Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-116

A Nemzetgyűlés 116. ülése 1920, '. évi október hó 20-án, szerdán. 117 kontingentál az igen fc.kö.íelelmezésügyi mmister'ur. Mert pl. a szemes gabona 4,300.000 métermázsá^a ^ug, ehhez még számításba véve az országnak 1,200.000 kataszt.áFs hold tengerivetését á 3 métermázsa^ tehát 3,600.000 méte mázsa tenge.'t akar beszedm. Nem tudom ugyan, miért kell ez a nagy mennyiség, mert a háború alatt Magyar­országnak ez a terilete nem szállitotl annyit, amikor pedig élelmeztük a hadsereget, aztán szál­lították a terményt Ausztriának is és még a mellék­utakon is ment el igen sok termény. Hogy az a rengeteg sok tengeri minek, nem tudhatom. Lehet, hogy a "valutajavitás, vagy spekuláció céljából, nem tudom. Benkő Gábor : Tüzelni ! Pattogatott kukoricát csinálni ! Nagy Pál : De tudom azt, hogy ha ezt be­hajtják olyan sorsra jut ez a termény, mint 1917— 1918-ban, mikor a beszedett tengeri ott -ochadt meg a vagonokban, mert az óriási vetés bejött, ott eliothadt, ellenben a termelőktől elszedték. Lehet, hogy az igen t. pénzügy ministe,, ur, ha a búzával lekésett, talán ezzel és a nullás liszttel akarja javicani a valutát. T. Nemzetgyűlés ! Én tudom, hogy a gazda­közönség megteszi a legvégsőig hazafiságból azt, amit megtehet. De hogy mindig egyoldalú legyen ez az áldozat, mindig a termelő közönség hozza meg ezt az áldozatot, amely leadja az ő munkája gyümölcsét maximális áron, úgyszólván féláron, azonban a termeléshez szükséges eszközökről, a ruházatról, amely ott lekopik a termelőről, nem gondoskodik senki : ez a körülmény olyan egyoldalú politika, ami előbb-utóbb meg fogj a bosszulni magát. Még Kitérek arra, hogy a múlt évben beszállí­tott mennyiség — pedig a múlt évben is kellett élelmezni a népet — nem Közelitette meg egy ne­gyedrészig sem a ma kivetett kontingenst s kuko­ricakenyér — ugy tudom — nem igen volt sem a városban, sem a faluban. Ugy látszik, itt nem tör­ténik ez éra alatt más, mint a termelő zaklatása kényszerkölcsönnel, rekvirálással, ingyen fuvarral és lakásrekvirálással, — mert a falun folyik az is — és mindez a mozgási szabadságnak, a polgári sza­badságoknak úgyszólván a békóba verésével, mert annak a termelőnek mindennap kell a községhá­zára mennie engedélyért, amikor egyik nap az egyik földjére, másik nap a másik földjére megy vetni, és mindig meg kell mondania, hogy mit vet oda és akkor tarthat még egy embert akivel meg­üzenje, hogy mit vet és aki mindennap járjon az engedélyért. Ez o'yan megszorítása a polgári sza­badságnak, (Egy hang jobbfelni : Ami töbhterme­lésre nem vezet !) ami nemcsak bogy többterme­lésre nem vezet, hanem azt a kedvet is, ami meg. volt, lerontja. Ha még volna egy kis igazság ebben az eljá­rásban, talán megérdemelné az ember, hogy ha egy­forma polgárai vagyunk e hazának és egyformán szenvedjük baját, rosszát, nyomorát, mindenét, hogy ez a kis igazság vele szemben érvényesüljön. Azonban a rekvirálásból is szomorú tapasztalataink vannak. Tudom, a múlt júniusban behivatták gazdát, amikor alig volt neki otthon búzája, sőt búzája jóformán semmi sem volt, csak valami kis tengerije ; de ha, nem ajánlott fel és nem adott bizonyos mennyiséget, akkor két katona közre­fogta, szuronnyal kisérte haza a lakására, (Ugy van ! Ugy van ! a hal- és a jobboldalon.) mindenét fel­piszkálta és ha csak volt még valamije, mindent elvittek. Ezt látta a termelő, de látta azt is, hogy van ott egy bizonyos nemtermelő ember, nem csizmában járó ember, aki spekulációból telerakta a padlását tengerivel, de amikor ezt bemondták ennek a rekviráló katonának, hogy ott is van egy nagy mennyiség, ahhoz még sem nyúltak hozzá. Ez az eljárás nem osztó igazság. Ha a közélelme­zési minister ur kérdezi, meg fogom mondani még a neveket is. A sajtó mindig a nyomorról ir, azonban a falu nyomoráról nem ir soha. A falun meg kell nézni azt a munkást, aki dolgozik : azon a ruhán, ami rajta van, 99 folt van, de nem tud magának mást venni, abban kénytelen dolgozni. Falun még a mai időben nem igen járnak csizmában, vagy cipő­ben az emberek, még mezítláb dolgoznak. A falun addig, amig a budapesti színházakban, mozikban, bárokban, orfeumokban mulat a közönség, — a napi fáradalmakat pihenik ki éjszaka és reggel­től estig dolgoznak és nem jutnak ahhoz, hogy maguknak ruházatot szerezzenek be. De ez mind nem hallatszik Budapestre. A sajtó nem azért van, hogy a falu nyomorát közölje, hanem ^sak azért van, hogv folyton a budapesti nyomorról irjon.' Ha mégis előfordul, hogy falusi ember a sajtóhoz fordul, nem közlik azt, amit kér, vagy ha volna is hajlama a szerkesztőségnek reá, a cen­zúra nem engedi közzétenni. Benkő Gábor: Ezt a beszédet sem közlik a sajtóban. (Felkiáltások half elől : Két sorral él lesz intézve !) Nagy Pál : Rátérek a gabonabeszolgáltatások körül előforduló .visszásságokra, rendellenessé­gekre. Ugy tudom, hogy elmúlt a haditermény és valami olyan rendszer jön, amely a néppel kímé­letesen bánik, amely meg fogja értetni vele azt, hogy ami kell, az keil, s ami van, abból lehet adni, szóval : ugy bánnak el a néppel, mint ahogy a keresztény kurzusban kellene elbánnia keresztény embernek, keresztény embertársával. Rábízták a szövetkezetekre az átvételt. En akkor felkértem Térffy Béla őméltóságát. hogy ha a szövetkezeteket bízzák is meg, de a községi elöljáróságokat kérdez­zék meg előre, vájjon alkalmas-e arra, hogy azt összegyűjtse és hogy a néppel érintkezzék. Mond­hatom, hogy nálunk is van szövetkezet, hitelszö­vetkezet, fogyasztási szövetkezet, úgyszólván egy kézben ; ez kapta a megbízást és küldött egy susztert és egy vincellért a gabona átvételére. Friedrich István : Szakértőt ! Nagy Pál : Azok természetesen, minthogy még egyikük sem termelt búzát, hogy ha szemét volt

Next

/
Oldalképek
Tartalom