Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.
Ülésnapok - 1920-119
A Nemzetgyűlés 119. illése 1920. Nagy János (egri): T. Nemzetgyűlés! Nekünk tehát azokat az erőket, amelyeket a munkásmozgalom kiváltott, törvényes keretekbe kell foglalni ; nekünk azokat az eredményeket, sikereket, amelyeket a munkások elértek, törvényekkel kell biztositani. Mindazt, ami a munkás jogát, a munkás méltóságát, a munkás szabadságát, a munkás gazdasági jólétét biztositja. Friedrich István: Ugy van, nagyon helyes! Tasnádi Kovács József: És nem kell őket ok nélkül bántani. Nagy János (egri) : De egyet szabad legyen megjegyeznem. Nem szabad nekünk a munkáskérdés megoldását összetévesztenünk a szociáldemokráciával, különösen annak marxista formájával. Marx a munkáskérdést és a szociális kérdést a társadalom egyik osztálya égető kérdésének megoldásáról, vagyis egy társadalmi osztály kérdésének a jelentőségéről a társadalom kérdésévé, sőt világnézletté szélesítette ki. Marx az ő tanitásával, filozófiai és gazdasági elveivel az egész munkáskérdést a szűkkeblű, be nem bizonyitott dogmatizmus szirtjei közé, zátonyaira juttatta. Azok a dogmák, amelyeket ő felállított : mint a bér érctörvénye, mint a többérték elmélete, a gazdasági erők központosulása minél kevesebb és kevesebb kézbe, — mellékesen jegyzem meg, liogy Marx akkor, amikor ezt a munkáját irta, még a gőz korában élt, mikor csakugyan a központosítás elve uralkodott a nagy gőzgépek korában, de ma, amikor a villany korát éljük, azt a villanyerőt kis motorokba lehet belekapcsolni és a nagy centrum erejét le lehet a kis falvakba vezetni és ott is keresztül lehet hajtani — ezek az általa megállapított dogmák már idejüket multák és ebből kifolyólag az a másik : a nagy kladderadaccs, a nagy összeomlás elmélete, amelyet kifejtett, szintén lejárta magát. Az ő dogmája a történelmi materializmus, amellyel a munkáskérdést egy világnézleti kérdéssé szélesítette ki, az ő dogmája a társadalmi determinizmus, amely szerint a munkásnak nem kell csinálnia semmit, a kapitalista társadalmi rendszer magától megérik és az egész társadalom önként fog a türelemmel váró proletárdiktatúrának kezei közé jutni. Ezen tanítások által, t. Nemzetgyűlés, egy célt tűzött ki a marxizmus és az ennek alapján álló szociáldemokrácia: a termelő eszközök társadalmositását, vagyis a kommunizmust. Ez a szocializmus alapján álló marxizmus végső következménye, ez az, amit mint fixa ideát maga előtt tart, amelytől nem tud szabadulni, mint az a körbe beletett kappan, amely körül krétával kört húznak, hogy beleszédül annak a szemléletétől, ugy járt a szociáldemokrácia, különösen a marxizmus, amelyet mintegy megigéztek a termelő erők társadalmositásának ezen dogmájával és nem tud tőle szabadulni, mint ahogy Berth mondja: a szociáldemokrácia akarva-nemakarva végzetszerüleg hozzá van évi november hó 3-án, szerdán. 215 kötve eddigi taktikája folytán — jogi, gazdasági és pszichológiai okokból — az ő taktikájához. A termelő eszközök társadalmositása és a kommunizmus Marx Kommunista Kiáltványában a legvégső tétel. Ezt hirdeti, t. Nemzetgyűlés, Liebknecht, aki nyíltan kimondja, hogy (olvassa): »Nem lehet a társadalmi kérdést palliativ eszközökkel, kegyelemlevesekkel, fogyasztási szövetkezetekkel megoldani.« Ezt hirdeti Bebel, mikor kimondja, hogy (olvassa) : »A tőkés termelési rend összeomlását nem lassítani, hanem siettetni kell, elő kell készíteni a proletariátus diktatúráját, amely a nagy napon a mai államrendet felváltja : sztrájk, osztálygyülölet szitása, munkástömegek szenvedélyeinek felkavarása, örökös rekrimináció kell. A közelfekvő kérdések mellékesek, a fő dolog a végcél: a világfelfordulás.« Ezt hirdeti Lagardelle (olvassa) : »Cél a munkáslázadás szervezkedése egy könyörtelen harc folyatására a kapitalista osztály és képviselői ellen, bármilyen legyen demokráciájuk, jóakaratuk és szeretetük a nép iránt.« Tehát a nemzet vagy a társadalom bármilyen jóindulattal kezelje is a munkáskérdést, a szociáldemokráciának és a marxizmusnak végső következtetése ezzel be nem éri, hanem igenis, a társadalom ellen a végső harcra tüzeli a munkásságot. Ez van benne a magyarországi szociáldemokrácia politikai pártprogrammjában, mindjárt a második pontban, amely kimondja nyíltan a termelő eszközöknek a társadalmositását ; ez van benne — sajnálom, hogy nincs itt — Csizmadia képviselőtársam egyik röpiratában : a »Mit akarunk?« című munkában, amelyben népszerűen fejtegeti, hogy igenis a termelő eszközök társadalmositása : a gazdasági kommunizmus a szocializmus végső célja. Csodálom, hogy mikor ezt a szociáldemokrácia a kommunizmusban megvalósította, akkor ő ezt gazemberizmusnak nyilvánította. Azt mondotta, hogy ez nem szocializmus volt, hanem gazemberizmus. Bátor vagyok eddigi tanulmányaim alapján megjegyezni, hogy a marxizmusnak végső következtetését, a termelőeszközök társadalmositását egy kifejlett individuális társadalomban csakis gazemberizmussal lehet megvalósítani. Ez van benne a szociáldemokrata párt által kiadott »Evangelium« című röpiratban, melyben azt kérdezi a kérdésben az evangélium (olvassa) : »Szorosabb értelemben véve kit nevezhetünk szociáldemokratának? Azt, aki a mai társadalmi rendet gyökerestől át akarja alakítani, a közös munka elvén nyugvó társadalmi rendet akarja megteremteni«. Ezt akarta Kun Béla és a kommunizmus. (Az elnöki széket Szmrecsányi György foglalja el.)
