hogy ezek a különböző nemzetiségű tőkék ezeket magyar vállalatoknak tekintik. Mert ugyebár, ha az olaszok olasz vállalatnak vagy az angolok angol vállalatnak tekintenék az Atlanticát és a Levantét, akkor nem igyekeznének nagy tőkékkel ott érdekeltséget vállalni. Mondom, a tonnatartalom-veszteséget tekintve, Olaszország, Franciaország és az összes többi ellenséges államok teljesen kielégíttettek, sőt még több tonnatartalmat kaptak, mint amennyit a háborúban veszítettek. Amerika, amelyet a békeszerződés értelmében szintén megilletne a háborúban elveszített hajótérnek pótlása, teljesen lemondott róla, hogy a német kereskedelmi flottából bármely hajót átvegyen, illetőleg kontiskáljon vagy a jóvátételi bizottság utján kapjon. Amerika, amikor lemondott, azt a magas etikai szempontot vallotta, hogy ő a nemzetek közötti szolidaritásnak, az eljövendő béke Ugyének árt azzal, ha a német" birodalom kereskedelmét hajóterének lefoglalásával tönkreteszi. Ez a magas etikai szempont az utóbbi időben Angliában is kezd a háborús politikai irányzat enyhülésével gyökeret verni, és bár tényleges eredményeket még nem mutathatunk fel, de ma már örömmel látjuk azt, hogy Anglia igenis rokonérzéssel viseltetik irántunk, és ha a külUgyministerium ezt az alkalmas pillanatot felhasználná arra, hogy az entente-nál interveniáljon, hogy legalább ezt a két hajó vállalatunkat megtarthassuk magunknak, azt hiszem, a felsorolt körülmények is azt mutatják, hogy ez az intervenció eredménnyel járna. Még csak egy dologra akarok röviden rámutatni, még pedig arra, hogy amikor én azt az óhajomat terjesztem a Nemzetgyűlés elé, hogy mi tengerhajózásunk egy részét mentsük meg, ne méltóztassék azt mondani, hogy ez utóié
