Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-124

A Nemzetgyűlés 124. ülése 1920. törvényjavaslat, amely kihatásaiban, következményeiben szinte kiszámíthatatlan, azt hiszem, hogy a földbirtok helyes megoszlásáról szóló ez a javaslat az elsők között foglalhat helyet. (Ugy van! Ugy van!) Hiszen ettől a javaslattól rendkivül sok függ, valamint attól is, hogy azt jól vagy rosszul oldják-e meg. Ha ez a javaslat jól oldatik meg, akkor ez a jólétnek, a konszolidációnak, a békének lehet szülőágya befelé, kifelé pedig az elismerésnek, a tekintélynek magvát hintheti el és ami ezzel nagyon közeli kapcsolatban van, illetőleg ezzel teljes összefüggésben és amire nekünk rendkivül nagy szükségünk van a mai viszonyok között, a hitel kapuit is megnyitja előttünk. Mivel pedig ilyen rendkívüli fontosságú ez a törvényjavaslat, szent meggyőződésem szerint össze kell fogniok az összes társadalmi osztályoknak, hogy ez a kérdés oly alakban és oly mértékben oldassék meg, hogy kifelé elérje azt a hatást és azokat az eredményeket, amelyeket tőle várunk. Az állam összes társadalmi osztályainak tehát becsületesen össze kell fogniok, hogy ezt a törvényjavaslatot necsak törvényerőre emeljük, hanem majd az életbe is keresztül tudjuk vinni. Mikor ezzel a kérdéssel röviden foglalkozni óhajtok, a legobjektivebb szemüvegen kívánom nézni és vizsgálni azokat az okokat általánosságban — mert hiszen részletekben, történeti folyamataiban, ugy nemzetgazdasági, mint egyéb szempontokból nálam sokkal hivatottabbak már megvizsgálták — és különösen két momentumra kívánok rámutatni, amelyek szerintem nagyon is égetővé, nagyon is sürgőssé tették ezt a javaslatot, mely a 24-ik órának talán már utolsó percében nyújtatott be. Mindenekelőtt meg kell állapitanom, hogy Magyarország egyes-egyedül és kizárólag földmivelőállam, mely egész létfentartását tisztán a falura, a földbirtokra építette fel és melynek összes erőforrásai innen fakadnak. Ennek az államnak tehát összes berendezkedéseit ugy kell megszerveznie, hogy legelsősorban a legfonto- , sabb létfentartási eszközt, a falut, a földet kell számításba vennie. Hiszen ennek az országnak ipara még a teljes határok mellett is alig volt, a mostani csonka Magyarországon pedig ipari tekintetben szinte a nullával vagyunk határosak. Nincs posztónk, nincsenek gazdasági eszközeink, még a legszerényebb, a legcsekélyebb gazdasági eszközöket, az ekét, kapát, kaszát is alig tudjuk beszerezni, mert nincsenek erre gyáraink. Ha tehát a legfontosabb a föld, akkor minden erőnket arra kell fordítanunk, hogy ezt a földet a többtermeiés problémájának szolgálatába állítsuk be. Szerény véleményem szerint tehát mindazok az egyéb dolgok, hogy pl. kiknek mennyi földet adunk, csak segédeszközök abban a magasabb nemzetgazdasági kérdésben, hogy az országot a többtermelés nívójára emeljük, vagyis az országban a többtermelést oly fokra NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1920—1921. —- VI. KÖTET. évi november hó 9-én, Jccdden. 377 vigyük, hogy necsak a belső ellátást biztosítsuk, hanem a külföldre is exportálhassunk. Ide szerény nézetem szerint ugy juthatunk el, ha földhöz juttatjuk azokat, akik véres verejtékükkel öntözik a földet, mert az nekik édesebb, kedvesebb, és mert azon a földön, amely az övék, jobban tudnak dolgozni. Mert mi, akik falun élünk, tudjuk, hogy különbség van kapálás és kapálás, kaszálás és kaszálás közt. Másként fog az az ember dolgozni, ha tudja, hogy az a föld az övé, hogy azt gyermekeire hagyhatja, mint hogyha napszámban dolgozik. (Helyeslés.) De ennél sokkal szilárdabb és inkább megbecsülésre méltó ok szól még emellett. T. i. a munkát ugyebár órával is ki lehet fejezni. Az a munkásember, aki a szomszéd, vagy a földbirtokos földjére jár dolgozni, alig várja, hogy eljöjjön az óra, amikor munkáját be kell fejeznie. Hiába, nincs a földeken 8—10 órás munkaidő. Mit látunk reggeltől estig, amig a munka megy ? Ha az illető a saját földjét dolgozza : nem azt nézi ő, hogy mikor kel fel, és mikor nyugszik le a nap, hanem dolgozik amig birja, kihasználja az egész időt kora reggeltől késő estig; de még a holdvilágos éjszakán is végzi munkáját a saját kukorica- és krumpli-földjén, hogy a napját az uraságnál, vagy részes földjén tölthesse el. Sokan vitatják, hogy a nagybirtokot oltalmazni kell. Megjegyzem, hogy magam is azon az állásponton vagyok, hogy igenis a történelmi tradíciókat fenn kell tartani, de sokan a nagybirtokot nem ebből a szempontból védik, hanem mert szerintök a közellátás szempontjából a kisbirtok nem fog ugy termelni tudni, mint a nagybirtok. En ezt kereken tagadom. (Helyeslés.) Azt talán megengedném, hogyha holdankénti átlagos termésről van szó, a nagybirtok, amennyiben haladottabb gazdasági eszközöket tud alkalmazni a mezőgazdaságban, talán nagyobbat tudna felmutatni, tessék csak megnézni, hogyha kiveszek egy kisebb területet, egy 5—6 holdas területet, és azt átadom a kisgazdának, mit fog az abból kihozni. Mit visz el az kora tavasztól késő őszig a piacra, a legközelebbi városba, tojást, csirkét, malacot, korai krumplit, korai kukoricát ; nem is tudom mind elszámolni. Tehát evvel a közellátást sokkal inkább istápolja, mint a nagybirtok, amely ilyent megcsinálni már üzeménél fogva sem tud. Én tehát azon az állásponton vagyok, hogyha a falunak megadjuk a módot arra, ami őt jogosan megilleti, hogy t. i. ő is élhessen a kultúrának, a haladásnak azokkal az eszközeivel, amelyekkel a nagybirtokos él, aki képzettségénél, olvasottságánál fogva minden ujabb vívmányt alkalmaz saját birtoka kezelésében, ha a falu népének értelmét is ilyen irányban fokozzuk és megértetjük vele, hogy a haladást magát megállítani nem szabad, mert arra főképen a mezőgazdaságnál van szükség, akkor, ha az ő magasabb képzettsége a már meglevő 48