Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.
Ülésnapok - 1920-125
A 'Nemzetgyűlés 125. ülése 1920. évi november hó 10-én, szerdán. 451 szembehelyezkedik a kormány politikájával s a vármegyében a régi liberális szellemet akarja állandósitani 1 2. Van-e tudomása a kormánynak arról, bogy a főispán a keresztény pártok vezérférfiai ellen politikai hajszát indított ? 3. Van-e tudomása a kormánynak arról, hogy a főispán a cenzúrát saját politikai érdekeinek szolgálatába szegődtette ? 4. Van-e'tudomása a kormánynak arról, hogy a főispán Haller István kultuszminister és dr. Kutkafalvy Miklós államtitkárral szemben súlyosan megsértette a tekintélyt, megszegte a fegyelmet és oly nagyfokú tiszteletlenségről tett tanúságot, hogy távozása a főispáni székből politikai és társadalmi okokból is sürgősen kívánatos ? 5. Hajlandó-e a kormány a felhozott indokok alapján Turánszky Lászlót, Zemplén vármegye főispánját ezen állásától sürgősen felmenteni s helyébe egy olyan férfiút kinevezni, aki nemcsak a kormány, de a vármegye bizalmát is teljes mértékben birja ? (Helyeslés a baloldalon.) Bernáíh Béía : Zemplén vármegye ragaszkodik hozzá. (Zaj.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a ministereinök urnák. Szmrecsányi György képviselő ur a házszabályok 215. §-a alapján szót kért. A szó őt megilleti. Szmrecsányi György : T. Nemzetgyűlés I Taszler t. barátom beszéde alatt több közbeszólás hangzott el a túloldalról, amelyből én azt az impressziót merítettem, mintha részben az ő állításainak valódiságában, részben pedig az én állításaim valódiságában, melyeket közbeszólások alakjában tettem, kétkedés merülhetne fel. Ez olyan konzekvenciákat vont maga után, amelyek folytán kérem a t. Házat, méltóztassék tudomásul venni azt a bejelentésemet, hogy a Ház alelnöki méltóságáról ezennel lemondok. (Hosszantartó, meg-megujuló éljenzés és taps balfelől. Tapsok a jobboldalon.) Fangler Béla ; Kerekest választjuk meg alelnöknek ! (Zaj.) Elnök : Következik ? Gerencsér István jegyző : Kardos Noé ! Kardos Noé : T. Nemzetgyűlés ! Apátfalva községben az oláh megszállás alatt 1919 június 21-én elrendelték az összes igavonó állatok és gazdasági felszerelések rekvirálás át. Ezeket a gazdasági felszereléseket beszállították az állomásra és 23-án kellett volna azokat a vagonokba berakni. Ekkor akadtak olyan egyének, akik felizgatták a lakosságot, amely izgatottságában fegyvert fogott az oláh hadsereg ellen. 7.1 oláh. huszárt lefegyvereztek, 16-ot meggyilkoltak, a magyaroknál szintén volt kilenc fegyver és egy géppuska és ezekkel az összes fegyverekkel körülállták az apátfalvai határt, egy napig tartották azt, ugy hogy a határt az oláh hadsereg nem közelíthette meg sem Makó, sem Nagylak felől. Amikor a munició elfogyott, kénytelenek voltak feladni a harcot, mire az oláh hadsereg beözönlőit Apátfalva községébe. Bosszújában természetesen nem tanúsított irgalmat a néppel szemben és 42 ártatlan embert legyilkolt. Igaz, hogy ennél sokkal több volt az oláhok vesztesége, de akiket legyilkoltak, azok mégis ártatlanok voltak. Ezután az összes lakosságot összefogták, az iskolába, a községházához és a vasútállomásra terelték. Három napig tartott az ütés-verés, bilincselés. Három nap után szabadon bocsátották az elfogottakat, csak 86 embert vittek el Békéscsabára. Ezeket hosszú ideig Békéscsabán tartották, egyszer elvitték Debrecenbe, onnét megint visszaküldték Békéscsabára. Ekkor az oláh parancsnokság azt mondotta, hogy ha lefizetnek 150.000 koronát, szabadon bocsátják az összeseket. Voltak közöttük szegény emberek, akik nem birták a rájuk eső részt lefizetni, mire a jobbmóduak összeadták az egész pénzt, hogy a 150.000 korona lefizethető legyen. Amikor a 150.000 koronát lefizették, az oláhok nem tartották meg becsületbeli Ígéretüket, hogy valamennyit szabadon bocsátják, hanem csak 55-öt bocsátottak szabadon, mig 31 embert elvittek Gyulafehérvárra. (Zaj.) Benkő Gábor : Halljuk, magyarokról van szó ! Kardos Noé : Gyulafehérváron ezt a 31 embert elitélték 8—10---12—18 és 20 esztendőre. A volt külügyminister urnái ezeknek érdekében már többször szót emeltem, de még semmiféle választ nem kaptam. Ezért most interpellációt jegyeztem be abból a célból, hogy ezeket a szegény magyar testvéreinket vagy szabadítsuk meg a rab^ ságból, vagy ha még diplomáciai utón sem férkőz^ hetünk oda, akkor egyszerűen mondja meg a kül« ügyminister ur, hogy mi magyarok tehetetlenek vagyunk. Amikor ez az eset megtörtént Apátfalva köz' ségében, én is megtudtam Battonyán, hogy mi történt. Gróf Károlyi Gyula akkori volt ministerelnök Szegeden tartózkodott. Hozzá irtam tehát egy levelet, hogy amennyiben lehetséges, mentse ki ezeket a szegény embereket, hogy ne szenvedjenek ártatlanul. Ott volt akkor a francia parancsnokság, de levelemet valami hazaáruló elárulta az oláhoknak, akik erre, amikor Makóra ért a vonat, mindenkit leszállítottak róla és beküldték a közönséget a váróterembe, azután rájuk zárták az ajtót és azt mondották : Mielőtt kutatni kezdenénk, Battonyáról hoznak egy levelet — hogy ki irta, azt nem tudták és viszik azt a magyar ministerelnöknek Szegedre, adják elő ezt a levelet, nem lesz semmi bajuk. A szegény csendőrÓTmesterné, aki a levelet vitte, nagyon megijedt, talán félt, hogy őt is, engem is felakasztanak, ha előadja a levelet, ennélfogva lehúzódott egy sarokba, a levelet széttépte és az egészet megsemmisítette. Ezeknek a szegény embereknek érdekében, vagyok bátor a következő interpellációt előterjeszteni (olvassa) : >> Van-e tudomása a külügyminister57*
