Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.
Ülésnapok - 1920-108
•ANemzetgyűlés 108. illése 1920, váron egy konkrét esetet, leparancsoltak bennünket a városház erkélyéről. (Zaj a bal- és a szélsöbaloldalon. ) T. Nemzetgyűlés! A második ok az, hogy ők azt hirdetik, hogy ők mindent megkapnak pénzért, amit csak pénzért meg lehet vásárolni Magyarországon, in Roma omnia venalia sunt, és ez azt jelenti, hogy ők nemcsak az anyagokat vásárolják meg, hanem a politikai hatalmat is, és miután megközelithető, még azzal is nyíltan fellépnek, hogy a hatóságokat is meg tudják vesztegetni. Konkrét esetet fogok elmondani. Egy vaskereskedő, akit a faluból a háború alatt kikergettek, bevándorolt Kaposvárra. Ez a legnagyobb kommunista volt és százezrekre menő károkat okozott egyes vaskereskedőknek, mikor a direktóriumnak azt a tanácsot adta, hogy kommunizálják a vaskereskedéseket. A többi vaskereskedő ezt az embert körülbelül januárban vagy februárban feljelentette a rendőrségnél és az akták egyszerűen ad acta lettek téve. Én is interveniáltam ebben az ügyben és a kereskedők állandóan szaladgáltak a belügyministeriumba, amig végre három-négy hónap múlva a feljelentés után megkezdték a tárgyalást, és akkor ez a zsidó egész bátran és határozottan kijelentette, — amiről már jegyzőkönyv van felvéve és az is az illetékes hatóság előtt fekszik — hogyha még kétszázezer koronájába kerül is, akkor is megmutatja, hogy őt nem tudják bántani. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hát hol van Magyarországon keresztény nemzeti irányzat, hogyha egy zsidót ilyen kijelentés után azonnal le .nem kasztliznak ? ! (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Az ilyesmi adja meg a zsidóságnak a vérszemet, mert fittyet hánynak nekünk és egyszerűen azt mondják : »Beszéljetek keresztények, amit akartok! A hatalom a mienk!« A másik feltűnő dolog az, hogy minden hatalom, csak ugy, mint a múltban, a liberális éra alatt volt, ma is az ő kezükben van. Minden ember látja ott Kaposváron, hogy az a zsidó vállalkozó maga a börtönök élelmezése körül a világon semmit sem tesz ; hanem -a fogházőrök a központokból kiviszik az állam által kiutalt élelmi cikkeket a fogházba maximált áron, —és ők elsősorban kapják meg ezeket az élelmi cikkeket, mert az államhatalom a dolog természete szerint támogatja őket, hogy mindent megkaphassanak — mondom, a fogházőri, illetőleg a szolgaszemélyzet elviszi az élelmiszereket a fogházba, a szakács megfőzi és kiosztja azokat a foglyok között : elsején megjelenik a zsidó vállalkozó és egyszerűen felveszi a neki járó összeget, illetőleg nyereséget és ugyanez a vállalkozó van az egész ügyészség területén 10—15 fogházban. -Hát,t. Nemzetgyűlés, amikor a nép ezt látja és azt hallja, hogy mi beszélünk keresztény. irányzatról, mit gondol ? Mi ellenzék egyszerűen NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1920—1921. — V. KÖTET. ' n szeptember hó 22-én,-szerdán. 505 megmondjuk a népnek, hogy ennek a kormány impotenciája az oka, miért nem cselekszik a kormány, miért nem szünteti meg ez abszurditásokat. (Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) De mi legyen a kormánypárti keresztény képviselőkkel ? Ok sem tehetnek mást, mint hogy itt a Nemzetgyűlésen szépen paríroznak, de odakünn bizony megmondják, hogy a kormány a hibás. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsöbaloldalon. Felkiáltások : Bizony meg azt !) T. Nemzetgyűlés ! Kaposváron eljöttek hozzánv panaszra a kőmivesek, hogy Kaposvárra minden hónapban megérkezik két vagon cement és mész, és a rendőrség is megállapította, hogy ez megérkezik. Azonban meszet vagy cementet más nem kaphat, mint csak zsidó GS RZ« aki csirkét és kacsát behoz és ennek kilóját három koronájával fizetteti meg. (Derültség és mozgás a bal- és a szélsöbaloldalon.) De, t. Nemzetgyűlés, hol van a keresztény nemzeti irányzat és hol lehet a keresztény nemzeti irányzatról beszélni egy olyan államban, ahol a politikai hatalom a cementnek, mésznek, fának és egyéb fogyasztási cikkeknek szétosztását — ami par excellence politikai hatalom — nem veszi ki a zsidóság kezéből? Ehhez csak nem kell tudomány. Csak Krausz Manó az, aki megveszi a cementet, meszet, fát és egyéb dolgokat Kaposváron és csak ő képes arra, hogy kiossza azokat ? (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsöbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! Több képviselőtársam felszólalt, hogy a cukor, só, petróleum és az összes fogyasztási cikkek, amelyekre a népnek szüksége van, tisztára zsidókézben vannak. Természetes, hogy mikor az a falusi ember, munkás és gazdaember bemegy Kaposvárra és megveszi ezeket a cikkeket, közben az a zs idö grájzleros azt mondja neki: »Ezt nem kapja maga a keresztény kurzustól, attól semmit sem kap, de én pénzért tudok élelmicikkeket szállítani.« Es ebben megint ki a hibás? Nem a keresztény kurzus, hanem a kormány, amely ezeken az állapotokon nem változtat, holott én már április 28-án előterjesztettem a javaslatomat, hogy a korlátolt iparcikkek szétosztását adja a kormány a keresztény kereskedők és iparosok kezébe. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Egy Stenitz, vagy ilyenforma nevű kereskedő vagy bérlő, ott Kaposvár környékén, akit elitéltek, ha nem tévedek azért, mert a burgonyát két-háromszor akkora áron adta el, mint amennyiért szabad lett volna, elitélték bizonjios pénzbüntetésre és néhány hónapi elzárásra. Még ma is vitatkozik és nem tudom, hogyan húzza az ügyét, ugy hogy még nem kapta meg a kellő büntetését. Ez is azt a lát-, szatot kelti, hogy Magyarországon gazdag embernek, pénzes embernek keresztül lehet vinni mindent a világon. (Éléníc helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) 64