Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-103

346 Á Nemzetgyűlés 103. ülése 1920. évi ssept. hó 16-án, csütörtökön. nak : Numine, Industria, Labore, Inventione, Inspiratione, vagyis Istennel, munkával, szorgalommal, kitartással, inspirációval. Aki a magyarságot lábra akarja állítani, — jól tudom, hogy azt numerus clausussal nem lehet lábra álli' tani — de aonak lábra kell azt állítani a numerus clausus keretében azzal a munkaszeretettel, azokkal az indításokkal, azokkal az inspirációkkal, amelyeket természetesen az egyetem, a tanári kar, és természetesen ez a vérkeresztségen és tűzkeresztségen keresztülment társadalom juttathat az ifjúságnak. ( Ugy van! Ugy van!) T. Nemzetgyűlés! Hallottuk, ugy-e, hogy 'Bécsben is mennyi mindenféle zavar történt az egyetem körül. Hallottuk, hogy a keresztény ifjúság ott is valamiképen fegyveres csoportokba szervezkedett és állt szemben a zsidó ifjúsággal. Az ember egy percig sem dicséri, egy percig sem helyesli az ilyen állásfoglalást, de, nemde, ez is jele az időknek, jele a nagy szenvedéseknek, jele a problematikus helyzetnek. Következőleg ismétlem : ne zárjuk el, ne kössük be szemeinket ennek a nagy problémának világos meglátása elől. Itt baj van, ezen a bajon segíteni kell, a segítésnek egyik módja, intézményes módja a numerus clausus, következőleg engedve a közszükségnek, engedve ennek a nyomasztó érdeknek, elfogadjuk ezt a numerus clausust. Nem örömből tesszük mi ezt, nem élvezettel tesszük mi ezt, nem mások elnyomatására irányuló szándékból, ez távol legyen tőlünk. Nem gyűlöletből tesszük mi ezt, hanem ismétlem, kényszerből, (Felkiáltások : Önvédelemből !) amely kényszer elől ezidőszerint meghátrálni nem lehet. (Egy hang : Faji önvédelem !) Engem egy percig sem térit el ettől az, hogy némelyek merényletet látnak ebben a tanszabadság ellen, merényletet látnak a kulturhaladás ellen. A szabadságok végre is formák. Minden attól függ, hogy ebben a formában milyen tartalom van. ( Ugy van

! half elöl.) Itt van a mi sajtószabadságunk. Mit ér ez a sajtószabadság, ha ez a tartalom, mondjuk, az a nagy kényszere az Íróknak és az újságíróknak benfoglaltatik abban a sajtószabadságban, értem azt a kényszert, amelyet a kiadóhivatalok és más tényezők,gyakorolnak. Mit haßznal a sajtószabadság? Éppen ugy vagyunk a tanszabadsággal. Legyen meg a tanszabadság, de a tanszabadság ne szellemi anarchiára, a tanszabadság ne egy akadémikus pályák körül való rendszertelenségre vezessen, hanem olyan tanszabadság legyen, amely igazi műveltséget, de egyszersmind kenyeret is juttasson azoknak, akik a tanszabadsággal dolgoznak. Ha valaki a műveltségre való igényt, a műveltségre való jogot, a felsőbb tanulmányokhoz való jogot nagyon hangoztatja, — hiszen in abstracto általában ez előttünk nem nagyon vitatott tétel. Mi mindnyájan szívesen elfogadjuk. Minél több világosságot, minél több tudást, minél több műveltséget! De, t. Nemzetgyűlés, az egyetemek nem a műveltségnek és a tudásnak kiváltságos tényezői, — hiszen műveltséghez, tudáshoz másképen is hozzá lehet jutni ( Ugy van!) — hanem az egyetemek, ugyebár, elsősorban az okleveleknek, a ráképesitésnek, a bizonyítványoknak kiadói, vagyis a kenyérnek biztositói. Nekem jogom van a nagyobb műveltséghez, de jogom van egyszersmind a kenyérhez is. Egy társadalom ugy intézze ezt a két érdeket, hogy amikor az egyiket biztosítani akarja, akkor a másikat ne dobja oda az esélyek elé. Következőleg ismétlem : tanszabadság, kulturális haladás, ezzel mindnyájan egyetértünk, akarjuk ezt, de a kenyérnek keretében, illetőleg oly szabadságot akarunk, amely a kenyeret biztosítja azoknak, akik ennek a szabadságnak védelme alatt leiküknek és szellemüknek fejlődésót biztosítják. ( Ugy van! Ugy van!) T. Nemzetgyűlés! A numerus clausust a közvélemény általában antiszemitizmusnak itéli, azt mondhatnám, bélyegzi sok tekintetben. Azt gondolják egyáltalán, hogy mi a numerus clausussal a zsidóságot el akarjuk nyomni és a keresztény nemzeti társadalmat kiváltságban akarjuk részesíteni az ő kulturális jogaiknak leszorítása val. A numerus clausust, amint már beszédem elején mondottam, a magyar középosztály leromlása ellen és a magyar faji géniusz veszélyeztetése ellen kontempláljuk. ( Ugy van! Ugy van!) Hogy ezt miért tesszük, arra kommentár az utolsó 50 évnek a fejlődése. ( Ugy van! Ugy van!) 1867 óta óriási nagy haladást tett Magyarország; azt senki közülünk nem vonja kétségbe. A magyar gazdaság, a magyar kereskedelem határozottan nagy lendületnek indult. Ezt nem a magyarok csinálták, ezt a zsidók csinálták. Ereky Károly: Nem az egészet! Prohászka Ottokár : Legalább is nagy részben; mondjuk, hogy nagyon nagy részben a zsidók csinálták. Míg ellenben a magyar intelligencia a nevelésénél fogva egyáltalán csak a bürokrácia, csak a jogászság felé orientálódott. A nevelés olyan volt, hogy az öregapa számára még biztosítva volt gazdaságilag is a keret, a fiai már megérezték a földrengést, az unokák alól pedig kicsúszott a föld. ( Ugy van! halfelöl.) Amit Goethe mond: »Weh dir, dass du ein Enkel bist«, — jaj neked, hogy te már csak unoka vagy, — ugyancsak szomorúan bebizonyult, beigazolódott a magyar középosztályon. Az öregapa még ur, a fin már félig ur, az unoka pedig már csak lerongyolt exisztencia, majdnem azt mondhatnám proletár, aki a megyeházán, ministeriumokban, hivatalokban kereste védelmét és oltalmát. A szabad verseny levegőjében az ilyen nemzedék nemcsak nem volt »uj nemzedék«, hanem egy teljesen tehetetlen, tönkremenésre szánt és