Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.
Ülésnapok - 1920-113
44 A Nemzetgyűlés 113. ülése 1920. Károlyi-féle néptörvény alapján irták ki s a névjegyzéket ezen törvény alapján állitották össze. A város polgársága ez ellen erélyesen tiltakozott. Gróf Zichy Gyula megyéspüspök őexeellenciájának vezetése alatt egy 900 tagú küldöttség ment a szerb kormánybiztoshoz, Raieshoz, ott tiltakozott a választások kiirása ellen és rámutatott arra, hogy ez a jelenlegi magyar törvények szerint törvénytelen. A kormánybiztos igyekezett bebizonyitani azt, hogy a küldöttségnek nincs igaza, hogy az ö álláspontjuk a helyes, mert — azt mondotta — a szerb megszállás alkalmával a Károlyi-féle törvények voltak Pécsen és Baranyában érvényesek, tehát neki újból ezt az állapotot kell visszaállítani. Dinich Vidor : És nem akar polgárt látni ! Perlaki György: De a kormánybiztos mégis megígérte azt, hogy távbeszélő-érintkezésbe fog lépni a belgrádi kormánnyal és annak a határozatától teszi függővé, hogy a választásokat kiirja-e vagy nem. Csodálatosképen a szerb kormány azt a választ adta Raies szerint, hogy a választások feltétlenül megtartandók. A polgárság továbbra is a legerősebb ellenállást fejtette ki a választásokkal szemben és több alkalommal tüntetett ellene. így meg akarom említeni azt, hogy Pécsen Szent István napját talán soha olyan fényesen nem ünnepelték meg, mint az idén. A székesegyház hatalmas temploma teljesen megtelt polgári elemekkel és igy tüntettek a szerbeknek ténykedése ellen. A választási névjegyzéket azután elkészítették és a kommunista lapok szerint 17.100 szavazót irtak össze. A szavazók közé felvették mindazokat, akik 21. életévüket betöltötték és hat hónapot töltöttek Pécsett. így természetesen a névjegyzékbe belekerültek mindazok a szerb tisztviselők, akik Pécsen a megszállás óta működnek. Sőt, sajnos, még az is megtörtént, hogy két ilyen renegát tisztviselőt, akiket nem is tekinthetünk most már a békeszerződós után magyar állampolgároknak, beválasztottak a törvényhatósági bizottságba. Még pedig beválasztották Rasic Gábor vármegyei főjegyzőt és Globinszky volt szerb tanítót. Hogy a választások megejtése után hány szavazatot adtak le, erre vonatkozólag különböző hírek vannak forgalomban. így a kommunista lapok azt állítják, hogy az első nap leadtak 5165 szavazatot, a második nap, amikor a lehető legerősebb terrorral kellett dolgozniok, — a kisiparosokat és a kiskereskedőket azzal fenyegették, hogy nem fognak náluk vásárolni és náluk dolgoztatni — állítólag 9100 szavazatot adtak le, tehát a két nap alatt a kommunista lapok szerint összesen leadtak 14.265 szavazatot, azaz 2600 szavazattal többet, mint amennyi szavazó tulajdonképen a választási névjegyzékbe fel volt véve. Ez is mutatja tulajdonképen azt, hogy az ő számadataik mennyire felelnek meg a valóságnak, évi szeptember hó 28-án, kedden. Tény az, hogy a polgárság teljesen távol tartotta magát a választásoktól és igy ezt a törvényhatósági bizottságot egyáltalában nem lehet ugy tekinteni, mintha az a város közakaratának megnyilatkozása lenne és annak joga lenne a város polgárságának a nevében is beszélni. Tehát az ily módon összeült törvényhatósági bizottsági közgyűlés választotta azután meg Linder Bélát polgármesternek és több olyan kommunistát, akik idekint a terrorcsapatoknak voltak a vezetői, városi tanácsnokoknak. Griger Miklós: Szégyelhetik magukat! Perlaki György: Rá kell térnem Linder Béla programmbeszédének egyes kitételeire. Dinich Vidor: Tudott beszélni? Perlaki György: Linder Béla a többek között a következőket mondotta (olvassa) : »Ez a mai nap sikere nemcsak helyi jelentőségű, hanem megbélyegzi az egész magyarországi rendszert.« Meskó Zoltán : Néhány spriccerrel többet ivott ! Perlaki György (olvassa): »Itt a fehér terrort nem vethetik fel és megszüntetjük azt is, ami odaát van. Van erőnk és hatalmunk hozzá és ezzel élni is fogunk. ISTem vagyunk hajlandók magyar királyosdit játszani.« Itt a terrorra hivatkozik, a terrort említi meg Linder, azt hiszem, ha valaki hivatkozhatik reá, akkor Linderék egyáltalában nem hivatkozhatnak terrorra, hiszen olyan terrort sehol sem fejtettek ki és talán nálunk a lehető legnagyobb elkeseredés napjaiban sem volt olyan terror, mint a milyen jelenleg Pécsen tulajdonképen clivik. A választások alatt a kisiparosokat és a kiskereskedőket megfélemlítették, a tisztviselőkre ráfeküdtek és azzal fenyegették őket, hogy családtagjaikkal együtt 24 óra alatt kitoloncolják őket, ha a választásokon nem vesznek részt. A vezető embereinket letartóztatták és igy azután a polgárság vezető nélkül állva, nem tudta tulajdonképen, hogy mit csináljon. Igy, sajnos, a legutóbbi napon Mosonyi oldalkanonok urat, azután Buzássy főgimnáziumi igazgatót, Föniczy főszolgabírót, Ruzsinszky Bélát, a keresztényszocialisták vezetőjét a lehető legkegyetlenebbül megverték, ugy hogy ezek közül többen halálos betegen feküsznek. Meskó Zoltán : Mit szól az entente-misszió hozzá ? Perlaki György: Azután olyan terrorra is tértek át, amelyet már nem is lehet terrornak nevezni, hanem szoros értelmében vett bestialitásnak. Azért, mert mi magyar nemzetgyűlési képviselők, akik a megszállott területről származunk, fel merjük emelni tiltakozó szavunkat, azon dolgok ellen, amelyek ott lenn történnek, családtagjainkat tartóztatták le. Elvitték az anyát négy gyermeke mellől és arra kényszeritik, hogy válópert indítson a férje ellen. (Mozgás.) Hivatkozhatom még arra is, hogy ezek a