Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-105

.402 A Nemzetgyűlés 105. ülése 1920, szággyülés gondoskodott a magyar kézmüiparosság védelméről. Nem kell rámutatnom, köztudomású dolog, hogy II. Géza, III. és IV. Béla idejében, amikor az iparpártolást megkezdették, és amikor a kézműiparosokat céhekbe tömöritették és elkezdődött a gondoskodás a kézműiparosság védelméről, milyen hatást keltett ez. Nem kell ^rámutatni, t. Nemzetgyűlés, hogy az igazságszerető Mátyás király idejében, aki be tudta látni ennek a kérdésnek nagy horderejét s aki felismerte ennek fontosságát — mint ez a történelemben fel van róla jegyezve —, az iparpártolás nyomában milyen hatalmas lendületet- vett a magyar kézmüiparosság fejlődése s hogy azokban a városokban, ahol a kézmüiparosság fejlődött, nemcsak az iparos lett gazdagabb, hanem az ország független polgárai is meggazdagodtak, meghatalmasodtak, és ennek a vagyonosodásnak, ennek a megerősödésnek nyomában a kultúra is fejlődött. Hogy mennyire igazuk van a kérvényező ipartestületeknek és hogy mennyi ellensége van a magyar kézmüiparosságnak, erre vonatkozólag legyen szabad felemlitenem, hogy a most alakult társadalmi egyesületek, a MOVE, a KÉVE és számos hatósági üzem is, mindmind arra törekszenek, hogy a tisztviselőket, a MOVE és a KÉVE tagjait megfelelő olcsó ruhával lássák el. Hiszen én nem vonom kétségbe, t. Nemzetgyűlés, hogy szükség van arra, hogy bizonyos árszabályozó, bizonyos mértékadó műhelyei is legyenek ennek az országnak, de ma már oly nagyarányúvá kezdenek fejlődni ezek a műhelyek, hogy sok száz és száz munkást foglalkoztatnak, akik mind a magyar kézműiparosoknak csinálnak konkurrenciát. Az ilyen kommunisztikus jellegű üzemek, t. Nemzetgyűlés, amelyekben a tagok maguk tartanak fenn ipari műhelyeket, azt fogják eredményezni, hogy az a magyar kézműiparos, akire pedig nagyon nagy szükség van, amikor a haza védelméről van szó, ez az értékes osztálya a magyar nemzetnek tönkre fog menni, megszűnik adófizető alany lenni, nem lesz aki adózzék, nem lesz aki az állampénztárba az ő obulusait, keresetének feleslegét befizesse, mert ezt az osztályt ezekkel az intézményekkel teljesen tönkreteszik. Szilágyi Lajos: Pláne,ha terrorral csinálják. Pálfy Dániel : Nem szólok arról, hogy -a pénzlebélyegzés milyen katasztrofálisan sújtotta a magyar kisiparosságot. Nem a nagyokról, nem a gazdagokról beszélek, mert hiszen azok nagyon kevesen vannak; nem azokról beszélek, akik a háború alatt és a háború után a konjunktúrák kedvező hatása alatt megvagyonosodtak, hanem a kézmüiparosságnak arról a nagyobbik részéről, amely ma is a legnagyobb nyomorúsággal küzködik, amely nem tud műhelyhez jutni, amely nem tudja megfizetni a felemelt gáz- és villanyárakat. Azokról beszélek, t. Nemzetgyűlés, akik kint a perifériákon laknak, akikre a megrendelő évi szept. hó 18-án, szombaton. alig nyitja rá az ajtót. Ezekről beszélek én, ezeknek kell hogy segítségére siessen a Nemzetgyűlés, még pedig intézményesen, törvényesen, mert csak igy lehet rajtuk segíteni. (Igaz! XJgy van! half elöl.) T. Nemzetgyűlés! Egy fontos kivánsága a magyar kézmüiparosságnak az is, hogy tisztviselőiről valami gondoskodás történjék. Az ipartestületi tisztviselő a tisztviselői státusban talán a legeslegutolsó helyen áll. Se fizetése, se tekintélye nincs, mert nincs előmenetele. Az ipartestületek szegények, nem tudják őket fizetni és némely helyen valósággal kétségbeejtő helyzetben vannak ezek a tisztviselők, holott ha be lennének sorolva a köztisztviselői státusba és ugyanazon kedvezményekben részesülnének az ipartestületi tisztviselők is, mint — hogy egy példára hivatkozzam — az Iparművészeti társulat hivatalnokai, akkor talán sokkal képzettebb, a célnak sokkal inkább megfelelő tisztviselőket tudnánk kapni az ipartestületekhez is, akik az iparosság érdekeit ügyeit, eredményesebben átéreznék, felkarolnák és az iparfejlesztést tudnák előmozdítani. Nagyon fontosnak tartom, t. Nemzetgyűlés, hogy az a 200 magyar ipartestületi tisztviselő, akinek érdekében szót emelni bátorkodom, ugyanazokban a kedvezményekben részesittessék az ellátás tekintetében, mint a közigazgatási tisztviselők, mert hiszen úgyszólván ezeknek a tisztviselőknek kezében van lefektetve az egész magyar kézmüiparosság sorsa, s tudjuk, hogy csak jól dotált tisztviselőktől várhatjuk azt, hogy a rájuk bizott érdekek gondozásával komolyan foglalkozzanak is. (Igaz! Ugy van!) T. Nemzetgyűlés ! Hogy nem ok nélküli az a panasz, amivel az iparosság idefordul a Nemzetgyűléshez, hivatkozom arra, hogy most megint van egy nagy, hogy ugy nevezzem csapás, amely bennünket ér, egy ujabb teher, amely még inkább fokozza a drágaságot, a kisiparos megélhetési nehézségei, úgyhogy ezeket a terheket azután kénytelen lesz áthárítani a fogyasztóközönségre. Itt* van a betegsegélyző pénztárakról szóló ujabb törvény, amely ismét egyáltalában nem remélt és nem álmodott módon akarja az iparosságot ujabb terhekkel sújtani és ezt a törvényt megint meglepetésszerűen akarják a Nemzetgyűlés elé vinni, hogy maguk az érdekelt iparosok ehhez egyáltalában ne is szólhassanak. Én tehát arra kérem a t. .Nemzetgyűlést, méltóztassanak annak a kívánalomnak kifejezést adni, hogy mielőtt ez a törvényjavaslat ide kerül a t. Nemzetgyűlés elé, az először az érdekeltek körében tárgyaltassék le és abban az érdekeltek kívánságai is kifejezést nyerjenek. A panaszok sorában van az is, hogy a cenzúra nem kiméli még a szaksajtót sem. Itt van nálam az iparosok egy panasza, amelyben felpanaszolják azt — támpéldányokkal igazolják — hogy az egyik suszternek nem szabad szidni a másikat, mert az "egyik suszternek valami