Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-124

A Nemzetgyűlés 124. ülése 1920. évi november hó 9-én, kedden. 397 kellene hagyni, hanem a nagybirtokok olyan tulajdonosaira gondolok, akiket csakugyan meg kellene hagyni annak a birtoknak élvezetében. így például az iskolák, a kollégiumok, a tanítórendek földjei maradjanak érintetlenül, (FelMáltások balfelöl : Ez benne van a javaslatban !) mert azok erős, hatalmas kulturtényezők. sőt ahol ilyen kollégiumoknak nincsen földjük, azoknak is adassék birtok, hogy egyszersmindenkorra függetlenekké váljanak akármilyen szociális mozdulat esetében attól, hogy őket azután mások tartsák el. Ugyanígy volnánk az apácazárdákkal szemben is, mert hiszen méltóztassék csak megnézni a mi keresztény politikánkat : mennyire az önzés és nem a keresztény önfeláldozás uralkodik azon ! Ezek a kis apácazárdák, amelyek nagyon hasznos szolgálatot "végeznek a nőnevelés terén, a káptalanoktól, püspökségektől még pénzért sem igen kapnak ellátást, élelmiszereket és más egyebeket. Ahhoz, hogy mi keresztény Magyarországgá legyünk, szükség van arra, hogy csakugyan az áldozatokban is keresztényekké legyünk. Mondom, nem akarok igy szekularizálni, viszont azonban én, aki ennyire konzervatív, szinte reakcionárius vagyok ezen a téren, hogy a vallásfelekezetek iskoláit, természetesen felekezeti különbség nélkül, jól dotáljuk és teljesen függetlenné tegyük, a debreceni kollégiumot épen ugy, mint a székesfehérvári vagy a zirci rendnek iskoláit, vagy a veszprémi piaristákét, mondom, én, aki felekezeti különbség nélkül tartom ezt szükségesnek, amenynyire konzervatív vagyok ezen a téren, viszont annyival kevésbé látom be, hogy egyetlenegy ember, vagy egyes emberek kezén maradjon ilyen horribilis, óriási nagy birtok. Méltóztassék megnézni, hegy ha ezek a birtokok azután kisemberek kezébe kerülnek, ahol a jólét tanyát üt, azok a produkciók, amelyeket ők kihoznak a drága anyaföldből, ott is maradnak, ott fogynak el, az ottani iparosok, az ottani tisztviselőkfogják élvezni, jórészét az állam fogja azokat adóban elvehetni. De az egyéni nagybirtokok tekintetében, amelyek politikailag is veszedelmesek, mert igen sok olyan akcióra csábítanak, igen sok olyasminek a kiindulópontja lehetnek, ami káros egy nemzetre nézve : ezekkel szemben nem tudok semmiféle olyan szempontot felhozni, mely akkor, ha arról van szó, hogy a birtok a föld népének kezére jusson, és pedig megfizetett áron, akkor olyan sokat gondolkozzunk azon, hogy mennyi vétessék el, hány részre osztassék és kinek menynyit adjunk ki. T. Nemzetgyűlés ! Teljesen önzetlenül kell eljárnunk, ugy mint a nemesség 1848-ban. Mert hiszen azért sem akarom őket megbántani, mert a főúri rendből ma is igen sok nemes gondolkodású ember van, aki tényleg azt tartja jónak, hogy az a föld mentül több olyan tulajdonná váljék, amelyen igenis, szép családi törzsek keletkezhetnek, de épen ezért a törvénynek nem kellene olyan féligmeddig valónak lennie, olyan bátortalannak, félig késznek lennie, amely, ha akarjuk, a végrehajtásban teljesen illuzóriussá tehető és amelyet csak a nagyon jó végrehajtással lehet tulaj donképen valamivé tenni. (Ugy van ! a jvbboldalon.) T. Nemzetgyűlés ! Nagy hibája ennek a törvényjavaslatnak az, hogy az igényjogosultságot nem állapítja meg. Ezt meg kellene állapítani, mert hiszen helytelennek tartom, hogy ezt attól tegyük függővé, hogy az egyébként jogosultaknál, amilyenek a vitézségi érmesek, a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák, még külön megállapítsuk, vájjon közérdek-e, hogy ezek is földet kapjanak. Ezt én nem tartom helyesnek, mert már a törvényben eleve is meg lehet állapítani azt, hogy igenis közérdek az, hogy ezek földet kapjanak. Ha pedig közérdek, akkor soroltassék fel, mondassék meg, hogy mi jár nekik. Ha ez igy kategorikusan meg lenne állapítva a törvényben, akkor nekünk nem volna szükségünk ilyen különös extra bíróságra, mint a földbirtokot rendező bíróság. De ez veszedelmes is. Én semmiféle birói rendszert nem ismerek el jónak, ha az nem a rendes bíróság rendszere. Mindenféle kivételes bíróságot perhorreszkálok, mert az a rendes bíróság tekintélyének rovására megy. Ha arról van szó, hogy ítéljenek az életem, a vagyonom felett, mindenem felett, nyugodtan bocsátom magam a magyar bíróság ítélkezése alá. Annak a bíróságnak azután, ha preciz, szabatos, imperativ törvény lesz, amely megmondja, hogy kinek mi jár, kinek mi a kötelessége, igenis módjában van a törvény alapján adjudikálni mindent, mindenkitől és mindenkinek, azoktól, akiknek nem jár, azoknak, akiknek jár. Elhibázott arisztokratikus rendszerű elv az, hogy itt bizonyos érdekek külön bíróságokra bízassanak. Egy modern, igazi polgári országban azt sem lehet megengedni, hogy udvarnagyi bíróság legyen, (Ugy van I jobbfelöl.) tartozzék mindenki a nemzetnek, az államnak törvényes, rendes bírósága alá. (Ugy van ! Taps a jobboldalon.) De ha ezt nem akarja Nemzetgyűlés és nem akarják azok, akik ezt a különös bíróságot, amely az államnak hat milliójába fog kerülni és amelynek költségeiből sok szegény embernek vehetnénk földet, ha nem akarnák azt a munkát a rendes bíróságra bízni, amelyet ez ellátna azért a fizetésért, amelyet különben is kap, akkor sokkal jobbnak tartom, hogy a földmivelésügyi kormány hajtsa végre ezt a rendeletet. Ez nagyon könnyen lehetséges, mert ha szabatosan megállapítjuk, hogy kinek mi a joga, s hogy kinek mi jár, akkor a földmivelésügyi minister nagyon jó helyzetben van, de még ha diszkrecionális jogot is bízok a földmivelésügyi kormányra, akkor is megnyugszom, hogy azt jól fogja teljesíteni, mert módomban van itt a Házban abban a pillanatban leszavazni, amint a. funkciót nem helyesen tölti be. (Ugy van ! Ugy van ! jobbfelől.) Ha tehát becsületesek vagyunk, ha őszintén, hátsó gondolat nélkül akarjuk a földbirtokot reformálni, amikor meg akarjuk mondani, hogy kinek mi jár és meg is akarjuk adni mindenkinek, akinek jár az a birtok, teljes fizetésért, — ha ezt