Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-118

?0. évi október ko 27-én, szerdán. 196 A Nemzetgyűlés 118. ütése 192 e célra, de megjegyzi, hogy a tehetősebbek, a nagybirtokosok közül alig-ahg adakoztak. Ellenben a fővárosi nagy hadivagyonok gazdáit keresve sem lehet az adakozók között találni. Benkő Gábor: A cukorbárók nem adnak! Kuna P. András : Ez az ok az, amely engem interpellációm elmondására kényszeritett. Tudniillik iá akarok mutatni arra, hogy a falut a maga valóságában még ma sem ismerik igazán, vagy nem akarják ismerni szegénységét. Csak ugy akarják ismerni, hogy minden falusinak az asszony tartja a zsákot, amelybe a paraszt, a polgár alig győzi belegyömöszölni a sok bankót. Az ezreseket nem is olvassa, csak kilóval méri. (Derültség.) Mondhatom, ezek mind mesébe illő állítások, melyeket a könnyenhivőek könnyen elhisznek, a rosszakaratuak pedig tóditva továbbadnak, s ezáltal szitják a falu és város közötti viszályt, osztálygyülöletet. Vannak egyes vidékek lakosai, akik bő gabonatermés, kedvező bortermés vagy jószágnevelés által jobb anyagi helyzetbe jutottak. De ezektől sem kell azt irigyelni. Hisz a múltban elég sok adóssággal küzdöttek és a jövő évben, ha nem terem, vagy a jószágjuk elpusztul, ismét reáfizethefcik most megtakarított pénzüket. Gabonájuk feleslegéből az ellátatlanok számára úgyis részt kér az állam. Szijj Bálint : Mindent kér, nem részt ! (Derültség.) Kuna P. András: Itt megtalálják a legkisebb termelőt is. És mert enni kell, ha máskép nem, még szuronnyal is kipiszkálják a termést a termelő kamrájából. Ezzel szemben az ipari cikkek ma is »ne nyúl hozzám«-virágok, melyekhez nyúlni nem szabad. Benkő Gábor : A cukor is drága lesz ! Kuna P. András: Ez nem egyforma elbánás, nem igazi egyenlőség. Nézzük meg miért. Rámutatok arra, amelyet legjobban ismerek, a Tisza alsó járás községeire. Szolnoktól lefelé Rákóczifalva, Várkony, Vezseny, Sascsépa, Szelevény, Kunszentmárton községek körül folyt le a vörös és román ütközetek leghevesebb része. Gátjaikat őrizni, gondozni nem tudták, Várkonynál, Vezsenynél a Tisza söpörte el a gátat, földjeiket a viz elöntötte és még ma is viz alatt vannak. Templomaikat rommá lőtték, különösen a várkonyi református templomot, melyet nem is képesek a maguk erejéből fej építeni. Sok házuk, tanyájuk is romban hever.' A kunszentmártoni hidat felégették. Sasnál a Tisza-gátat a vörösök vágták el, hogy boszut álljanak a kisgazdákon, amiért őket nem pártolták. A betóduló árviz öles magasságban rohanva söpört el maga előtt mindent, embert, állatot, kocsit, épületet. 50.000 hold földet tett 24 óra alatt tengerré és lakatlanná. A sok szép virágzó vetés viz alá került, ugy hogy két évig nem is termett semmit, gazdáik pedig idegen határ bujdosói lettek. Próbáltak megélni, de ott sem hagyták őket nyugodtan a románok. Elvették tőlük értékesebb jószágaikat, hízóikat, apró jószágaikat, szénájukat, naponkint hordták tőlük. Megmaradt kevés igásjószágaikat naponként hajszolták és ez oly életveszéllyel járt, hogy a gyengébb idegzetű, öregebb egyének rémülve ugrottak le kocsijaikról, némelyiket életveszélyes fenyegetéssel le is lökték, és a kocsit, lovat maguknak eltulajdonították. Csak az erősebb idegzetű fiatalság maradt lovánál és hetekig tartó utazás után, sok éhséget és megalázást tűrve, birta csak visszavinni kocsijár-lovát. Ezek miatt tavaly ősszel korán vetni sem birtak, amit pedig későn vetettek, megrontotta a sok esőzés és a feláradt talajvíz. Ugyan kérem, honnan volna ezeknek kiló- és zsákszámra bankópénzük ? Ami disznó, apró jószágot csak a tavasszal neveltek, elsöpörte a nyári jószágvész. Most sem kenyérnekvalójuk, sem vetnivalój uk, sem pénzük, sem ruhájuk nincs. Szelevény község kért tiz és fél métermázsa vetőmagot és kapott négy és fél mázsát. Az a kérdés, honnan szerezze be a többit, amikor nem termett nekik. Lent jártam én is, de lent járt a pénzügyministerium megbízásából Szolnokról egy pénzügyi tisztviselő is, hogy megvizsgálja, az árviz által okozott károkat, A községek számára kérelmeztük a lebélyegzett pénzük megtérítését, hogy építhessenek. Kerekes Mihály : Azt nem adják vissza ! Kuna P. András : Az emberek ugyanis eladták jószágaikat, hogy a vételárból építhessenek, de jött a lebélyegzés, elvették a pénz felét, mire mindjárt megszűnt az építkezés. Ez a pénzügyi tisztviselő irta jelentésében, melye-c nekem megmutatott, hogy nem hitte volna, hogy azon a tájon olyan nagy legyen a nyomor. Egész családok egy roskadozó fal mellett levő fél tető alatt vannak ma is. A családapa kereset után néz, nem érkezik építeni, s mégsem bir annyit keresni, hogy mással építtethessen. Ruha nélkül, élelem, szállás nélkül vannak. A közigazgatás nem tett értük semmit. Ezt megírta a tisztviselő is. Nekem is mutogatták felnőtt embeiek, hogy ing- és lábbeli nélkül vannak két-három-hat-nyolc és tíztagú családjaikká] együtt. Mi lesz ezekkel a télen ? Hiába követeljük az ipari cikkek maximálását, azt mondják, hogy külföldről kell behozni. Benkő Gábor : Lesz pénz ! Megadóztatjuk a cukorbárókat ! Kuna P. András: Hát a búzát, gabonát nem idegen világból kell oly sok áldozattal, fáradsággal, hidegben, szélben, sárban, mezítláb didergő és vérző lábakkal sokszor a cséplőgépeknél megcsonkított, hullává őrölt egyéneknek megtermelniük? Ezektől ki lehet követelni és ezeknek ki kell adniok a kirótt mennyiséget? Míg ellenben, ha körüljárok Pest utcáin, látok üzleteket, tele vászonnal, posztóval, kész ruhákkal, bőráru-házakat kész lábbelikkel s az üzletek legnagyobb részénél megfizethetetlen árak vannak kiírva és az, hogy csak : nagybani eladás. Honnan hozták elő ezeknek nagy részét ? Szijj Bálint : A pincéből. Kuna P. András: Könyveléssel kimutatják? Ugy, mint az a nagy bőrgyár, melyet e hó elején