Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-105

404 A Nemzetgyűlés 105. ülése 1920. évi szept. hó 18-án, szombaton. Budaváry Lászió : . .. ott, ahol a spekuláció a fontos, ahol a rebach a fontos. De ott, ahol keresztény kisiparoscsaládok létérdekéről, exisztenciájáról volna szó, ott azok a kisiparosműhelyek be vannak zárva, a mester kénytelen egyébbel foglalkozni, a segédeket elbocsátja és ezek kénytelen-kelletlen odadobják magukat a zsidó gyárosok keblére, hogy valamiképen mégis kenyérhez juthassanak. így tehát elsőrendű fontossága van annak a követelésnek, hogy az állam minden erejével kiméletlenül sújtsa azokat, akik a kisiparosság boldogulásának útjában állanak, akik mesterségesen arra törnek, hogy még több kisiparosmûhely bezárassék. Tessék az államhatalomnak a nyersterményeket a magyar keresztény kisiparosságnak kezére juttatni legalább oly mértékben, amily mértékben azt megérdemlik. Ha ezekkel a gondolatokkal foglalkozunk, kell, hogy megelevenedjék lelki szemeink előtt a kisiparosságnak a múltban szerzett érdeme. Hiszen emlékezünk olyan időkre, mikor évszázadokkal ezelőtt a magyar kisiparosság a nemzeti becsülésnek oly magas fokán állott, hogy a céhrendszer idején — tudjuk — igen sok helyen megtörtént, hogy nem nagy tudósokat, nem gazdag polgárokat, hanem a magyar kisiparosságnak, a céheknek vezetői közül választották meg a városok polgármestereit és más egyéb városi méltóságokat. Hol van ettől ma a kisiparosság? Hiszen ma gunykacaj fogadja már az iskolák padjaiban is azt a gyermeket, akire azt mondja a tanitója, elég rosszul, elég helytelenül, hogy : te nem való vagy tudományos pályára, eredj inasnak, Valóban belenevelték a magyar társadalomba azt, hogy a kisipartól irtózni kell. Lenézték a susztert, lenézték az asztalost, lenézték a többieket, akik becsületes két kezük munkájával tartották fenn magukat és családjukat. Törekednünk kell tehát arra, hogy ezt a magyar kisiparosságot visszaemeljük arra a magaslatra, a becsülésnek arra a fokára, amelyben a múltban állott. Hiszen a régi időkben a magyar ötvösipar, a magyar szabóipar, a magyar bőripar oly magas fokot ért el, hogy a világnak egyetlen egy államában sem fejlődött oly tökéletességre a kézműipar, mint épen Magyarországon. Nem kell más példára hivatkoznom, elég, ha azt az egyet említem, hogy pl. Nagy Lajos király idejében a világ minden részéből idesereglettek Magyarországra tanulmányozni az ötvösipar művészetéi, oly művészi tökélyre emelték az ötvösipart. És ezzel szemben mit látunk ma? A lakatos kénytelen lakatot javitani, az asztalos kénytelen gyúródeszkákat készíteni, a cipész, a csizmadia pedig foltozásból tartja fenn magát, mert a gyárakkal nem tudja a konkurrenciát felvenni először is azért, mert nyersanyaga nincs, másodszor pedig azért, mert a gyár mégis csak sokkal olcsóbban tudja a portékát előállítani, de sokkal rosszabbul, mint a magyar kézműiparos. Pálfy Dániel: És özönlik be a külföldi áru. Budaváry László: Tulajdonképen nem is csak a kisiparosságról van szó, amikor erről beszélünk, hiszen nagy nemzeti vonatkozásokat lehet itt előtérbe hozni. Látjuk például, hogy a régi magyar kisipar teljesen nemzeti jellegű volt. A magyar kisiparos kezemunkájának minden apró részecskéje magán viselte a magyar nemzeti jelleget. Ma már ezt nem találjuk sehol sem. Nézzük például az épitőipart. Itt Budapesten és az ország minden részében emeltek különösen a háború előtt, de még most is emelnek monumentális épülettömböket. De egyetlen egy olyan tégladarab, vagy egyetlen egy olyan diszités sincs rajta, amely magyaros jellegű volna, amely magán viselné a nemzet gondolkozási módját, a nemzet érzését. Régebben ezt meg tudták csinálni, ma azonban nem. Mindenféle külföldi utánzatot látunk itt, otromba épülettömböket, amelyeknek a nemzeti Ízléshez egyáltalán semmi közük nincs. T. Nemzetgyűlés ! Szükségünk van arra, hogy mi ennek a magyar kisiparosságnak először is az élet lehetőségét biztositsuk a nyersanyagok hozzájuttatásávaL és más egyéb téren is, amire még röviden rá fogok térni, másodsorban pedig szükségünk van arra, hogy az iparosságot neveljük és pedig olyképen, hogy ez a nemzeti és keresztény szempontból teljesen és tökéletesen megbízható kézműiparos társadalmi osztály oly nevelésben részesüljön, hogy a magyar kisipart a mai pangásából ki tudja ragadni és előbbre tudja vinni. Hozzám fordultak a magyar iparosok, az asztalosoknak küldöttsége és azt mondották: Uram, teljesen meg vagyunk bénítva, máról holnapra be kell csukni üzletünket, mert nyersanyaghoz nem tudunk hozzájutni semmi körülmények között, másodszor pedig azért, mert a mai nagy drágaság mellett oly horribilis áron vagyunk kénytelenek beszerezni az anyagot, hogy bármilyen tökéletes, erős és művészi tekintetben is kifogástalan bútordarabot állítunk elő, vevő egyáltalán nem akad rá. És ezek vetettek fel egy igen egészséges gondolatot. Azt mondották : mivel mi képtelenek vagyunk a mi kis falusi műhelyünkben fölvenni a versenyt a nagy gyáriparral, az állam gondoskodjék olyan lehetőségről, amely nemcsak a mi életexisztenciánkat biztosítja, hanem amely az államnak is előnyére válik. Azt mondották, rendezzen be az állam minden iparág részére egyegy nagy ipari állandó kiállítást, pl. nagy csarnokot, ahová minden asztalosiparos az általa elkészített bútordarabot, minthogy azt nem tudja a saját ipari foglalkozása helyén eladni, beküldené. Elnök : Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy a tárgyalásra szánt idő nemsokára letelik. Budaváry Lászió : Nagyon rövid leszek ! Mondom tehát, ezt beküldené és ott állami ellenőrzés, állami felügyelet alatt kerülnének