Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-97

évi szeptember hó 3-án, pénteken. 188 A Nemzetgyűlés 97. ülése 1920. jelentkeznek bizonyos pályára elég számban keresztény hallgatók, akkor a zsidók is jelentékenyen nagyobb számban lesznek felvehetők, mondom, neJkem nem túlságos nagy elismerést szerzett ez a javaslat. A múltkor Budaváry t. képviselőtársam mutatta az üdvözlő táviratoknak és leveleknek azt a halmazát, amelyet abból az alkalomból kapott, hogy a zsidókérdésben beadott indítványát előterjesztette. En is kaptam meglehetősen sok ilyen levelet, de ezekben nincs köszönet. Azok, akik, nem tudom mi okból, azt képzelték, hogy elvadult antiszemita vagyok, aki minden zsidót ki akarok üldözni a világból, most észreveszik, hogy a dolog nem igy áll. Nap-nap után kapok leveleket, — nem csinálok belőle semmi titkot — melyekben azt irják, hogy elárulom a keresztény érdekeket, hogy indokolatlanul védem a zsidóságot. Hát én nem törődöm ezekkel a levelekkel épen ugy, mint ahogy nem törődöm azokkal az invektivákkal sem, amelyekkel szememre vetik, hogy nem vagyok hive a liberalizmusnak. Persze, hogy nem vagyok, nem is lehetek az, mert a liberalizmus vitte romlásba az országot az én meggyőződésem szerint, (Ugy van! a baloldalon. Ellenmondás a középen.) Pető Sándor : Ez a nagy tévedés ! Reischl Richárd: Az egész világot tönkretette ! Bernolák Nándor: Hiszen ez egyéni dolog, elismerem, hogy vitatható az ellenkezője is, de az egész világon ma az az irányzat uralkodik, amely a gyengébbet védeni törekszik, nem szolgáltatja ki a laissez-faire, laissez-passer elvének, amely annak idején — elismerem — az emberiB sóg haladásának emeltyűje volt. Ma azon az állásponton vagyunk, hogy a szociális védelem, a pártfogás a gyengék iránt az egyedül igazságos, és nekünk nem az a célunk, hogy valami elméleti szabadságot valósítsunk meg ebben az országban, hanem az a célunk, hogy boldoggá tegyük az embereket, biztosítsunk nekik szellemi, erkölcsi és fizikai jólétet egyaránt, (Ugy van! Ugy van!) En tehát nem törődöm azzal, hogy szememre vetik, hogy nem vagyok liberális, és nem törődöm azzal sem, hogy szememre vetik, hogy nem vagyok antiszemita, sőt mondhatom, hogy egyik sem vagyok, hanem igazságos embernek tartom magamat, aki e nemzetnek és ezzel együtt az emberiségnek javát akarom szolgálni, Nem riadok vissza attól sem, hogy ha szememre fogják vetni, hogy ebben a javaslatban benne van bizonyos mértékben a faji harc konstatálása. De megállapítom, hogy csak konstatálja e harcot, még pedig a legbékésebb és legtermészetesebb eszközökkel, és csak azon határon belül, amelyet az a minimum követel, amelyhez a keresztény társadalomnak a főiskolai oktatás keretén belül jussa van. . ----- .. .. ..... Mert méltóztassék figyelembe venni, hogy azok az okok, amelyekről beszédem első részében szóltam, igenis szükségessé teszik a numerus clausust. Es ha ez a numerus clausus megvan már s bizonyos kontingensre van szorítva az ifjúság, akkor ezen belül nekünk természetesen nemcsak a zsidóságot kell védenünk, hanem az ország minden kisebbségét és ugyanakkor a magyarság érdekét is, amelyről mégis el kell ismernem, hogy annyi jussa van az ország életében, mint a többieknek, akik itt élnek. (Ugy van! Ugy van!) Ez a szempont, gondolom, mindnyájan egyetértünk ebben, az igazság szempontja; ez nem elnyomatás, ez nem olyan faji harc, amely kihívhatná akármilyen igazságszerető ember ellenérzését. Ugyanebből az álláspontból folyik, hogy fel kell hívnom a kultuszminister ur figyelmét arra a teljesen méltányos, igazságos kérelemre, amelyet a magyar főiskolai zsidó ifjúság terjesztett elő, amely a javaslattal együtt most van tárgyalás alatt. T. i. a zsidó ifjúság ebben a kérelmében elpanaszolja, hogy a közadakozásból és közpénzből fentartott intézményekben nem részesül az őt megillető arányban, sőt hogy egyáltalában nem részesül. Ezt én nem tartom igazságosnak, és ugyanazok a tekintetek, amelyek javaslatom előterjesztésére köteleztek, lelkiismeretem szerint, kötelességemmé teszik azt is, hogy felhívjam a minister ur figyelmét, méltóztassék odahatni, hogy ez az anomália megszün. tettessék. A zsidóságot a megfelelő arányban megilletik a jótétemények, amelyeket a különböző internátusokban és a Mensa Academiában az egyetemi ifjúság élvez. Ugyancsak teljesen jogosultnak kell elismernem azon kérelmüket is, amelyre kiterjeszkedtem volna e kérelmük nélkül is, hogy az egyetemre való felvételnél magának az egyetemi ifjúságnak semmi szerep ne jusson. (Helyeslés a középen.) Ha valaki szereti az egyetemi ifjúságot, hát én szeretem ; amióta elvégeztem az iskolákat, úgyszólván neki szentelem az egész életemet ; de nem tartom helyesnek, hogy az ifjúság a maga szenvedélyességét, indulatait e kényes kérdésekbe belevjgye. Arra való a tanári testület, (Ugy van!) hogy e kérdéseket önmaga, a saját felelőssége mellett oldja meg. (Helyeslés a középen.) Most legutoljára arra a kérdésre térek vissza, amelyet többször emiitettem, hogy ez a numerus clausus ugy, ahogy a javaslatban terveztetik, szükséges, ennélfogva el kell hogy fogadjam, és elfogadom. De ez a numerus clausus magában nem oldja meg a kérdést, még akkor sem, hogy ha megteszi a minister ur azt, amire utaltam, hogy behozza a kötelező leckelátogatást, a kollokviumok kényszerét, a kötelező gyakorlatokat. Itt másra van szükség. Az elől a szomorú tény elől nem zárkózhatunk el, hogy Magyarország népességének jelentékeny része szegény, sőt nyomorúságban van. Különösen a tisztviselői osztályra gondolok,