Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-126

482 A Nemzetgyűlés 126. ülése 1920 társadalmi rend az, melyben az egyiknek 100.000 bold földje van csak azért, mert véletlenül gróf­nak született; a másiknak pedig tyúkólra sem futja, mert szalmakunyhóban ringott a bölcsője. Csúnya világ az, mikor egymás tőszomszédságá­ban áll nyomor és fényűzés : itt selyemruhák, ott kolduscafatok ; itt csipkefüggönyök, ott újság­papírral beragasztott törött ablaküvegek ; itt fényes csillárok a szalonokban, ott arasznyi penész a sötét pincelakásokban ; itt párfőm, ott nyirok és rothadás. Ez az egyenlőtlenség nem lehet isteni akarat. Ezt a bűn szülte. Ilyen világot bűn volna visszasírni. A régi világ végre nem a munka világa volt. Pedig a munka a megélhetés egyedüli jogcime Szent Pál szerint : »Aki nem dolgozik, ne is egyék.« A régi világban azonban gyakori eset volt, hogy valaki sokat dolgozott, de csak keveset és rosszat evett. És gyakori eset volt az is, hogy egy gazdag grófi fiu két millió koro­nát veszített kártyán egy éjszaka, (Ugy van!) hogy egy magyar mágnás egész teleket át­lumpolt Parisban s mindössze annyi munkát végzett, hogy aláirta a hazájából érkező pénz­összegek szelvényeit. (Felkiáltások: Károlyi!) A régi világ a herék világa volt, akik olyan tőké­ből éltek, amely az ölükbe hullott, amelyért sohasem dolgoztak, hacsak az nem munka, hogy valaki a jószágkormányzótól átvett összegekről nyugtát ír és aranyait a tűzmentes kasszába zárja el.« Folytatnám. (Felkiáltások: Ez elég!) Te­hát nemcsak én beszélek igy, hanem orthodox katolikus papok, akik minden gyanú felett álla­nak. És ezzel csak azt akartam elérni, hogy ha a tisztelt gróf ur rólam mondja, hogy a beszé­demből a kommunisták hangját érzi, akkor mondja erről a tiszteletreméltó rendről is, amelynek az orthodoxiájában ő is feltétlenül megbízik. Menjünk tovább. Nem tart soká, még csak öt percig fogom igénybe venni a t. Nemzetgyű­lés szives türelmét. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondja gróf Széchenyi Viktor igen tisztelt ba­rátom (olvassa) : »És ezt a beszédet nem egy Budapestről kiküldött zsidógyerek, hanem egy katolikus pap, a szeretetnek, a megértésnek a papja, az Istennek felkent szolgája mondta el itt a Nemzetgyűlésen.« (Helyeslés jobb felöl.) Kerekes Mihály : Az igazság leszögezése kell ! Griger Miklós : Világos, hogy az igen tisz­telt képviselő ur ezzel a megjegyzéssel papi becsületemben akart érinteni, (Egy hang a kö­zépen' Azt nem lehet!) -és leckéztetni akart engem. Engedelmet kérek, hogy mi a papnak a hivatása, arra vonatkozólag nem kérek a gróf uraktól leckét. Én a teológiát már elvégeztem és meglehetős jó eredménnyel .végeztem el. (De­rültség.) Es épen ezen teológiai tanulmányaim során ismerkedtem meg például XIII. Leó pápa ama intelmével (olvassa) : »A szociális kérdés . évi nov. hú 11-én, csütörtökön. a jövő nagy kérdése, amelynek megoldásához mindenkinek hozzá kell járulnia, s főleg kívá­natos, hogy a papság aktiv részt vegyen minden mozgalomban, melynek célja a kisemberek élet­viszonyait javítani, azon rétegekét, melyek arcuk verejtékével keresik mindennapi kenyerüket.« (Helyeslés. Zaj.) XIII. Leó pápa feltétlenül nagyobb tekintély, mint akármelyik gróf ur. (Derültség.) S ezt a rendelkezést feltétlenül üdvösnek ismerem el . . . Schandl Károly : Az is gróf volt ! Csernus Mihály : Nem mint gróf beszélt ! Griger Miklós : . . . azért mert a szociális kérdés nemcsak gyomorkérdés ; de még ha csak tisztán gyomorkérdés volna is, akkor is kellene a papságnak vele foglalkoznia, mert régi dolog, hogy a szívhez és a lélekhez igen sokszor a gyomron keresztül vezet a legrövidebb ut. (Ugy van '.) A szociális kérdés tehát nemcsak gyomor­kérdés, hanem a keresztény jognak, a keresz­tény erkölcsnek, a keresztény civilizációnak, a keresztény kultúrának kérdése; sőt, mivel — amint azt egy igen szellemes püspök mondja — az erények nem annyira a legmagasabb társa­dalmi rétegeknek palotáiban és viszont nem is a legalsó néprétegeknek, a nyomorgó szegény­ségnek kunyhóiban találhatók fel, hanem a jól szituált középosztálynak polgári házaiban, épen azért a szociális kérdés eminenter lelkipásztori kérdés, a lélekmentés kérdése. (Helyeslés.) S ezt az apostoli munkát végzem itt akkor, amikor törvényhozói működésemben arra törekszem, hogy a szegénységet, amennyire emberileg le­hetséges, anyagilag rendezett viszonyokhoz se­gítsem és ezáltal a bűnalkalmaknak számát csökkentsem. (Élénk helyeslés.) S ebben a mű­ködésemben senkitől nem kérek tanácsot, ha­nem papi lelkiismeretem szavát követem. Ezzel el is búcsúzom gróf Széchenyi Vik­tor képviselőtársamtól, még pedig a következő megjegyzéssel. Gróf Széchenyi Viktor képviselő­társam azt mondotta rólam, hogy : »Nagyon sok igaz volt abban, amit t. képviselőtársam — már mint én — tegnap elmondott.« Én is azt mondom, hogy nagyon sok igaz volt abban, amit gróf Széchenyi Viktor elmondott. Amit ő a földbirtokreformról elmondott, azt az első betűtől az utolsóig aláírom. S mikor ezt konstatálom, örömömnek adok kifejezést afelett, hogy mégis csak lesznek olyan terrénumok, ahol találkozhatunk, s kezet kézbe téve, közösen küzdhetünk a haza javáért. (Elénk helyeslés.) Most rátérek Pallavicini György őrgróf úrra. (Halljuk! Halljuk!) Vele csak igen röviden kívánok foglalkozni; nem azért mintha ő közelebb állna szivemhez, mint Széchenyi Viktor igen t. barátom. Erről szó sincs. (Derültség.) Pallavicini őrgróf ur is kegyes volt beszédemre reflektálni, de nem nagyon kegyesen. (Derültség.) Azzal reflektált többek

Next

/
Oldalképek
Tartalom