Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.
Ülésnapok - 1920-102
314 A Nemzetgyűlés 102. ülése 1920. Bocsánatot kérek, én teljesen ugy gondoltam, ahogy Gaal Gaszton t. képviselőtársam elmondta. Azonban csak azt mondom, hogy a rendes bíróság előtt rendesen kópiában adják be a szerződést, vagy pedig általában nem adják be, amikor a szerződés tekintetében megegyezik a két ellenfél előadása. Tehát ha t. képviselőtársam is azt mondja, hogy ez igy van, méltóztassék elfogadni egy olyan indítványt, amelyben ugy a rendels bíróság, mint a tőzsdebjróság előtt is kötelezővé teszik, hogy addig a biró nem Ítélkezik, mig ez az illeték le nem rovatik. Méltóztassék ez indítványomat, amelyet nem tudom, van-e már jogomban beterjeszteni . . . (Felkiáltások: Nem lehet!) 'Nincs jogomban, tehát ettől elállók. Elnök : A képviselő ur a Házszabályok 215. §-a alapján kért szót, tehát indítványt nem tehet. t A minister ur kivan szólni. B. Korányi Frigyes pénzügyminister: T. Nemzetgyűlés ! Méltóztassék azt a körülményt is figyelembe venni, hogy itt jelentékeny emelésről van szó, amennyiben most áttérünk a százalékos illetékezésre, ami mindenesetre sokkal terhesebb lesz. Másrészről pedig a tŐzsdebiróságnál maga a tőzsde is szed illetékeket, hiszen a tőzsde tulajdonképen ebből tartja fenn magát. Ugy, hogy én a magam részéről ismét kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy ha már ilyen emelésbe bele is megyünk, ami teljesen helyes és indokolt, ne méltóztassék további emelést forszírozni, mert én a magam részéről nem tartanám helyesnek. Ennélfogva kérem az előadói javaslat elfogadását. Elnök : Következik a határozathozatal. A pénzügyi bizottság szövegezésével szemben az előadó ur egy módosító indítványt adott be, amelyben a második bekezdés helyett egy másik pontot kivan beiktattatni. Azonkívül beadott egy indítványt Gaal Gaszton képviselő ur is, ugyancsak a szakasz első, második és harmadik pontjához. A kérdést akkép fogom feltenni, hogy méltóztatnak-e a javaslatot eredeti szövegezésében elfogadni, igen vagy nem ? Amennyiben nem fogadtatnék el eredeti szövegében, akkor a szakasz második pontjára nézve az előadó ur javaslatát fogom szavazásra feltenni s ha az elfogadtatik, abban az esetben elesik Gaal Gaszton képviselő ur indítványa. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e cl SZcL" kaszt eredeti szövegezésében elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Gaal Gaszton : A kérdés feltevéséhez kérek szót. Elnök: A kérdést már feltettem. Gaal Gaszton : Én jelentkeztem szólásra és nem tehetek róla, ha az elnök urnák nem méltóztatott észrevenni. Elnök: Tessék! évi szeptember hó 15-én, szerdán. Gaal Gaszton: Én a kérdés feltevését ebben ~ az alakban nem tartom helyesnek, miután az én indítványom teljesen szemben áll az eredeti szakasszal, ugy, amint az a pénzügyi bizottság szövegezésében itt beterjesztetett. Szerény véleményem szerint tehát a kérdés ugy teendő fel, hogy elsősorban is szemben az én indítványommal elfogadja-e a Nemzetgyűlés az eredeti szakaszt, igen vagy nem? Amennyiben a Nemzetgyűlés az eredeti szakaszt elfogadta, akkor az én indítványom elesik. Csak azután, amikor a Nemzetgyűlés az eredeti szakaszt elfogadta, kerülhet arra a módosításra a sor, amelyet az előadó ur beterjesztett, hogy t. i. ezzel a módosítással fogadja-e el azután a Nemzetgyűlés a szakaszt. Elnök: A képviselő ur indítványa nem áll szemben az eredeti javaslattal. Gaal Gaszton : Szemben áll, mert törlést jelent. Elnök: Természetes dolog, hogy amennyiben a Ház elfogadja a szakaszt az előadó ur módosításával, akkor elesik a képviselő ur indítványa. (Helyeslés.) Méltóztatnak a kérdésnek ilyetén feltételéhez hozzájárulni ? (Igen !) Kérdem tehát a t. Házat : méltóztatik-e az eredeti javaslatot elfogadni, igen vagy nem ? (Nem !) Ha nem, akkor fel fogom tenni a kér- • dést az előadó ur módosítására. Méltóztatnak-e kívánni, hogy az előadó ur módosítása felolvastassák ? (Nem !) Felteszem a kérdést : méltóztatik-e a szakaszt az előadó ur módosításával elfogadni, igen vagy nem ? (Igen ! Nem!) Kérem azokat, akik a szakaszt az előadó ur módosításával elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház a szakaszt az előadó ur módositásával fogadta el. Gaal Gaszton : Ellenpróbát ! Elnök: Ennélfogva Gaal Gaszton képviselő ur indítványa elesik. Következik az előadó ur stiláris módosítása a 3. ponthoz, amely szerint a 3. pont harmadik sorában »30. §« helyett »31. §« tétessék. Méltóztatnak-e ehhez a módosításhoz hozzájárulni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor a 3. pontot az előadó ur módositásával elfogadottnak jelentem ki. Áttérünk a 39. § tárgyalására. Bródy Ernő jegyző (olvassa a törvényjavaslat 39. §-át, amely észrevétel nélkül elfogadtatik. Olvassa a 40. §4). Elnök: Az előadó ur kíván szólni. Őrffy Imre előadó : A 40. §-hoz három módosításom van. Az első módosításom stiláris természetű és arra irányul, hogy a második pont második sorában a »pontjában« szó helyett »pontban« szó tétessék. A negyedik pont helyett a következő uj szöveget indítványozom (olvassa) :