Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.
Ülésnapok - 1920-112
íM À Nemzetgyűlés 112. ülése 1920, javaslat törvényerőre emelkedése elé akadályokat gördíteni. A kényszerhelyzet által teremtett uj adónemekre vonatkozó törvények mellett, melyekkel, mondhatni, minden nap foglalkozik a Nemzetgyűlés, bizonyos tekintetben megütközést keltett bennem az, hogy a pénzügyminister ur kénytelen volt a vármegyék háztartási költségvetése során fedezendő kiadások egy részét a vármegyékre hárítani és a kivetési százalék megállapítását a vármegyei törvényhatóságokra ruházni. Ez az intézkedés, mely a falu népének ujabb megterheltetését jelenti, nem lehet szimpatikus előttünk, de kénytelenek vagyunk belátni, hogy az utóbbi években óriási magasra emelkedett szükségletekkel, valamint a dologi kiadások terén mutatkozó óriási emelkedésekkel szemben nem állott módjában a pénzügyminister urnák egyébként védekezni. Mindazonáltal hangsúlyozni kívánom, hogy a kivetési százalék megállapításánál hasson oda a belügy minister ur, hogy ezen költségek a lehetőség szerint csak oly keretekig terjeszkedjenek, amelyek feltétlenül szükségesek, mert csak igy remélhetjük a vármegyei pótadó ugrásszerű emelkedésének megakadályozását. Mindannyian, de különösen a falvak népei keserűen tapasztalják a letűnt, szomorú, sötét idők mulasztásait, különösen a közlekedés terén. Akkor, amikor még olcsó anyag és olcsó munkaerő állott az államhatalom rendelkezésére, minden egyéb más célra, különösen pedig a féltékenyen körülbástyázott politikai célokra megvoltak a kidobálható millióink, csak a faluk népének létérdekét fegközvetetlenebbül érintő közutak fejlesztése terén volt mindig szűkkeblű. M'a ott állunk, hogy anyaghiány és a rendkívül magasra emelkedett munkabérek mellett még csak gondolnunk sem lehet arra, hogy úthálózatainkat tovább fejlesszük. A meglevő törvényhatósági és községi közlekedési utak a hosszú háború alatt annyira megromlottak, hogy azoknak legsürgősebb és legszükségesebb kijavítása évente 250 millió koronát igényel. Ezeket az utakat pedig feltétlenül meg kell mentenünk, mert ha nem mentjük meg, beláthatatlan időre tönkre lesz téve Magyarország egész mezőgazdasága. Ezen parancsoló körülmények közt indokolva látom a benyújtott törvényjavaslatban az 1890 : I. tc.-ben foglalt, a közúti adózásra vonatkozó rendelkezések módosítását, mely módosítás egyrészt súlyos, de másrészt az előbbi utadőzási rendszerrel szemben bizonyos tekintetben igazságos. Igazat kell adnom az igen tisztelt pénzügyminister urnák abban, hogy törvényhatósági érdekről lévén szó, igazságos, hogy a közutak fentartásáról elsősorban a törvényhatóságok, illetve a legközvetlenebbül érdekeltek gondoskodjanak és igy igazságos a munkakötelezettség kiterjesztése a gépgyárművekre, gőzekékre, motorekékre és gőzcséplőgépekre, mint olyan járművekre, amelyek leginkább igénybe veszik a közévi szeptember hó 27-en, hétfőn* utakat, s amelyek emellett a közmünkakötelezettség alá eső igavonóállatok létszámát csökkentik, illetőleg azokat nélkülözhetőkké teszik. De engedtessék meg nekem, t. Nemzet- . gyűlés, hogy bizonyos mértékben aggályaimat fejezzem ki a közmunkák lerovásának módozatai tekintetében. Különös fontosságot tulaj donitok annak a helyes és igazságos megállapításnak, hogy a községi közmunkákból mennyi érték rovandó le kötelezőleg és mennyi az, ami természetben váltandó meg. Teljes tudatában vagyok annak, hogy a mai óriásinak látszó kézi- és igásnapszámbérek mellett a közutak fentartásánál még nagy fontosságot játszik a természetbeni szolgáltatás ; de épen ez az, ahol ami derék, szorgalmas kisgazdaközönségünkre háramlóit mindig a legnagyobb feladat. Mert, t. Nemzetgyűlés, bár-' milyen hivatalos vagy hivatalosnak látszó eset adta is elő magát a községekben, avagy bármilyen hivatalosnak látszó ügyben eljáró férfiú jelent is meg a községben, minden egyes esetben fórspontra van szükség, és különösen most, hogy szén- és mozdonyhiány miatt vasutaink, különösen a vicinális vonalakon, ritkán közlekednek, ennélfogva mindig csak az igavonó állatokkal rendelkező kisgazda az, akit előrángatnak és akit elvonnak nemzetfentartó munkájából, hogy az illető urat hivatalosnak látszó, de igen gyakran csak magánügyében, egyik községből a másikba vigye. (ügy van! jobbfelöl.) Azért tanácsolom, t. Nemzetgyűlés, hogy a közmunkák természetbeni szolgáltatásánál, melynek megállapítása most már a törvényhatósági bizottságokra lesz ruházva, a legnagyobb körültekintéssel kell eljárni, és a megváltási érték kiszabásánál a kereskedéssel foglalkozókra nagyobb százalék rovandó ki ; mert elvitathatatlanul igazságos az, hogy miután ők igavonóállattal nem rendelkeznek s igy mentesítve vannak a folyton előforduló igásnapszám szolgáltatásától, legalább a közmunkák váltságánál nagyobb részt vállaljanak magukra. T.- Nemzetgyűlés ! Az a mérhetetlen nemzeti szerencsétlenség, amelyet a reánk erőszakolt béke idézett fel, amelynek következtében összes számottevő erdőinktől megfosztattunk, természetszerűleg követeli, hogy összes területeink befásitásáról és azok szakszerű kezeléséről a lehető legnagyobb mértékben gondoskodjunk. E tekintetben előrelátó gondoskodást találunk az indemnitási törvényjavaslatban, amidőn felhatalmazást kivan adni a földmiveléstigvi minister urnák, hogy az állami kezelésbe átvett vagy ezentúl állami kezelésbe átveendő erdőterületekre nézve az állami kezelésért az erdőbirtokosokat terhelő átalányt az 1898 : XIX. te. 19. §-a értelmében az 1920—1924-es ötévi ciklusra az 1910— 1914-es ötévi ciklusra nézve jövedelmezőségi osztályonként megállapított költségek tízszeresében kívánja megállapítani. Ezt a megállapi-