Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.
Ülésnapok - 1920-119
A Nemzetgyűlés 119. ülése 1920. évi november hó 3-án, szerdán. 201 dig itt lebeg szellemük körülöttünk. (Közbekiáltás: Ugy kellene, hogy legyen!) Eszményképekké váltak múlt századunk történelmének vezéralakjai is : Széchenyi, Kossuth és Deák. Az első, mint honépitő reformátor, a második, mint a függetlenségi eszme honvédő apostola s a harmadik, mint jogvédő s az alkotmány ujjáteremtője. Mindezek egy-egy koreszmének megtestesült szimbólumai, mindannyian a magyar nemzet történelmi kincstárának ragyogó gyémántjai, amiktől nem foszthat meg minket semmiféle entente, cseh, szerb vagy oláh invázió. (Ugy van!) T. Nemzetgyűlés ! Történelmünk olyan válságos korszakát éljük, midőn a régiek mellé uj eszményképre is szükségünk van. Legújabban olyan történelmi vezérlő eszme tolult előtérbe, amit eddig nem, jobban mondva, olyan régen ismertünk, hogy az egymást felváltó nemzedékek már-már elfeledték. Ez pedig az ország területi épségének, integritásának eszméje. Nem kell magyarázat ahhoz, hogy mit értünk alatta és hogy mit érzünk ennek hallatára. Egy fájó, vérző, keservesen sajgó, nyilt sebet. Egy bántó, vérző, lealázó igazságtalanságot. Egy kihivó, arcpirító provokálást, mely »égre kiált, bár iszonyúan hallgat«. Egy elkeseredett, boszuálló harci kiáltást. (Ugy van!) Ennek a fájdalmas, büszke, dacos magyar sorstragédiának, — legújabb történelmünk vezéreszméjének, — van már ligája, tábora, vannak katonái, vezérei, lesznek hősei és vértanúi; de nincs — azaz volt, csak elfeledték — történelmi szimbóluma. Volt, aki történelmünk épen ilyen válságos korszakában tollal, karddal, tintával és vérrel magát ennek az eszmének szentelte, ennek élt, ezért harcolt, erre buzdított, lelkesített. És ez nem más, mint zrinyivári gróf Zrínyi Miklós, a tőlünk elszakított Muraköznek, Csáktornya várának egykori hatalmas ura, a régi magyar hősi dicsőség költője, Európaszerte bámult dicsőséges hadvezére, a magyar nemzeti hadsereg szervezője és tanítómestere. Zrínyi Miklós volt az — hogy őt idézzem, »ki irta pennával, fekete tintával, s szablyája élivel, ellenség vérivel örök hirnevünket !« Szenteljünk e dicső elődünk emlékének egy rövid órát. Nem őt, magunkat tiszteljük meg ezzel. Nem neki, nekünk van szükségünk az ő emlékezete felújítása hazafias intelmei követésére. Emlékezzünk tehát régiekről, 300 óv előtti, a mostanihoz hasonló történetünkről. T. Nemzetgyűlés! Zrínyi Miklós 1620. május 1-én született. Dédunokaöccse volt szigetvári önfeláldozása által világhírűvé vált hasonló nevű nemzeti hősünknek, kinek nevét a történelem és költészet megörökítette. A második, zrinyivári gróf Zrínyi Miklós még több volt, mint nagynevű őselődje. Nagy NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1920—1921. — VI. KÖTET. volt mint államférfi, mint költő, még nagyobb mint hadvezér, és legnagyobb, mint hadtudományi irő és a nemzeti hadsereg apostola. Ez az, ami Zrínyi Miklóst a mai kor vezéreszméjének nemzeti hősévé avatja. Harcias kornak szülötte volt. Az ő korában érte el a török hódítás hazánkban legnagyobb terjedelmét. Száz év telt el a mohácsi vész óta, midőn Zrínyi Miklós született, és ugyancsak száz év Budavár elfoglalása óta, midőn ifjúvá serdülve, maga is szerepelni kezdett. Vitéz atyja, Zrínyi György horvát bán oldalán harci zaj közt nevekedett. Mert a Muraköz, a Zrínyi család főbirtoka, körül volt véve a török áradattal. Délkelet felől a bosnya vilajettel, észak felől a kanizsai beglerbég hódoltsági kerületével lévén szomszédságban, két oldalról meg-megújuló támadásoknak volt kitéve. A Csáktornya körül folyt sürü csatározás volt a gyermekifju előkészítő iskolája. Atyja kora halála után gyámja, Pázmány Péter biboros-érsek nagyszombati egyetemén tanult. Ott ismerkedett meg az ókori klasszikusokkal és a hazai történelemmel, melyből azt a lángoló hazaszeretetet merítette, mely életének irányt szabott és őt nagy tettekre lelkesítette. | Tanulmányait Olaszországban befejezvén, átvette ! birtokai kezelését. Csáktornyát újjáépítette, erős ! bástyákkal látta el. A kanizsai basát, aki ebben őt meggátolni igyekezett, döntő ütközetben meg| vervén, a Muraközt a török támadás ellen biz| tositotta. Zrínyi Miklós őseinek példáját követte, kik \ a szigetvári hőstől kezdve mindig arra töreked: tek, hogy az ellenségnek minden alkalommal ! kárt tegyenek, beütéseiket, rablásaikat megtorol| ják, portyázó csapataikat megsemmisitsék. De j Zrínyi Miklós hatalmas szelleme nem elégedett j meg e kisebb eredményekkel, ő magasabb célt I tűzött ki maga elé : azt, hogy hazáját a török \ rabiga alól a magyar nemzet önerejéből felszabadítsa. Szomorú korszak volt Magyarországon a XVII. század közepe. A magyar a több, mint 200 év óta folyó küzdelemben kimerült s az ország nagy része elveszett. Az anyaországban a Dunántúl magyar birtokul csak a Balatontól északnyugat felé a Danáig terjedő rész kétharmada maradt meg. A Duna-Tisza közén a török hódoltság elnyúlt a nógrádi végvárakig, Grömörben Pntnokig, Borsodban Miskolcig, Ónodig. A Tiszántúl a hajdúságig, Biharig, az erdélyi fejedelemség határvonaláig. A nagy háborúkat hosszú békekötések váltották fel. De a békekötés csak annyit jelentett, hogy nagy hadseregekkel, ágyukkal nem harcoltak, várakat nem ostromoltak, ám a végvárakból örökösen folytak a kiütések, a csatározások, a rablások. Zrínyi Miklós hazaszerető lelke fájdalommal látta a magyar faj pusztulását, sülyedését. Míg kortársai a nemzet nyomoráról megfeledkezve, idejük egy részét politikai és vallási 2«
