Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-92

A Nemzetgyűlés 92. ülése 1920. é\ amely — legalább az én tapasztalatom szerint — szintén nem áll hivatása magaslatán. A tanfelügyelőségek ma . , . Usetty Ferenc: Postahivatalok! Reök Iván ... különösen Csongrád megyében, ahonnan teljesen biztos helyről szereztem be adataimat, postamunkával, adminisztratív munkálatokkal, statisztikai adatok feldolgozásával és minden egyéb, nem az ő hivatása körébe vágó teendőkkel foglalkoznak, ellenben azzal, hogy a tanitást, az elemi oktatást vezetnék, irányitanák, hogy az iskolákban ott lennének, hogy megismernék a tanitókat, a tananyag előadását, irányitanák és fejlesztenék a tanitási módszert, csak a legritkább esetben foglalkoznak. Csongrád megye pedig nem is olyan nagy és emellett elég kedvező vasúti és egyéb összeköttetése van, módja volna tehát a tanfelügyelőnek, hogy e vármegyében főhivatását gyakorolja, és ime mégis esztendők múlnak el anélkül, hogy alig 30—40 vagy 50 kilométernyire levő községeket a tanfelügyelőség egyáltalában meglátogatna.. Én emiatt pár évvel ezelőtt Csongrád megye közigazgatási ülésén szót is emeltem és reámutattam arra, hogy nagyon szomorú észleleteim vannak a tekintetben, hogy a királyi tanfelügyelőség hivatását az iskolákban nem teljesiti, nem gyakorol befolyást a nevelésre, a tanításra, ami óriási hátrányokkal jár az ország érdekeire. Akkor egy igen elokvens, nagyhangú választ kaptam az illetékes tanfelügyelő úrtól, aki azt mondotta, hogy valóban igaza van a képviselő urnák, nagy igaza van, mi is érezzük, hogy ez mennyire hátrányos az ország nevelésügyére, ezen azonban nem lehet segíteni, miután oly csekély átalányaink vannak — 800 vagy 1000 korona egy esztendőben —, hogy ebből semmit sem lehet csinálni, ez alig egy hónapra elég, azt pedig csak nem kívánhatja tőlünk az állam, hogy saját költségünkön teljesítsük az ellenőrzési és főfelügyeleti teendőket. Nyelvemen volt, hogy azt mondjam, hogy az igen t. tanfelügyelő urat Csongrád megyének minden szép, díszes vadászatán ott üdvözölhette a társaság, szóval arra volt ideje és pénze, hogy a vadászatokon megjelenjen, de a hivatása körébe eső nagyfontosságú dolgokat nem végezheti, miután azonban természetesen távolt volt tőlem minden személyeskedő szándék, nem tettem ezt. A közigazgatási bizottság azután el is határozta, hogy miután ez az állapot csakugyan tarthatatlan, felir a vármegye a közoktatásügyi ministerhez és kéri a tanfelügyelői teendők intenzivebb teljesítését, az e tekintetben szükséges rendelkezések megtételét. Tudomásom szerint azonban — sajnos — ilyen rendelkezés mindezideig nem történt, amit onnan tudok, mert a legutóbbi közigazgatási bizottsági ülés alkalmával ismét szóvá tévén ezt a dolgot, már egy másik tanfelügyelő úrtól azt a választ kaptam, hogy még ma is csak a régi átalányokat kapják s emiatt i augusztus hó 26-án, csütörtökön. 45 képtelen a tanfelügyelőség hivatásának megfelelni. Ez tisztára lehetetlen állapot, annál inkább, mert hiszen ezeknek a dolgoknak rá$aezése tulajdonképen nem is ütközik olyan nagy akadályokba. Utóvégre is minden községnek van előfogata, össze is lehet kapcsolni egymással ezeket a kiutazásokat és semmi nehézségbe nem ütközik, hogy a községek utasíttassanak arra, hogy ezen fontos nevelési cél érdekéből ingyen előfogatokat bocsássanak rendelkezésre. Akkor az útiköltségek elmaradnak és kizárólag az élelmezési költségek maradnak, amelyek mégsem akkorák, hogy ezeket ily főbenjáró céllal szemben az állam ki ne adhassa. T. Nemzetgyűlés ! A másik rendkívüli súlyos és szomorú oka népünk kulturális elmaradottságának, népünk túlnyomó részének nagy szegénysége. Méltóztatnak tudni, hogy a legalsóbb néposztályokban a gyermekek nevelése tulajdonképen a 10—12-ik életévnél megszűnik. Elvégzik ugy- ahogy az elemi iskolákat, megtanulnak valahogy irni-olvasni, de sajnos, egyéb, valláserkölcsi, komolyabb morális kiképzésben, nevelésben aligalig részesülnek; igy kerülnek a családi körbe, ahol a szegénységnél fogva mentől kevesebbet érezhetnek a család melegéből, oktatásából, neveléséből, mert a megélhetés gondja teljesen igénybeveszi őket. Már az a 11—12 éves gyermek, akár fiu, akár leány, a munkanapjait kell hogy munkában töltse ; aprójőszág-, sertés-, liba-, tyukpásztorkodással. Amint egy kicsit erőre kap, már mint segédmunkás dolgozik, vagy a család háztartásában van, vagy pedig mint napszámos keresőtársává válik a családnak. A munkanapok legnagyobb idejét távol tölti a háztól, idegen befolyás alatt és többé-kevésbé rossz környezetben. Hall mindenféle rosszat, istenkáromlást, becstelen kifejezéseket, rossz példaadást tapasztal, és ha hazajön fáradtan, a szülők részéről, akik különben máris keresőtársat találnak benne, aki az ő kis keresetével a család megélhetési gondjain könnyít, a szülők részéről is bizony mentől kevesebb nevelésben részesül. Ugy nő fel, mint a burján, és tulajdonképen csak a rossz társaságnak, a rossz hajlamoknak van rá hatása, mert hiszen jó hajlamokat alig tapasztal. 14—15 éves korában már olyan allűrökkel él, mint egy felnőtt, dohányzik, korcsmába jár, összeveszések alkalmával már nagyon gyakori a gyiloknak, a bicskának előtünése, elővillanása, és a sok bomlasztó hatás, hozzá még azután a szociális tévtanoknak átkos befolyása ezekre a serdülő agyakra létrehozza azután azt, t. Nemzetgyűlés, hogy legnépesebb, de sajnos, legszegényebb néposztályunkban a gyermeknevelés a népiskola befejeztével tulajdonképen véget ér. Az államnak lenne-kötelessége, hogy ezekre a nagy néprétegekre nézve további iskolák, képzési tanfolyamok létesíttessenek, mert ilyenek ma országszerte, nem beszélve az iparostanfolyamokról, amelyek főképen a városokban,