Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-124

A Nemzetgyűlés 124. ülése 1920. évi november hó 9-én, kedden. 381 araiért a földbirtok reformját elővettük — a nép földszükségletét. (Ugy van! jubbfelöl.) Ez nincs valóságban biztosítva, ne álltassuk azzal magunkat ; hiszen ez attól függ, hogy ki hajtja végre ezt a földreformot. Ez a földreform olyan, hogy attól függ, ki a végrehajtója; ha jön egy szélsőséges végrehajtó, akkor az el tudja venni az utolsó vékást is a tulajdonostól, viszont jöhet olyan, aki az összesség arányát tartja szemelőtt s aki nem ad senkinek semmit. Én nem vagyok jogászember, de azt mondom, hogy sokkal rövidebbnek kellett volna lennie a földreformnak, szűkebb szavunak, azonban egyenesebbnek, nyíltabbnak ; meg kellett volna mondani azokban a paragrafusokban, hogy mit akarunk; nem szóvirágokkal hosszú szószt kellett volna nyújtani hozzá: hanem velős szavakban megmondani, kinek mit akarunk adni és ezt biztosítani kellett volna a részére. T. Nemzetgyűlés ! A magyar földet őseink — mint tudjuk — vérrel szerezték. A magyar történelmen végigvonul mindig az a kitétel, hogy ha valaki a hazában a háború alkalmával vitézül viselkedett, akkor az jutalomban részesült. A jobbágyság története azt mutatja, hogy a jobbágy azért nem jutott földhöz, mert neki nem kellett feltétlenül háborúba mennie valamikor régen. Ez azonban ma megváltozott, mert hiszen az általános védkötelezettség alapján mindenkinek be kellett vonulnia a háború alatt és mindenkinek ott kellett lennie a harctéren, eltekintve attól, aki lógott és nem ment, megszökött stb. — azonban a védkötelezettség meg volt. Rupert Rezső: Az 1700-as évektől a jobbágy volt a katona. Kerekes Mihály : T. Nemzetgyűlés ! Ha most azt látjuk, hogy kik voltak ott a harctéren, akkor én elmondom és leszegezem újra azt, amiért osztály elleni izgatás címén folyik ellenem az eljárás, hogy igenis az, akinek nem volt egy kapavágásnyi földje hazájában, annak a lövészárokba kellett mennie, mert azt semmiféle címen nem tudták felmenteni a világháború alatt. Ha ez igaz, t. Nemzetgyűlés, és igaz az, hogy a történelemből levezetve, elismerem : joggal, az ősi birtokok nagyrésze vitézségi jutalom volt, ha ezt elismerem, akkor el kell ismernem azt is, hogy most a magyar nemzet minden fia vitézül verekedett és ha vitézül verekedett, akkor biztosítani is kell neki azt a kis földet, amire neki a saját és családja fentartása céljából szüksége van. T. Nemzetgyűlés ! Tudjuk nagyon jól, hogy nálunk csak azért nem ment keresztül a földosztás eddig, mert hiszen ezt megakadályozta az az átkos kommün, megakadályozták a forradalmak, és igy tovább. A többi országokban ez már keresztülment és pedig sokkal radikálisabban, mint ahogy Magyarországon akarjuk megcsinálni. (Felkiáltások johbfelöl : Ugy van ! Például Bulgáriában !) T. Nemzetgyűlés! A magyar nép gondolkodásával az ingyenföld ellenkezik. Azonban mégis gondolkoznunk kell afölött, hogy az évezreden keresztül azok, akik donáciőban kaptak földet, kapták-e ezt valamiért? Nem kapták egyszerű vitézségért, tegyük fel; de kapták — mint mondtam — a szatmári békekötésért is és kapták a Kákóczi elárulásáért, és igy tovább, sokan kaptak a királyválasztás alatt is földet. Szóval, ezért nem fizettek mást ezek a tulajdonosok, hanem csak tisztán és kizárólag odaadták a hazafiságukat, elárulták a nemzetet a Habsburgoknak és azért kapták a nagybirtokot. (Ugy van ! jobb felöl.) Mindezek ellenére mi biztosítani kívánjuk a föld népe részéről azt az összeget, amit megér az a föld ; de le kívánjuk szegezni annak a szükségét is, ahogy e törvényjavaslatban pedig legyen kimondva egyenesen és világosan, hogy joga van a földhöz annak a népnek, annak a szegénynek, akinek nincs egy kapavágásnyi földje sem. (Egy hang a szélsöbaloldalon : Megvan !) T. Nemzetgyűlés! Azt is elismerem, hogy a multakban a főpapi, káptalani stb. birtokoknak igenis voltak rendeltetései. Huber János: Ma is van! Kerekes Mihály: Volt rendeltetése a főúri birtokok egyik-másikának is. Ugyebár, a háborúk alatt katonákat állítottak ki, az oktatás költségeit is kellett jórészben viselniök stb ; hiszen nemes hivatást töltöttek be e téren. Most azonban, t. Nemzetgyűlés, disztingválni kell ezen a téren: az állam vette a terhet a nyakába, a katonáskodást pedig az általános védkötelezettség alapján a nemzet veszi a nyakába, ezeknek a kivételeknek tehát meg kell szűnniök és pedig olyanformán, hogy a föld legyen a népé, a nép pedig fizessen ezért egy tisztességes hozamot. Tartsuk fenn természetesen azokat a vallási alapokat, mert hiszen azokra szükség van, de mint olyanokat tartsuk fenn, mert hiszen ma tény az, azokat, hogy a zsidó bérlők kezébe mentek át a vallásalapitványi földek. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a jobboldalon. Felkiáltások : Most is ugy van! Ugy látszik, ezután is ugy lesz!) A bizottság beszúrt egy módosítást, amely nekem nagyon feltűnt, amely szerint nem ismeri el egészen, hogy a vitézségnek az a fajtája, amikor valaki 52 hónapig ott harcolt és betegen jött haza, az elismerésre méltó, hanem csak az arany- vagy más vitézségi érem stb. tulajdonosát illeti az elismerés. A vitézségi érem, igenis, elismerést érdemel, de azt is tudjuk, hogy a vitézségi érmek egyrészét igen sok amolyan tisztiszolga-féle is megkapta; elismerem, hogy az is vitézül verekedett, azonban nem lehetne azt megállapítani, hogy ki volt vitézebb, az-e, aki a vitézségi érmet kapta, az-e, aki eleBett, az a hadiözvegy-e, aki idehaza maradt, az-e, aki