Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.
Ülésnapok - 1920-104
370 A Nemzetgyűlés 104. ülése 1920. évi szept. hó 17-én, pénteken. minden egyes alkotó tagjának, mint a nemzet homokhordó napszámosának lelkében ott éljen. meggyökerezzék a nagy elődöknek izzó faji öntudata és a nagy apostoloknak ihletett lelkülete. Ezek nélkül nem fogjuk tudni megoldani azokat a nagy problémákat, amelyek nemcsak közgazdasági életünknek különböző terein, hanem társadalmi életünk mezején és magyar kultúránknak jégverte földjén is sokszorosan felhalmozódva, feltorlódva megoldásra várnak. Már pedig csak a felhalmozódott, feltorlódott szükségleteknek és követelményeknek ezen alapokon való helyes megoldása tud lendítő erőt adni a nemzet egyetemes fejlődéséhez és képes biztosítékot nyújtani arra, hogy e nemzetnek életfejlődését belső viharok nem fogják megakasztani, a külső veszedelem pedig porba fog omolni az egységes keresztény magyar nemzet érefala előtt. T. Nemzetgyűlés! A megoldandó problémák végtelen sorozatában helyet foglalnak a kulturális kérdések is. Ezeknek a kulturális kérdéseknek egyikére vonatkozik a jelen törvényjavaslat. A törvényjavaslatban lefektetett kérdés megoldásánál kell hogy ugyanazok a szempontok legyenek irányadók, amelyeket beszédem elején kifejtettem. Minthogy a már emiitett szempontok a mi nemzeti életfejlődésünknek integráns alapjait képezik, a történelmi fejlődés természeti szükségszerűség erejével ható törvénye állította be azokat a jelennek jövőt biztosító munkájába; nem tekinthetők tehát amaz alapvető szempontok — mint sokan gondolják — egy divatos korszellem termékeinek, hanem fejlődésünk ezen uj szakaszában is a mi nemzeti létünk örök fundamentumai. Ezek a szempontok voltak, amiket beszédem elején kifejtettem, a mi anyagi és erkölcsi fejlődésünknek hatalmas erőforrásai, amelyek sokszor folyamokká duzzadva torkollottak bele az egyetemes emberi fejlődés nagy tengerébe. Az egyetemes magyar restaurációnak a munkáját csakis ezeken az alapokon lehet elkezdeni és biztos sikerrel befejezni. Nincs semmi kétségem az iránt, t. Nemzetgyűlés, hogy a törvényjavaslatnak az alkotásánál ezek a döntő pontok érvényesültek. De kénytelen vagyok megvallani azt is, kénytelen vagyok azon meggyőződésemet kifejezni, hogy a törvényjavaslat a jelenlegi formájával és tartalmával azt árulja el, hogy az alkotóknak a lelkében kemény tusát vivtak : a nemzeti feladatok nagyszerűségének az érzete és az eszközök elégtelenségének a tudata. Pedig, t. Nemzetgyűlés, nemcsak az egyes egyénnek,, de az egész nemzetnek joga, sőt kötelessége az, hogy a maga létalapjait megteremtse s azokat a jöhető veszedelmekkel szemben körülbástyázza. E kérdésben minden valamirevaló nemzetnek egyet kell érteni. Hitvány nemzet az és nem érdemli nieg a nemzet elnevezést az a nép, amelyik nem akarja meglátni a veszedelmeket és engedve a különböző áramlatoknak, idegen áramlatoknak, ön maga metszi ketté életének a fonalát és kitörli magát öngyilkos kézzel a história önálló tényezői sorából. Ezt a tételt nem szabad elfelejteni azoknak, akik e törvényjavaslattal semmiképen sem értenek egyet. E törvényjavaslat pedig, t. Nemzetgyűlés, merem állítani, a minimumát tartalmazza azoknak a védő intézkedéseknek, amelyekre ennek a nemzetnek, ha élni akar, feltétlenül szüksége van. Nekünk intézkedésekre, törvényekre, intézményes biztosítékokra van szükségünk, amelyek magyarrá tegyék a mi honi földünket, nemzetivé tegyék a ,mi társadalmunkat ( Ugy van ! half elöl.) és magyar fajunk erős bástyáivá tegyék az ország kulturális szerveit. ( Ugy van ! half elöl.) E törvényjavaslat a nemzeti kultúra céljait •óhajtja szolgálni; célja tehát nem lehet más, mint a magyar faj kulturális nívójának az emelése, a nemzeti kultúra idegen behatások elleni védelmezése, a nemzeti kultúra hegemóniájának a biztosítása. E cél ellen az, aki igazán magyarnak érzi és vallja magát, kifogást nem emelhet. Csakis e azent cél expiálhatja — hogy így fejezzem ki magamat — azokat a látszólagos csorbákat, amelyeket ez a törvényjavaslat mintha átmenetileg ütne az emberi haladás alaptörvényein. Ha fel tudok is, t. Nemzetgyűlés, emelkedni ezen nagy egyetemes alaptörvényeknek a magaslatára, nem hagyhatom figyelmen kívül azokat a szükségleteket, amelyeket hazám, nemzetem kulturális létérdekei megkövetelnek. T. Nemzetgyűlés ! Az én meggyőződésem az, hogy ne a kozmopolitizmus, ne a liberalizmus legyen gyenge, alig-alig tápláló tényezője a magyar nemzeti kultúrának, hiszen ezeknek : a kozmopolitizmusnak és a liberalizmusnak -a védő szárnyai alatt a magyar nemzeti kultúra — amint a következmények is bebizonyították — csak olyan üvegházi növény volt, hanem igenis egy erős nemzeti kultúra legyen kiapadhatatlan táplálója az emberiség haladásának, békességének és virágzásának. A nemzeti kultúra nagy apostola: gróf Széchenyi István a magyar nemzet kulturális fejlettségétől várta a nemzeti megújhodást, megerősödést ; tudta nagyon jól azt, hogy a kulturnivó a legjobb fokmérője egy nemzet benső értékének, tartalmának. Abból tudjuk megítélni, t. Nemzetgyűlés, azt, hogy a nemzeti léleknek az összes energiái müködnek-e, vagy pedig egyikmásik halálos tétlenségre van kárhoztatva. Miután nekem meggyőződésem az, hogy az élet nem egyéb, mint lélek, s a nemzet, az emberiség élettörténete nem egyéb, mint a léleknek a története : a nemzeti lélek gazdagsága ott kell hogy lüktessen a nemzeti kultúra minden vonatkozásában, így lehet csak a nemzeti kultúra a nemzeti egyéniségnek a hű tükre, a nemzeti őserőnek folytonos megifjodása, megújhodása. E szempontból tekintve az utolsó időknek a magyar kultúráját, kénytelenek vagyunk megállapítani azt, hogy abban a mi ősi nemzeti
