Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-121

260 A Nemzetgyűlés 121. ülése 1920. évi november hó 5-én, pénteken. Lovász János: T. Nemzetgyűlés! A meg­illetődésnek, a meghatottságnak hangján szólok, amidőn nekem megadatott az alkalom, hogy erről a helyről, mint első hozzá szólhassak ehhez a nagy horderejű törvényjavaslathoz. Bocsánatot keli azonban kérnem, mert egy olyan magas szárnyalású előadói beszéd után, amely tegnap itt elhangzott, amilyet még ezek a faiak igen keveset hallottak, igen nehéz hely­zetben vagyok, mivel azzal nemcsak lépést tar­tani nem tudok, hanem gondolatomban sem vagyok képes még távolról sem követni. Ennél­fogva szives elnézésüket kérem, hogy ha én, mint a népnek egyszerű gyermeke, a magam egyszerű szavaival fogom magamat most ki­fejezni. (Halljuk! Halljuk!) Mint a mezőgazda a májusi esőt, mint Noé a galambját, ugy vártuk már ezt a földbirtok­reformot a Ház asztalára. ( Ugy van ! Ugy van!) Vártuk, hiszen a négyéves háború, a for­radalom és a vörös uralom pusztításai után min­denki beláthatja, aki elfogulatlanul és önzetle­nül gondolkozik, hogy teljesen újjászületésre van szüksége ennek a megcsonkított, megtépá­zott nemzetnek. (Ugy van! Ugy van!) Újjá­születésre, még pedig nemcsak erkölcsi, politi­kai és pénzügyi téren, hanem mezőgazdasági téren is. A mezőgazdasági téren való újjászüle­tést csak ugy lehet elképzelni, amint az előadó ur is igen szépen kifejezte magát, hogy ha az a nagy tátongó űr, amely a nélkülözők és az élvezők között van, lehetőleg igazságosan, méltányosan kiegyenlittessék és áthidaltassék. Nem lehet cé­lom, nem is akarom, nem is tartom az időt most itt alkalmasnak arra, hogy a nélkülözők és az élvezők közötti ellentétet kiélezzem, nem jó szolgálatot tennék ezzel a hazának. (Helyes­lés.) Ugy, annyira-amennyire elmúlt a lázon­gásnak, elmúlt a gyűlölködésnek legalább csúnya, vad őrülete, ezentúl csak a keresztényi türelemnek, szeretetnek, megértésnek, különösen a megbocsátásnak az utján, teljesen magunkra hagyatva, teljesen magunkban bizva, egymást kölcsönösen megbecsülve, ur és paraszt kibé­külve, egymást szeretve, tisztelve, karöltve kell haladnunk. (Élénk tetszés, helyeslés és taps.) A megértésnek és megbocsátásnak ezen stációján én a legnagyobb örömmel üdvözlöm a földbirtokreformot a Ház asztalán. (Éljenzés) Üdvözlöm és a részletes tárgyalás alapjául elfogadom, mert remélem, hogy az be fogja hegeszteni azokat a tátongó sebeket, amelyeket ez a vérig agyonzaklatott nép már elszenvedett, és mert abban a reményben vagyok, hogy az a falu népének az igényeit és érdekeit lehetőleg ki fogja elégíteni, különösen pedig azért, mert azt remélem, hogy ezen az utón, ha csak némi­leg részben is, meg fogjuk találni a lelkek békéjét és nyugalmát. (Úgy van! Ugy van!) Fem tagadom azonban le, hogy fáj ne­künk az, hogy amikor mi önzetlenül, a legtisz­tább szándékkal erre törekszünk, még mindig vannak, nem itt a Nemzetgyűlésen, de a Nemzet­gyűlésen kivül, akadnak olyanok, akik ezért támadnak ugy minket, mint a mi szeretett vezé­rünket, ezt az izzó lelkű, meleg szivü minis­terünket is földosztó szocialistának nevezik. Ezzel szemben meg kell mondanom itt a nem­zet szine előtt azoknak nevében, akik engem ide küldtek, hogy mi a földbirtokreform után is még annál fokozottabb erővel, hűséges, oda­adó dolgozói és teherviselői akarunk lenni ennek a szegény, beteg anyánknak,^ ennek a megtépá­zott ezeréves hazánknak, (Elénk helyeslés.) Meg kell mondanom azt is ugyancsak azoknak nevében a nemzet szine előtt, hogy ne értsenek minket félre. Mi nem gyűlöljük. a nagybirtokokat, mi nem gyűlöljük a jobblétben lévő társadalmi osztályokat. Mi megmondjuk őszintén, igenis kell, hogy legyen nagybirtok, igenis kell, hogy legyenek társadalmi osztályok. Es mi ezt nem szóvirágnak használjuk, mert mi ezt vallásos meggyőződésből mondjuk és hisszük, hogy az embereket a társadalombán maga az isteni gondviselés helyezte el, mint ahogy elhe­lyezte az égboltozaton a csillagokat. Ott is az egyik tündöklő fénnyel ragyog, közvetlenül mellette a másik már homályban vesz el. Itt is, az emberi társadalomban is, az egyiknek kezébe királyi, nálunk ugyan ezidőszerint, mig a szabad királyválasztás meg nem történik, kormányzói pálcát adott, a másiknak meg csak koldusbotot. De minden bizonnyal szükség van erre a botra mindkettőre. (Az elnöki széket Bottlik József foglalja él.) En nem csinálok belőle titkot, belátom én is, hogy ennél a munkánál igen nagy körül­tekintéssel, igen nagy óvatossággal kell eljárni. Belátom, hogy ennél a munkánál igen sok aka­dály, igen sok nehézség áll még előttünk, de egyesült erővel, egyesült akarattal ezeket a ne­hézségeket és akadályokat az útból mind el lehet hárítani. Legyen szabad tehát arra kérnem a Nemzetgyűlés t. tagjait kivétel nélkül, hogy a földbirtokreformba vetett hitünket, remény­ségünket segítsenek megvalósítani (Élénk helyes­lés,) és ebben a munkában akik elméletileg felettünk állanak, vegyenek fel bennünket min­den adandó alkalommal munkásnak, mert ezen a téren egyes kérdésekben, ha nem is annyira elméletileg, de gyakorlatilag minden bizonnyal teljesen otthon vagyunk. (Elénk helyeslés és taps. ) Én szeretem azt hinni, hogy ennek a Nem­zetgyűlésnek minden egyes tagja * ég és lángol azért a nemes gondolatárt, amely gondolat egy égő óhajtásban van kifejezve, hogy ebben a sze­gény, összetolt, összeroncsolt hazában a lelkek békéjét és nyugalmát megteremtsük és azután hazánk határait újra visszaszerezzük. Törekedjünk tehát minden erőnkkel, min­den tehetségünkkei, tudásunkkal és rátermett­ségünkkel hassunk oda, kövessünk el mindent,

Next

/
Oldalképek
Tartalom